Magyar cégek építhetnek vízművet Srí Lankán

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Vízművek Zrt. tárgyalásos közbeszerzést hirdetett a Kalatuwawa és a Labugama települések külterületein lévő víztisztítók felújítására, a becsült ellenérték 23 millió 250 ezer euró - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Néhány milliárdos árbevétel és vízikőzmű-építési tapasztalat a feltétel.
Vágólapra másolva!

A mostani közbeszerzés előzménye, hogy egy évvel ezelőtt jelent meg az a kormányrendelet, amely a Magyar Köztársaság kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogramról szóló megállapodást módosította. Ebben szerepel, hogy a kötött segélyhitelkeret alapján finanszírozott projektek összértéke legfeljebb 51 millió euró lehet. A kötött segélyhitelkeret alapján folyósított hitelek futamideje legfeljebb 15 év, ebből maximum 3 év a türelmi idő és 12 év a tőketörlesztési időszak.

A kiválasztott projekteket Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok, magyar áruk és szolgáltatások exportjával valósítják meg. Nem magyar származású árucikkekre, illetve szolgáltatásokra akkor nyújtható finanszírozás a kötött segélyhitelkeret terhére, ha a Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság területére irányuló exportjának legalább 50 százaléka magyar eredetűnek minősül.

A rendelet melléklete tartalmazza a finanszírozandó projekteket, ezek: kikötői újjáépítés - 16 millió, míg a colombói vízkezelés - 35 millió euró. A kalatuwawai vízmű napi 90 ezer, míg a labugamai napi 60 ezer köbméter kapacitású. A nyertesnek ezeket kell felújítania, majd a próbaüzem után betanítani a kezelőket. A próbaüzem egy év, amelyet további egyéves technikai segítségnyújtás követ.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három évben a nettó árbevétele - összesen - elérte a nettó 4 milliárd forintot, amelyből 3 milliárd forintnak víziközmű építésből kell származnia. Az első forduló jelentkezési ideje május 14. A második fordulóba jutottakat május 18-án értesíti az ajánlatkérő.