Több tucat beruházást elveszítenek a városok

Vágólapra másolva!
Központi felügyelet alá von 58 uniós önkormányzati szennyvízberuházást a kormány. Az indoklás szerint az önkormányzatok nem végeznének a határidőig - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilap cikke szerint a kabinet egy kormányhatározattal úgy döntött, hogy 58 önkormányzati szennyvíz- és csatornaprojektről a jövőben saját hatáskörében gondoskodik. Az önkormányzatok pedig - így a kormányhatározat - "kötelesek az intézkedések tűrésére".

Olyan beruházásokról van szó, amelyek uniós támogatást nyertek el, vagy erre várnak, de megvalósításuk nem halad megfelelő ütemben. Legalábbis a kormány úgy értékelte, hogy ezek a projektek nem fognak elkészülni határidőig, és nem valósul meg időben a 2000 főnél nagyobb települések szennyvízelvezetése és a legalább biológiai (II. fokozatú) szennyvíztisztítás, amelyet Magyarország az Európai Unió felé vállalt.

A listán van több milliárdos nagyberuházás, mint például a miskolci csatornahálózat-bővítés vagy a gödöllői szennyvíztisztító-rekonstrukció (másfél milliárdért), illetve a jánoshalmai 3 milliárdos csatornázási és szennyvíztisztítási beruházás. Az 58 projekt között vannak olyanok, amelyeken már zajlik az építkezés, másutt most folyik a közbeszerzés, megint mások (döntően a Dél-Balaton szennyvízelvezetést célzó beruházások) értékelés alatt állnak.

Csepreghy Nándor, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a Világgazdaságnak úgy fogalmazott, a kormány azt vizsgálta: veszélyben van-e a határidő. A kormány döntése pedig nem jelent mást, mint hogy a projektmenedzsment kerül központi kézbe. A központi akarat fel tudja felgyorsítani az adminisztrációt, és képes leküzdeni a bürokratikus akadályokat - írja a napilap.