Demján: 30 év alatt lekörözzük a fejlett világot

Vágólapra másolva!
A két éve Magyarországnak még az EU legszegényebb állama szerepet jósoló Demján Sándor egy lapinterjúban a kelet-európai terség közelgő gazdasági felemelkedéséről beszélt. A leggazdagabb magyar üzletember szerint negyedszázad múlva lehagyjuk Nyugat-Európát.
Vágólapra másolva!

Meglepően optimistán nyilatkozott Demján Sándor Kelet-Európa és azon belül Magyarország kilátásairól az Ingatlan és Befektetés nevű szakfolyóiratban. "Szerintem 25-30 éves távlatban beérjük és le is körözzük a most fejlett országokat" - egyebek mellett ezt mondta az üzletember a régió esélyeiről a lap januári számában megjelent interjúban.

Az újság azon kérdésére, hogy mire alapozza derűlátását, a Trigránit elnöke a történelmi tapasztalatokat emlegette. "Nyugat-Európán a késő Római Birodalom jellegzetességei mutatkoznak, míg ebben a térségben a termelés, a munka becsülete továbbra is megvan. A tőke oda megy, ahol új értéket teremtenek" - magyarázta a jelenleg leggazdagabb magyar.

Demján szerint ebben a pozitív vízióban Magyarországnak is helye van, de "időben rá kell döbbenjünk, min kell változtatni, mielőtt kiürül az ország" - utalt a képzett munkaerő elvándorlására. Hozzátette, most még nagyon sokan vannak a szegények, ez azonban "nem hátrány, hanem előny, mert a fiatalokban van tehetség és motiváció arra, hogy a mostani helyzetüket jobbá tegyék".

"Az EU legszegényebb országa"

Demján Sándor optimizmusa különösen annak fényében érdekes, hogy az elmúlt években többször beszélt arról: a szükséges reformintézkedések elmaradása miatt Magyarország lemaradóban van. Egy 2008 februárjában, a Figyelőben megjelent interjúban pedig a következőket mondta: "Állítom, hogy az elkövetkező tíz-tizenöt évben hazánk az Európai Unió legszegényebb országa lesz. Egy ilyen elszegényedő országban nagyon meg kell gondolnia egy befektetőnek, hogy hová és mennyit invesztál."

Véleménye feltehetően a gazdasági válság hatására változott meg: amikor befektetett az orosz lottóüzletbe, azt hangoztatta, hogy bízik a keleti piacokban, mert a válság nyomán az életszínvonal jelentősen csökkenni fog a magasan fejlett országokban, míg a rosszabb körülmények között élő kínaiaknak, indiaiaknak, oroszoknak vagy magyaroknak a globalizáció esélyt fog adni az életszínvonal emelésére.