Év közben drágább a kötelező biztosítás

Vágólapra másolva!
Míg az év végi kampányban az autósok átlagosan 17 ezer forintért kötöttek kötelező biztosítást, addig az év első két hónapjában mintegy 29 ezer forintért.
Vágólapra másolva!

A múlt év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 17 ezer forint körül volt az átlagdíj, idén az első két hónapban azonban átlagosan 28 700 forintért forintért kötöttek kötelező biztosítást az autósok - közölte a kotelezo.hu.

A biztosítók népszerűségi sorrendje a kampány után sem változott: továbbra is a K&H (36 százalék) és az Astra (26 százalék) biztosítót választja az év közben biztosítást kötők többsége, őket követi az Allianz (9 százalék) és a KÖBE (8 százalék).

Az áremelkedés oka lehet a közlemény szerint, hogy év közben sokkal többen kötnek kgfb-t A0 (alap) fokozatban, mint a kampányban. Pedig a bónusz fokozat nem a kocsihoz, hanem a tulajdonoshoz - üzembentartóhoz - kötődik, és továbbvihető az új autóra. Évfordulós váltáskor a biztosítók minden esetben ellenőrzik a bónuszbesorolás helyességét, az autóvásárlás miatt kötött kgfb esetében viszont nem kötelesek lekérni a kártörténeti adatokat.