Génmódosított kukoricát semmisítenek meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Vágólapra másolva!
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről .   
Vágólapra másolva!

Mátyás László,a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalának munkatársa hétfőn közölte: a fertőzött terület egyelőre felmérés alatt áll, de az már biztos, hogy a szennyezés Nyírbátor környékén hat, Újfehértón négy, míg Fehérgyarmaton két gazdálkodót érint.

Az érintettek átvették a határozatot, amelynek értelmében július 21-ig kell megsemmisíteniük a szennyezett vetőmagból kikelt kukoricát, valamint a 400 méteres, izolációs távolságon belül lévő hasonló növénytáblákat. A szakember elmondta: a gazdálkodók a DKC 3511-es hibridkukoricát vetették el földjeikbe.


A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint Magyarországon eddig összesen 940 hektáron kellett a növényállományt megsemmisíteni és további 2.500 hektáron is kitárcsázzák a vetést.