Kedvet kapott a tőzsdézéshez a szépségipari óriás

Vágólapra másolva!
Újra megkísérelhet egy elsődleges tőzsdei részvénykibocsátást a világ egyik legnagyobb szépségipari cége, a Coty. A vállalatnál úgy gondolják, a remek részvénypiaci hangulat most kedvezhet a cég papírjainak tőzsdei bevezetésére, így 700 millió dolláros kibocsátást valósíthatnak meg a Financial Times értesülései szerint. A Coty tavaly már megpróbált tőzsdére menni, akkor azonban leállították a folyamatot, többek között a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt.
Vágólapra másolva!

Tőzsdére készül a világ egyik legnagyobb szépségipari cége, az amerikai Coty. A Financial Times értesülései szerint a társaság újabb kísérletet kíván tenni egy elsődleges nyilvános részvénykibocsátásra (IPO), melynek keretében 700 millió dollárnyi papírt bocsátanának piacra. Ha az IPO megvalósul, az a Michael Kors részvényeinek 2011-es tőzsdei bevezetése óta a legnagyobb elsődleges nyilvános részvénykibocsátásának felelne meg, melyet egy szépségipari cég hajtana végre.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.


Az ügyhöz közel álló források szerint a Coty még a jövő hónapban elindíthatja a bevezetési folyamatot, mivel a cégnél úgy gondolják, hogy a kedvező részvénypiaci hangulatból a vállalat is profitálni tudna. A főbb részvényindexek ugyanis szinte napról-napra új történelmi csúcsot ütnek, és a befektetők kockázati étvágyának növekedése tovább hajthatja felfelé az árfolyamokat.

A Coty egyébként 2012-ben már megpróbált tőzsdére menni, akkor azonban végül elhalasztották a papírok piaci bevezetését, mivel úgy ítélték meg, a gazdasági környezet nem kedvezett volna egy IPO-nak. Ezen túl néhány héttel azelőtt váratlanul lemondott a cég vezérigazgatója, Bernd Beetz, akinek a helyét a Fila korábbi vezetője, Michele Scannavini vette át. Ráadásul abban az időszakban a Coty-nak összesen 573 millió dolláros leírást is végre kellett hajtania korábbi rosszul sikerült felvásárlásain.

A Calvin Klein-nal, a Bottega Venetával, Beyonce-val és David Beckhammel is szerződésben álló Coty eredményeinek javulása után kívánja újra beindítani az IPO-folyamatot. A vállalat ugyanis 210 millió nettó profitot ért el 2012 utolsó félévében, ami 5,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél.

4,6 milliárd dolláros árbevételt ért el tavaly. A társaság egyébként 82 százalékban a Joh. A Benckiser szépségipari cég tulajdonában van, melynek tavaly májusban nem sikerült felvásárolnia az Avont 10,7 milliárd dollárért.

A cégnél egyelőre nem kívánták kommentálni az értesüléseket, ugyanakkor a hírek szerint a tőzsdei bevezetést a Bank of America Merrill Lynch, a JPMorgan és a Morgan Stanley segíthet lebonyolítani.

A Michael Kors részvény tőzsdei bevezetése jól sikerült az új befektetők szempontjából, ugyanis folyamatos emelkedést mutat a papír.

Michael Kors részvény heti grafikonja (NYSE)

Forrás: [origo]