Csokoládégyárat vesz a Nestlé

Vágólapra másolva!
A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport tiszta nyereségének a piaci várakozásnál nagyobb, 15,9 százalékos növekedését jelentette tavalyról, és további profitgyarapodást ígért erre az évre. A Nestlé egyszersmind bejelentette, hogy megvásárolja a brazil Garoto csokoládé- és cukorkagyárat, amelynek évi forgalma 310 millió svájci franknak felel meg.
Vágólapra másolva!

A tiszta haszon 6,68 milliárd svájci frank lett, a 4 százalékkal 84,7 milliárd svájci frankra növekedett értékesítésből. A nettó profit 7,9 százalékos kulcsa rekord a csoport történetében. A működési nyereség (EBIT) szerényen 9,22 milliárd svájci frankra nőtt a 2000-es 9,19 milliárdról.

A világ legnagyobb élelmiszeripari csoportjának szerves, belső növekedése - a tiszta nyereségből kiszűrve az árváltozások, az árfolyamváltozások és részesedések szerzésének, illetve eladásának hatását - 4,4 százalékos volt tavaly, ugyancsak jobb az elemzői konszenzusnál. Ugyancsak összehasonlítható alapon a csoport értékesítése 9,7 százalékkal nőtt tavaly.

A csoport adóssága év végén 19,4 milliárd svájci frank volt a 2000. végi 3 milliárd helyett. A növekedésből főleg a tavalyi cégfelvásárlásokat finanszírozták, elsősorban az amerikai Ralston Purina állateledel-gyártó megvásárlását.

A beszámoló kommentárjában "a pozitív irányzat folytatódását" valószínűsítették erre az évre is, hacsak nem jönnek közbe "előre nem látható események". Tavalyra 6,40 svájci frankos osztalékot javasolnak a 2000-re fizetett 5,50 svájci frank után.

A Nestlé egyszersmind bejelentette, hogy megvásárolja a brazil Garoto csokoládé- és cukorkagyárat, amelynek évi forgalma 310 millió svájci franknak felel meg.

(MTI)

Ajánlat:

Nestlé

Korábban:

A karácsonyi édességek versenyéből kiszáll a Nestlé
(2001. december 17.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből