Újabb díjemelések előtt a főváros

Vágólapra másolva!
Folynak az egyeztetések a városházán a közüzemi díjak jövő évi emelésének mértékéről. A csatornadíj negyven, a szemétszállítás tíz, a vízdíj 6,5 százalékkal emelkedhet - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Bizonyosra vehető, hogy a csatornadíj 2004-ben drasztikusan, negyven százalékkal emelkedhet az újonnan bevezetett ökoadó miatt. A Fővárosi Csatornázási Művek Rt. díjemelési javaslatát nemrégiben juttatta el a Városházára.

Várhatóan infláció felett, tíz százalékkal drágul a szemétszállítás. Atkári János, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint ezt a fejlesztési szükségletek, elsősorban a rákospalotai szemétégető felújítása indokolják.

A vízdíj 6,5 százalékkal emelkedhet, bár a Fővárosi Vízművek Rt. nagyobb mértékű drágulásra tett javaslatot. Az illetékes fővárosi közműcégek a kéményseprés díjának tíz, a folyékonyszennyvíz-szippantás díjának pedig nyolc százalékos emelését javasolták, de ezzel nem értettek egyet a városházán.

A Fővárosi Közgyűlés korábbi ülésén már döntött díjemelésekről. November végén arról határoztak, hogy a BKV tarifái 2004-ben átlagosan 13+5 százalékkal emelkednek. Így a vonaljegyért január 1-től 125 helyett 140, a havibérletért 4670 helyett 5200, míg a tanuló-nyugdíjas bérletért 1515 forint helyett 1850-et kell majd fizetni.

A közgyűlés döntött a távhődíjak újabb, 2,9 százalékos emeléséről is (októberben 9,7 százalékos drágulást fogadtak el; a döntésre azért volt szükség, mert jövőre nagyobb mértékű áfa terheli a szolgáltatást).

Egy átlagos, négytagú családnak a főváros által eldöntött áremelések miatt több mint ötvenezer forintot kell lakásrezsire és tömegközlekedésre költenie - írja szombati számában a Népszabadság.