Gyorsan nő az alapokon kívül kezelt vagyon

Vágólapra másolva!
A Bamosz tagjai által az alapokon kívül kezelt vagyon tavaly a negyedik negyedévében 8,2 százalékkal nőtt, ami másfél év óta a legnagyobb arányú növekedési ütem, így az egész évben a bővülés mértéke 21,6 százalék volt - tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
Vágólapra másolva!

Az év végén a Bamosz tagjai 2833 milliárd forint vagyont kezeltek az alapokon kívül, azaz az alapokban kezelt 2540 milliárddal együtt a teljes kezelt vagyon 5373 milliárd forintot tett ki.

A vagyonkezelésben lévő állomány mintegy 14,8 százaléka befektetési jegyekben van, ebből 9 százalék a Bamosz tagjai által kezelt alapok jegyeiben, amelynek mértéke a negyedév végén 254 milliárd forintot tett ki. A befektetési alapok portfólióiban lévő befektetési jegyek 242 milliárdos állományát is figyelembe véve a Bamosz-tagok által kezelt teljes nettó vagyon 2006. december 31-én 4877 milliárd forintot tett ki.

A Bamosz tagjai által kezelt vagyont legnagyobb részben alapokban kezelik, és bár a negyedévben az alapok bővülése lassabb volt, mint a vagyonkezelt portfólióké, az év egészében az alapok nőttek jobban, és az év végén az alapokban kezelt és a vagyonkezelt vagyon együttes értékének 47 százaléka volt alapokban.

A második legnagyobb kört a pénztári vagyon adja, elsősorban a magánnyugdíjpénztárak számára kezelt vagyon. Ezek a teljes kezelt vagyon 31 százalékát teszik ki, és a pénztári vagyonok aránya a vagyonkezelt vagyonokon belül trendszerűen nő - derül ki az összeállításból.

A biztosítói vagyon a negyedév végén a teljes kezelt vagyon 17 százalékát tette ki, a pénztárakénál lassabb növekedése miatt pedig tendenciaszerűen csökken az aránya.

A kezelt vagyon tulajdonosa szerint a legnagyobb kategória a pénztári vagyon. Az év végén több mint 1676 milliárd forint, a teljes vagyonkezelt vagyon 59,2 százalékát tette ki a pénztárak számára kezelt vagyon.

A pénztári portfóliók közel 70 százaléka van hazai állampapírokban, az átlagos portfólió 64 százalék körüli mértékben hazai államkötvényeket, és további 5 százalékban diszkont kincstárjegyeket tartalmaz - fűzik hozzá. A részvények aránya meghaladja a 19 százalékot, ennek nagyobb része, közel 11 százalék, külföldi részvény. Továbbra sem jelentős, 2 százalék alatti a nem részvény típusú külföldi befektetések mértéke, a hazai eszközök közül a jelzáloglevelek és vállalati kötvények aránya viszont közel 5 százalék.

A pénztárak portfóliójában nominálisan is csökkent a hazai diszkont kincstárjegyek, vállalati kötvények és ingatlanok, valamint a külföldi kötvények és bankbetétek mértéke. Bár a hazai állampapírok és külföldi részvények mértéke nominálisan nőtt a portfóliókban, arányuk némileg csökkent. Jelentősen megnőtt viszont a hazai bankbetétek, a külföldi diszkont kincstárjegyek és az egyéb eszközök aránya. Nőtt a hazai részvények aránya is.

A pénztári kezelt vagyonok eszközmegoszlását és a negyedéves átlagos piaci teljesítményeket figyelembe véve a pénztárak átlagosan 4,6 százalék körüli negyedéves teljesítményt érhettek el, míg a frissen beáramló pénzek okozhatták a negyedéves növekedés valamivel kevesebb mint felét. Ez számszerűsítve 55 milliárd forint körüli friss befektetést jelent. A teljes év során a pénztárak átlagosan 7,5-8 százalék körüli hozamot érhettek el.