Gasztronómiai hasonlatok a büdzsé vitáján

Vágólapra másolva!
Meglehetősen szerény érdeklődés mellett kezdődött meg szerdán a parlamentben a jövő évi költségvetés vitája. Akárcsak a büdzsévita első napján, szerdán is az önkormányzatoknak szánt források mértéke volt a legfontosabb téma, amelynek súlyát néhány képviselő gasztronómiai hasonlatokkal érzékeltette. Az egyik szocialista képviselő szerint jövőre útépítéstől lesz hangos az ország, és hozzá kell szoknunk az aszfaltszaghoz. 
Vágólapra másolva!

Gémesi György MDF-es képviselő felszólalásában hiányolta a választási ígéretek betartását, továbbá látványos színjátéknak és "mutyizás" eredményének nevezte azt a 30 milliárd forintot, amit Medgyessy Péter miniszterelnök ígért pluszforrásként az önkormányzatoknak. Az ellenzéki képviselő, Gödöllő polgármestere szerint ebből az összegből csak a kormánypárti önkormányzatoknak jut. Gémesi György ugyanakkor pozitívumként említette az önkormányzati normatíva növekedésére való igényt, ám megjegyezte: a jövőben nem lesz érdemes polgármesternek lenni, hiszen átláthatatlan és forráshiányos lesz az önkormányzatok finanszírozási rendszere.

A koalíció szerint is kevés pénz jut az önkormányzatoknak/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031028azmszp.htmlA költségvetési vita első napjának összefoglalója.

Toller László, MSZP-s képviselő, Pécs polgármestere későbbi felszólalásában úgy vélte, hogy az önkormányzati rendszer az egyik legkreatívabb terület, ugyanis kevés pénzből jól kell gazdálkodni, hogy mindenre jusson elég forrás. A kormánypárti képviselő megemlítette, hogy jól jönne most Pécs városának az az összeg, ami 13 év alatt elmaradt. Kovács Zoltán fideszes képviselő délutáni mesének minősítette Toller László szavait, és közölte: a büdzsé elsózott ételhez hasonlítható, amin már nem lehet javítani. Kétperces hozzászólásában mind Szabó Zoltán, mind pedig Kósáné Kovács Magda szocialista képviselő úgy vélte, hogy a sós ételek javíthatók. Szabó alapfokú szakácskönyvet ajánlott az elenzéki képviselőknek, míg Kósáné szerint krumplival csökkenthető a só hatása.

A délelőtti viták során szóba került még az egészségügy, a környezetvédelem és az oktatásügy finanszírozása is, amely időnként parázs hangulatot tudott kiváltani a néhány tucat jelen lévő képviselőből. A háromnegyed egykor megérkező László Csaba felszólalásában megemlítette, hogy az elmúlt másfél nap vitája nem hozott előrelépést. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a költségvetés tavaly decemberi vitája során is nagyjából ugyanezek a kifogások merültek föl az ellenzék részéről - például az, hogy elszabadul az infláció, amely nem történt meg -, így a jelenlegi kritikákat is ennek fényében kell megtárgyalni.

Szászfalvi: Alig jut a kisebbségek támogatására

A költségvetési törvényjavaslathttp://www.pm.gov.hu/Dokumentumok/Hirek/Aktualitasok/Jogterv/ktsgtv/terv.htm

Szászfalvi László MDF-es képviselő szerint nem bankárokra van szüksége az országnak, hanem államférfiakra. "Sok mindent nem lehet gazdasági mércékkel mérni, és úgy látszik a költségvetési tervezetből, hogy nem fontos a határon túli magyarok, az egyházak és a kisebbségek támogatása"- tette hozzá. Ezeken a területeken nem az építkezés, hanem a rombolás éve lesz 2004, a jelenlegi költségvetési terv pedig hadüzenet a kisebbségek ellen - mondta Szászfalvi László. Kósáné Kovács Magda, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja valótlannak és egy politikustól megbocsáthatatlan megnyilvánulásnak minősítette Szászfalvi László szavait. Kósáné hozzátette: a jövőben nem közvetlenül a szervezeteket, hanem az általuk szervezett programokat támogatja majd a költségvetés, éppúgy, mint az Európai Unióban.

Szent-Iványi István felszólalásában azokra a vádakra reagált, hogy hazánk nettó befizetővé válik az unióban. Az SZDSZ-es politikus felhívta az ellenzéki képviselők figyelmét arra, hogy számos olyan, nem pályázati jellegű támogatással is számolni kell, ami nem került be a költségvetésbe, így összesen mintegy 160 milliárd forintnyi bevétellel, míg 122 milliárd forintos kiadással kell számolni jövőre. Szent-Iványi István hangsúlyozta, ha jövőre nem sikerül elég pályázati pénzt lehívni, az nem a költségvetés hibája lesz.

Molnár Albert: Hozzá kell szoknunk az aszfaltszaghoz

2004-ben útépítéstől lesz hangos az ország, ahogy ezt már idén is megszokhattuk - kezdte hozzászólását Molnár Albert szocialista képviselő, aki szerint "hozzá kell szoknunk az aszfaltszaghoz". A politikus elmondta, hogy a büdzsé tervezete mintegy 500 milliárd forintot fordítana úthálózat-fejlesztésre és 15,5 milliárd forintot vasúti és logisztikai beruházásokra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!