Tőkét emelt a GySEV-ben az állam

Vágólapra másolva!
Tőkeemelési kötelezettségének tett eleget a magyar állam a GySEV-ben. Az állam részesedése a Győr-Sopron-Ebenfurti vasútban 2,6 százalékkal növekedett, a részvénycsomag 299,97 millió forintba került. A GySEV tőkeemeléséről még 2004-ben döntöttek, 2008-ig 1,8 milliárd forinttal növelik a társaság tőkéjét.
Vágólapra másolva!

A magyar állam a múlt év utolsó napján teljesítette a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Rt.-ben vállalt 299,97 millió forint tőkeemelési kötelezettségét, és így tulajdoni hányada a magyar-osztrák vegyesvállalatban 52,2 százalékról 54,8 százalékra emelkedett.

Siklós Csaba, a GySEV vezérigazgatója az új kibocsátású részvényeket szerdán sajtótájékoztatón adta át a magyar állam képviselőjeként jelen lévő Horváth Zsolt Csabának, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárának.

A GySEV tulajdonosai, a Magyar Állam, az Osztrák Államszövetség és a Speditions Holding nevű, az osztrák államvasutak közvetett tulajdonában lévő cég, még 2004-ben döntött arról, hogy 2008 végéig 5,8 milliárd forintra emeli a társaság akkori négy milliárd forintos jegyzett tőkéjét. Az osztrák állam egy összegben teljesítette a vállalt kötelezettségét, a magyar állam pedig négy egyenlő részletben teszi. A múlt év végi tőkeemelés után az Osztrák Államszövetség 38,6 százalék, a Speditions Holding pedig 6,6 százalék tulajdoni hányadot birtokol a magyar-osztrák vasúttársaságban.

Horváth Zsolt Csaba a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy hamarosan befejeződnek a tárgyalások az osztrák féllel a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal közös kezeléséről és üzemeltetéséről. Ennek eredményeként három év múlva évi két millió tonnával emelkedhet a GySEV áruszállítási mennyisége. A várható évi 8 millió tonna áruforgalom már lehetővé teszi, hogy a vasúttársaság a pályavasút indokolt költségeit megtermelje - mondta Siklós Csaba.

A vezérigazgató hozzátette: a GySEV magyar részről - az európai uniós szabályokkal összhangban - évente 4-5 milliárd forint állami hozzájárulást kap a kincstári vagyonban lévő pályavasút fenntartására és a közszolgálati tevékenység finanszírozására.

A GySEV a magyar oldalon évente 2,6-2,7 millió utast szállít, az osztrák oldalon pedig évi 1,3-1,4 millió az utasok száma - tájékoztatta az újságírókat a vezérigazgató. Hozzátette: a magyar oldalon évi 6 millió tonna, az osztrák oldalon pedig évi 6,2 millió tonna a szállított áru mennyisége.

Ács Sándor, a vasúttársaság vezérigazgató-helyettes az MTI kérdésére elmondta, hogy a GySEV a magyar üzemben az előzetes adatok szerint tavaly 23 milliárd forint árbevételt és 10 millió forint adózott nyereséget ért el. Az árbevétel 2004-ben 23,4 milliárd forint, a nyereség pedig kilenc millió forint volt. A saját tőke a múlt év végén meghaladta a 7,2 milliárd forintot, az összes kötelezettség pedig 20 milliárd forint körül volt, egyensúlyban a befektetett eszközök értékével.

A társaság likviditása jó. Csak megtérülő beruházásokba kezd a GySEV - mondta Ács Sándor. A vasúti infrastruktúra fejlesztése a szolgáltatás színvonalának növelését szolgálja. A kínálati piac miatt a GySEV a gördülőállományt bérli, a vontatató eszközök pedig döntően a saját tulajdonában vannak.

A vasút liberalizációja előnyt jelent a GySEV számára - mondta a vezérigazgató-helyettes. A kis magánvasutakhoz képest nagy, a nagy vasutakhoz képest pedig nagyon rugalmas a GySEV. Ausztriában már előrehaladott tárgyalások folynak az osztrák államvasutak vonalának használatáról.

A szlovák vasúti áruszállító társaság privatizációja mindenképpen előnyt jelent a GySEV-nek, hiszen tulajdonosai, mind az osztrák, mind a magyar állami tulajdonban lévő vasúttársaságok pályáznak. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy tavaly átlagosan 9,5 százalékos béremelés volt az 1.650 magyar munkavállalót foglalkoztató társaságnál, és az idén is hasonló bérfejlesztés lesz.