Jól megemelnék a tarifát fővárosi taxisok

Vágólapra másolva!
A mostani háromszázról ötszáz forintra emelnék az alapdíjat és 280 forintra a kilométerdíjat a fővárosi taxisok - mondta Sipeki József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarát (BKIK) taxis szakmai kollégiumának vezetője a keddi Napi Gazdaságnak. 
Vágólapra másolva!

A BKIK és a Taxis Fuvarszervező Társaságok Szövetsége közösen kezdeményezte a fővárosnál a hatóságilag maximált tarifák emelését. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan szeptemberben foglalkozik az árak változásával - írta a gazdasági lap.

Sipeki József hangsúlyozta, hogy javaslataik elfogadása sem jelentene azonnali és automatikus tarifaemelést, a díjakat a különböző taxitársaságok a saját üzletpolitikájuk szerint szabnák meg.

Az érdekképviseleti vezető az emelést egyebek mellett azzal indokolta, hogy egyre rövidebb utat tesznek meg taxival a Budapesten utazók. Amíg két-három éve átlagosan 7,5 kilométerre vették igénybe a taxikat, ma már csak 5,5-6 kilométerre - tette hozzá a Napi Gazdaságnak.

Az alapdíj mellett az úgynevezett nappali kilométerdíjat is emelnék, 240 forintról 280 forintra. A vállalkozók azt is szertnéák, ha a főváros kidolgozna egy olyan metodikát, amivel kiszámíthatóbbá tennék a jövőbeni hatósági árképzést.