A kormány stratégiai partnere áthárítja az útdíjat

Vágólapra másolva!
Nem nyeli le a július 1-jétől, jövő hétfőtől bevezetendő elektronikus útdíjat a kormány stratégiai partnerévé fogadott Waberer's. Nemrég kedvezményt alkudtak ki maguknak is.
Vágólapra másolva!

Áthárítja a jövő hétfőtől élő elektronikus útdíjat az ország egyik legnagyobb logisztikai cége, a Waberer’s International Zrt. – számol be az Index.

A cég nemrég levelet küldött partnereinek, amelyben tájékoztatja őket az áremelési szándékról. A pontos tarifákról később küld majd levelet nekik.

Az e-útdíj miatt jelentősen drágul a tehergépjárműves szállítás, ez pedig előbb-utóbb minden áru árában lecsapódik, amelyet szállítani kell. Az élelmiszerek áremelkedése elkerülhetetlen.

A kilométerenkénti díj 17 és 130 forint között mozog, az út és a tehergépjármű típusától, paramétereitől függően. Hazai fuvarozó érdekképviseletek ezért kialkudtak maguknak érdemi kompenzációt, a kormány három tételnél engedményt ad. Az e-útdíj egy részét le lehet vonni az iparűzési adóból, a légrugós járművek és pótkocsik után kevesebb gépjárműadót kell fizetni, és az állam kedvezményes forgóeszközhitelt nyújt az e-útdíjjal kapcsolatban. Az állammal kötött szerződésnél A Waberer’s elnök-vezérigazgatója, Wáberer György, aztán Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ügyvezető főtitkára, valamint Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnöke, és a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum elnöke képviselte, emlékeztet a lap.

A Waberer’s amúgy is jó viszonyt ápol a kormányzattal. Március végén a kormány stratégiai partnere lett a cég.