Jól indította a hetet a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,42 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 21 481,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma alacsony, 11,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Unalmasnak nevezték a hétfői kereskedési napot a megkérdezett szakértők. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy reggel még erőteljesebb volt az optimizmus a piacon az ázsiai tőzsdeindexek emelkedését követően, ám ez a pozitív hangulat a nap végére, az amerikai nyitásra elmúlt.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint a BUX mozgása nagyjából megegyezett a térségbeli tőzsdeindexek alakulásával.

A szakértők egyetértettek abban, hogy nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntése. A döntés bejelentése után a forint kicsit erősödött.

A Mol 370 forinttal, 2,13 százalékkal 17 720 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára nem változott 5660 forinton fejezték be a kereskedést ma is, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,99 százalékkal 700 forintra csökkent, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 395 forinttal, 0,95 százalékkal 41 895 forintra nőtt, a részvények forgalma 525,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 122,5 millió forintos forgalom mellett 155 forinttal, 0,81 százalékkal 19 050 forintra esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1988,74 ponton zárt hétfőn, ez 6,05 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.