Hosszú hétvége: kimaradunk a jóból (vagy a rosszból)

Vágólapra másolva!
Ugyan a budapesti piacon csütörtökön és pénteken nem lesz kereskedés, illetve számos európai tőzsde is zárva lesz november elsején, de a tőzsdézőknek akár komoly izgalmakban is lehet részük. Csütörtökön több nagyvállalat is beszámol előző negyedévi teljesítményéről, emellett pedig fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek az USA-ból.
Vágólapra másolva!

Záporoznak a gyorsjelentések

Szerda este 17:10-kor lehúzta a rolót a budapesti értéktőzsde erre a hétre, ugyanakkor komoly mozgásokból izgalmakból maradhatunk ki. A régiós és az európai börzék közül a bécsi és a varsói lesz zárva november 1-jén, de a BÉT kivételével a főbb tőzsdéken lesz kereskedés csütörtökön és pénteken is. A hét második fele érdekesnek tűnik az előzetes események alapján.

Javában zajlik a gyorsjelentési szezon Európában és Amerikában is. Csütörtökön olyan nagyágyúk számolnak be előző negyedéves teljesítményükről, mint a világ egyik legnagyobb cége az Exxon Mobil, vagy a gyógyszergyártó Pfizer, illetve a Starbucks. Megtalálható a listában továbbá az American International Group (AIG), az Estée Lauder, a Watson Pharmaceuticals, a Chesapeake Energy, a Priceline.com, Newmont Mining és a Chevron is most teszi közzé beszámolóját. Az európai piacról a Nivea kozmetikumok gyártója, a Beiersdorf ad számadást eredményességéről.

Makrogazdasági adatok miatt is lehet izgulni

Mivel a hónap első pénteke a héten van, emiatt napvilágot lát majd a hivatalos havi munkanélküliségi adat az USA-ban, ami a jövő heti amerikai elnökválasztás előtt az utolsó adat lesz, melyet mindkét elnökjelölt felhasználhat a kampány hajrájában kommunikációs fogásként.

A hivatalos adatok előtt csütörtökön még napvilágot lát a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma, illetve az ADP foglalkoztatási adat is. Előbbi esetében nem várnak az elemzők számottevő változást, az előző heti 369 ezer fő után 370 ezer főre nőhet a segélykérelmek száma. Az ADP adatnál a szeptemberi 162 ezer fős bővülést jelző mutató után a Bloomberg által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy 135 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az elemzői becslések 80 és 170 ezer fős bővülés között szóródnak.

Csütörtökön publikálják még az USA-ban az októberi feldolgozóipari beszerzési menedzserindexet, ami esetében 51,3 pontos értékre számítanak a Bloomberg által megkérdezett elemzők.

Pénteken érkezik a makrogazdasági adatok oldaláról az egyik legfontosabb adat, a munkerőpiaci. A Bloomberg által gyűjtött konszenzus alapján a munkanélküliségi ráta az előző havi 7,8 százalékról 7,9 százalékra módosulhatott. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma pedig 125 ezer fős növekedést érhetett el a szeptemberi 114 ezer fő után. A szakértői prognózisok 30 és 154 ezer fő között szóródnak.

Mindkét munkaerőpiaci adat esetében azt lehet látni, hogy széles skálán ingadoznak a becslések, így könnyen meglepetést, és nagy mozgásokat is kiválthatnak a publikált számok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sandy hurrikán miatt az adatgyűjtéssel is lehet gond, és a következő havi adatot könnyen módosíthatják nagy mértékben.

A Fed kiemelt figyelmet szentel a munkaerőpiaci folyamatoknak, emiatt is kiemelkedő szereppel bírnak az adatok. Ha nem javul kellő mértékben a foglalkoztatottság, akkor könnyen lehet, hogy előbb-utóbb újabb lazítást, vagy élénkítést jelentenek be.