Nyolcszáz biztonsági őrnek fizetett zsebbe egy cég

Vágólapra másolva!
Több mint 141 millió forint áfát csalt el, nyolcszáz alkalmazottját pedig be sem jelentette egy fővároshoz közeli vagyonvédelmi vállalkozás. Az adóhivatal vizsgálata jelenlegi is tart, az elkövetők akár 12 év börtönt is kaphatnak.
Vágólapra másolva!

Kiállított számlái buktatták le a vagyonvédelmi céget, amelynél utólagos ellenőrzést folytatott tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A revizorok a társaság befogadott számlái között ugyanis 94 olyan bizonylatot találtak, amelyek egy Budapesthez közeli székhelyű, szintén vagyonvédelemmel foglalkozó kft.-től származtak. Az adóhatóság belső információs rendszeréből kiderült, hogy a számlák 141 millió forintnyi áfatartalmát ez utóbbi cég nem vallotta be és nem is fizette meg - derül ki a NAV közleményéből.

Az adóhatóság azonnali, több évet és több adónemet érintő vizsgálatot rendelt el. A még jelenleg is folyó eljárások eddigi megállapításaiból kitűnik, hogy a fővároshoz közeli székhelyű kft. nemcsak a jövedelmező gazdasági tevékenységéből befolyó bevételeit és az ahhoz kapcsolódó áfakötelezettségét titkolta el, de a több mint 800 alkalmazottját sem jelentette be, és járulékot sem vallott be vagy fizetett utánuk.

Mindezek miatt folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntette, a számvitel rendjének megsértése, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt indítottak büntetőeljárást. Az elkövetők akár 12 évi szabadságvesztésre is számíthatnak.