3 százalékra teszi a növekedés ütemét az Ecostat

Vágólapra másolva!
Az Ecostat 3,0 százalékra becsüli a GDP első negyedéves növekedési ütemét - mondta Belyó Pál, a cég igazgatója keddi tájékoztatóján, amelyen a most először alkalmazott számítási módszerük szerinti gyorsbecslés adatait ismertették.
Vágólapra másolva!

Az Ecostat 2,8-3,2 százalékos sávba teszi a GDP első negyedéves növekedését, ami jóval meghaladja a 25 tagú Európai Unió 1,7 százalékos adatát - közölte Cserháti Ilona, az Ecostat osztályvezetője. Tavaly 4,3 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben.

A kutató elmondta: a KSH által közölt első GDP adat, amely eddig a negyedévet követő hatvanadik napon jelent meg, ezentúl - az Ecostat gyorsbecslése révén - 45 nap után kerül nyilvánosságra.

"A nemzetgazdasági makromutatók, ezen belül a GDP alakulásának negyedéves adatai jelentősen befolyásolják a piaci szereplők döntéseit, ezzel magyarázható, hogy az USA-ban az első hivatalos közlés (flesh) már a tárgyidőszakot követő 25. napon megjelenik" - magyarázta Cserháti Ilona.

Jelenleg az EU régi 15 tagja közül 9 tagország ad 45 nap után gyorsbecslést a GDP-ről, a pénteken megjelent statisztika 1,6 százalékos első negyedévi GDP növekedést jelez, az EU 25 tagjára vonatkozó együttes becslés 1,7 százalék. (Németországban készítettek becslést, ez 1,1 százalék, Olaszországban mínusz 0,2 százalék, Nagy-Britanniában 2,8 százalék.) Az új tagok közül Litvánia publikált GDP becslést, 5,6 százalékos első negyedévi növekedésről adva számot.

A gyorsbecslések, így az Ecostatban készülő is, a modellszámítások és a szakértői becslések szintézisének eredménye - jelentette ki Cserháti Ilona, hozzátéve, hogy tényadatok csak az első két hónapról álltak rendelkezésre. A gyorsbecslés pontosságáról a kutató elmondta: a tavalyi kísérleti számítások alapján az átlagos abszolút hiba 0,22 százalékpont volt.

Az Ecostat március végén publikált 2005. évi gazdasági prognózisában az idei GDP növekedést 3,9 százalékra becsülte, az első negyedévi végleges GDP adat után ezt nyilvánvalóan módosítani kell - felelte az MTI kérdésére Cserháti Ilona.