Az erős svájci frank miatt a német csodáról is lemarad Magyarország

Vágólapra másolva!
Érezhetően nekilendült Németország a második negyedévben, a legnagyobb európai gazdaság magára találásából a közép-európai államok is profitálni tudtak. A legkevésbé a magyar növekedésen látszik meg a német csoda begyűrűzése, amit többek között az okoz, hogy az erős svájci frank miatt már nem csak a devizahitelesek szenvednek, hanem az egész magyar gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az idei évben 3 százalékkal nőhet a német gazdaság - legalábbis ezt várja legfrissebb előrejelzése szerint a német jegybank, a Bundesbank, amely júniusban még csak a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékos bővülésére számított. A német gazdasági motor beindulása különösen annak fényében meglepő, hogy az eurózóna több állama komoly gondokkal küzd - elég csak a leminősített Írországra, vagy épp a hónapok óta csőd szélén táncoló dél-európai államokra, különösképp Görögországra gondolni.

Amennyiben a Bundesbanknak igaza lesz, akkor Németország gazdasága olyan tempóval nő majd, amire 2006 óta nem volt példa, sőt, az 1990-es egyesítés óta is mindössze pár olyan év volt, amikor ennél dinamikusabb volt a GDP bővülése (erről itt olvashat részletesen). A német ipar felpörgése jótáékony hatással lehet a közép-európai országokra is, a magyar számok azonban jó eséllyel még jó ideig elmaradnak majd a régiós társakétől, a svájci frank erősödése ugyanis olyannyira visszafogja a fogyasztást, hogy ezt csak részben tudja ellensúlyozni a kivitel felfutása.

Lemaradóban a magyar gazdaság

"A német gazdaság a magyarra is kedvezően hat, azonban amíg a többi visegrádi országot érzékelhetően segítette a kivitel felfutása, addig Magyarországon csak az exportra termelő ágazatokat húzta, az itteni jó számokat pedig lerontották a belföldi statisztikák"- mondta az [origo]-nak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője, rámutatva, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye a második negyedévben csak 0,8 százalékkal bővült, ami jócskán alulmúlja a visegrádi társak teljesítményét.

Németországban a második negyedévben éves szinten 4,1 százalékos növekedést jegyeztek fel, ami alaposan meglepte a 2,6 százalékot váró elemzői kart, akárcsak az export felpörgése, illete a munkanélküliség csökkenése. A közép-európai államok is profitálni tudtak a felívelésből: Csehországban 2,2 százalék volt az évesített növekedés, Szlovákiában pedig bár lassult az éves ütem az előző negyedévhez képest, de a 4,7 százalékos növekedés még így is kiemelkedik az európai mezőnyből.

Lengyelországban szintén várt feletti volt a növekedés, a legnagyobb közép-európai gazdaság teljesítménye 3,5 százalékkal nőtt a második negyedévben, ami nagy rlészben szintén a német gazdasági motor beindulásának volt köszönhető. A lengyel kivitel 17 százalékkal emelkedett, szemben az első negyedéves kevesebb mint 10 százalékkal, a fő exportpiacok közül pedig mindenek előtt a németországi szálltások futottak fel, rlszben a zloty gyengülése miatt.

A svájci frank ezt is elviszi

"Kérdés, hogy meddig megy a német szekér" - vélekedett Suppan, aki szerint a kiemelkedő német teljesítményt ugyan egyszeri hatások is segítették, de az egyértelműen látszik a számokból, hogy jó erőben van az egész német gazdaság. Az elemző szerint a rossz magyar számokat az magyarázza, hogy az építőipar jelentősen visszaesett, a hitelezés áll, a foglalkoztatás alig javult, azaz semmi nem utal arra, hogy a belföldi fogyasztásra átgyűrűzne a német gazdasági csoda.

"Ráadásul a frankerősödés is visszafogja a fogyasztást a devizahitelesek elkölthető pénzének csökkenése miatt" - mondta az elemző. A svájci frank kedden döntött rekordot a magyar forinttal szemben, a 223 forintos árfolyamnál eddig nem jegyeztek fel magasabbat (szerdán korrigált az árfolyam, de a csütörtök reggeli 220 forint körüli jegyzés így is több mint 20 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél). A magyar devizahitelesek nagy többségének havi törlesztőrészleteit automatikusan megdobja a forint frankkal szembeni gyengülése, a hitelterhek emelkedése pedig csökkenti a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét, ami a fogyasztásuk visszafogását okozza.

Forrás: AFP
Meglepően jól húzott a német gazdaság a második negyedévben

A devizahitelesek gondjainak fogyasztásra gyakorolt hatását emelte ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője is. Mint mondta, a törlesztő részletek megemelkedése főleg a devizahiteleknél látványos, márpedig a lakosság inkább a fogyasztását fogja vissza, mint hogy elveszítse a lakását. Török Zoltán szerint ez a kiskereskedelmi forgalomban is nyomon követhető: a visegrádi országok közül itt esett a legnagyobbat a válság alatt.

A frankra már az MNB is figyelmeztetett

A frankárfolyam elszállásának negatív hatásaira a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is felhívta a figyelmet. A jegybank kedden kiadott közleménye szerint a közvetlen hatáson túl azt is figyelembe kell venni, hogy a forint gyengülése emeli az inflációs kockázatokat, és hozzájárul a bankok nem teljesítő portfóliójának további emelkedéséhez.

Az MNB szerint a törlesztőrészlet megemelkedésére a hiteladósok fogyasztásuk és beruházásaik visszafogásával reagálnak, emellett a bankok devizahitel-portfóliója is veszteséget szenved, így azon gazdasági szereplők finanszírozási lehetőségei is beszűkülnek, akiknek amúgy nincs devizahitelük. Ebből az adódik, hogy bár a gyengébb forint elvileg jót tehetne az exportnak, de a fenti fékező hatások Magyarország esetén akár erősebbek is lehetnek, mint a gyengébb árfolyam ösztönző hatása.

Németországban a kamatok is csökkennek

A német gazdaság erejét mutatja, hogy a piaci befektetők is egyre szívesebben és egyre olcsóbban finanszírozzák a berlini költségvetés amúgy nem túl vaskos hiányát: a 10 éves lejáratú német államkötvényeket jelenleg 2,35 százalékos hozammal lehet eladni, ami 1 százalékkal alacsonyabb az év elején regisztráltnál, és közel van a valaha mért legalacsonyabb szinthez.

A Financial Times-nak nyilatkozó egyik elemző, Alan Wilde, a Baring Asset Management szakértője szerint a növekedés beindulása és a kamatok csökkenése Berlinben ugyan mindenképp jó hír, de a többi eurózónás tagállamban már nem annyira örülhetnek a német csodának - a közös pénzt használó országok egyik fele ugyanis komoly gazdasági gondokkal küzd, az eltérő irányokba fejlődő nemzetgazdaságok miatt pedig az eurótérség szétesése még mindig reális veszély.

A német gazdaságot az export húzza, amit mindenek előtt a kínai kereslet táplál. A Bundesbank jelentése szerint a német növekedés azért különösen biztató, mert a jegybanki becslések szerint önfenntartóvá válhat, azaz akkor is fennmaradhat, ha a monetáris és költségvetési élénkítő programok kifutnak - szemben például a spanyol, a portugál, a görög és az ír gazdaságban tapasztalhatóval.