Most kell aranyat venni a befolyásos bank szerint

Vágólapra másolva!
Nagyot emelkedhet az arany árfolyama a következő három hónap során a Goldman Sachs befektetési bank szakemberei szerint. Bár a rövidtávú kilátások optimizmusra adnak okot, hosszabb távon már érdemes lehet óvatosnak lenni az arannyal. A Citigroup szerint a bikapiac fenntarthatóságába vetett hitet igencsak megingathatja, hogy az arany árfolyama az utóbbi időszakban a számára kedvező tényezők hatására sem tudott emelkedni.
Vágólapra másolva!

Arany vásárlására buzdít a világ egyik legbefolyásosabb befektetési bankja, a Goldman Sachs. Az elemzők szerint a jelenlegi szintek jó beszállási pontnak bizonyulhatnak, hiszen a következő három hónapban 1825 dollárig emelkedhet a jelenleg 1700 dollár alatt tartózkodó nemesfém.

Az elemzők az igen optimista véleményüket az amerikai adósságplafon megemelése körüli bizonytalanságok várható fokozódásával magyarázzák. Mindezek mellett ráadásul az idei adóemelések miatt lassuló növekedésre számítanak Amerikában, amit szintén az arany vásárlása melletti érvként említenek. A befektetési bank a hosszabb távú kilátásokat illetően azonban már nem ennyire optimista, hiszen a második félévben az amerikai növekedés visszatérésével az arany árfolyamának gyengélkedésére számítanak.

Az év egészét illetően a Citigroup szakemberei sem túl optimisták, 4,2 százalékkal 1675 dollárra csökkentették az idei éves átlagárra szóló becslésüket. Szerintük kétségeket ébreszthet a befektetőkben, hogy az arany árfolyama annak ellenére sem tudott feljebb kapaszkodni, hogy a hozamszintek rekordmélységbe süllyedtek, és Amerikában jelentős kockázatok mutatkoztak gazdaságpolitikai fronton.

Az arany árfolyamának alakulása (USD/uncia)