"Van 150 forint alatti kenyér is, mi azzal nem versenyzünk" - interjú a Príma Pék vezetőjével

Prímapék, pékség, látványpékség, Tóth János
Vágólapra másolva!
Újabb üzletek nyitását tervezi a budapesti üzlethálózatot működtető, magyar tulajdonú Príma Pék Kft. - mondta az [origo]-nak adott interjújában a félmilliárdos gyárberuházásba kezdő cég vezetője. Tóth János elmondta azt is, hogy a termékek ára elsősorban a liszt árától függ, és várhatóan nem lesz áremelés a következő hónapokban.
Vágólapra másolva!

- Mi indokolja a pár hete bejelentett új üzem létrehozását?
-
Röviden kényszer és ésszerűség. Jelenleg két helyen folyik a gyártás, a fagyasztott pékáruk a Szent István körúti egységünkben, a frissen sütött termékek, köztük a kenyerek Pesthidegkúton. A kereslet miatt kapacitáshiány lépett fel, ráadásul az utóbbi üzem nem bővíthető tovább, ezért van szükség az új gyár létrehozására. Voltak olyan leendő üzleti partnerek, akik vásárolni szerettek volna tőlünk pékárut, de el kellett utasítanunk őket, mert egyszerűen nem volt elég termék.

- A gyárberuházáshoz százmillió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást kaptak, ezenfelül még mennyibe került a fejlesztés?
- Az uniós támogatás feletti rész 30 százalékos önerőből, illetve a fennmaradó beruházási érték pedig banki finanszírozásból áll össze.

- Bár a gazdasági környezet, pontosabban a lakosság pénzügyi helyzete gyenge, a cég mégis látványos növekedést ért el az elmúlt években, 2008-ban 543, 2009-ben 646, tavaly pedig 777 millió forint árbevételük volt. Ezek szerint a pékáruból bármennyit el lehet adni?
-
Ez túlzás, a növekvő árbevétel javarészt annak köszönhető, hogy újabb és újabb üzletek nyíltak, vagyis értékesítési hálózatunkat folyamatosan bővítettük.

- Egy boltra vetítve csökkent a forgalom? Érezhető a fogyasztás csökkenése, vagy ebből a szempontból rugalmatlan a piac?
-
Azért érezni a gazdasági környezet romlását, minimális visszaesést érzékelünk a boltokban. De azért kenyérre mindig szükség lesz, a piacon pedig erős a verseny. Vannak a piacon 150 forint alatti kenyerek, mi ezekkel nem kívánunk versenyezni, a mi portékáink ugyan drágábbak, de minőségben magasan verik az előbbi kategóriát, így a kereslet is adott. A szűken vett piacon lévő versenytársak esetében pedig azt kell mondanom, hogy a piacon lévő verseny előnyös. Nem hagyja elkényelmesedni a cégvezetést, szerintem az egészséges konkurencia a cégeknek és főleg a fogyasztóknak is kedvező a jelenlegi versenyhelyzetben.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- A drágább termékeknél sincs visszaesés?
-
Ez boltfüggő. Vannak olyan helyen lévő üzleteink, ahol nem is keresik a drágább termékeket, mondjuk egy magyaros pizzát, míg vannak boltok, ahol ezeknek a forgalma stagnál vagy növekszik. A forgalom és a visszajelzések alapján visszük a különböző boltokba a keresett termékeket.

- A tulajdonosok meg akarják tartani a céget, vagy a mostani beruházás azt a célt szolgálja, hogy eladják az idén húszéves vállalkozást?
- Egyelőre nincs szó eladásról. Nyilván van az a pénz, amiért a tulajdonosok megválnának a cégtől, de ez egyelőre nincs napirenden. A beruházás is a növekedést szolgálja. Egyelőre megyünk előre.

A cégnek csak Budapesten vannak üzletei. Miért nincsenek jelen a vidéki településeken? A gyár indulása esetleg további terjeszkedésnek is az alapja lehet?
- Tervben van a terjeszkedés, de elsősorban továbbra is Budapest a célpont. A sütőiparban nehéz nagy távolságokat áthidalva friss pékárut biztosítani. A budakalászi gyárból nem lehetne rentábilisan friss kenyeret vinni 100-200 kilométeres távolságokra. Persze az elképzelhető, hogy Budapestről az északi irányban is nyílni fognak üzletek.

- Budapesten hány új üzlet nyitását tervezik, és hol?
- A jövőben a jelenlegi tizenkilenc bolt mellé további hat-tíz egység megnyitása van napirenden középtávon. Egyelőre keressük a helyszíneket, vannak területek, ahova hívnak minket, de az alacsony átmenőforgalom miatt számunkra nem tűnik vonzónak, de vannak helyek, ahova pedig már nem férünk be. Pontos helyeket egyelőre nem szeretnék mondani, de annyit elárulhatok, hogy a nagy forgalmú helyeket keressük.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Magyarul plázákat?
- Azok is a célkeresztben vannak. Nem tudjuk megerőszakolni a piacot, az emberek a bevásárlóközpontokba járnak vásárolni, akkor a kereskedőknek is ehhez kell tartaniuk magukat. Két évtizeddel ezelőtt kinevették, aki azt mondja, hogy a Nagykörúton vagy a Rákóczi úton be kell deszkázni az üzletek portálját, mert nem lesz vásárló. Ezért nekünk is ott kell megjelennünk, ahol sok a vásárló.

- A pékáruk piacán várható-e áremelés? Ezen belül a kenyér ára várhatóan hogyan fog alakulni a következő hónapokban?
- A mi árképzésünket alapvetően a liszt ára határozza meg, ha nem fog megismétlődni - és most úgy látszik, hogy nem fog - a tavalyi búzaár-hisztéria, akkor nem tervezünk a közeljövőben áremelést.

- A kormány lépéseket kíván tenni az élelmiszer-biztonság fokozása érdekében. Ez jelent-e pluszmunkát a cégnek, kell-e változtatni valamit?
- A cég eddig is betartotta az előírásokat, és ezen a téren nincs teendő, a legszigorúbb előírásoknak is meg tudunk felelni már most, az új gyár meg pláne.

A kormány azt is szívesen kommunikálja, hogy bürokráciacsökkentő lépéseket tett, amelyekkel megkönnyítette a vállalkozások életét. Ez érzékelhető?
- Némileg javult a helyzet, valamivel kevesebb a papírmunka, ez kétségtelen, de egy pályázatnál, egyébként érthető módon azért még mindig rengeteg az adminisztráció. Utóbbi területen még van tér a fejlődésre.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]