Optimistábbak a hazai vállalkozások

Vágólapra másolva!
A magyar kis- és középvállalkozók bizakodóbbak, míg a nagyvállalatok rövid távú gazdasági várakozása nem változott áprilisban az előző hónaphoz képest, derül ki az Ecostat legfrissebb felméréséből. A fővárosi vállalkozások jelenlegi üzleti helyzetüket kedvezőtlennek látják, ugyanakkor jövőbeni várakozásaik növekvő optimizmust tükröznek.
Vágólapra másolva!

A budapesti vállalkozások közül cége általános helyzetét a vállalkozások 16,5 százaléka tekinti jónak, 54 százaléka kielégítőnek, 29,6 százaléka rossznak. A jövőben javulást váró cégek aránya 34,7 százalék, miközben üzleti helyzete rosszabbodására 15,6 százalékuk számít - közölte Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. A BKIK áprilisban 12. alkalommal végzett konjunktúrafelmérést tagvállalatai körében.

A felmérés szerint a forgalom növekedését a válaszadó cégek 25,8 százaléka, csökkenését 37,5 százaléka jelezte. A válaszadók csökkenő jövedelmezőségről számoltak be, ugyanakkor a következő fél évben annak javulására számítanak. A legrosszabb jövedelmezőségről az idegenforgalomban, illetve a szállítási ágazatban dolgozó cégek számoltak be.

Az üzleti tevékenységet akadályozó tényezők között az elmúlt hat hónapban a fővárosi vállalkozások első helyen a kereslethiányt, ezt követően a tőkehiányt, illetve a képzett munkaerő hiányát jelölték meg. A budapesti cégek 7,2 százalékos áremelési szándékot jeleztek az egy évvel ezelőtti 7,8 százalékos szinthez képest.

Növekszik a kis cégek beruházási hajlandósága

Optimistábbak a kisvállalkozások/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030130optimistabbak.html

A kis- és középvállalkozói kör üzleti várakozásait tükröző kis- és középvállalkozói -index áprilisban 48,5 százalék volt, szemben az előző havi 44,3 százalékkal - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb felméréséből. Az index emelkedését a piaci kereslet bővülésével, az uniós csatlakozás közelségével és a világgazdaság élénkülésébe vetett hittel magyarázzák a kutatók.

A kis- és középvállalkozók mind saját gazdasági kilátásaikban, mind a nemzetgazdaságot illetően javulásra számítanak a következő fél évben. A nemzetgazdaság kissé javuló kilátásaiban a kis cégek mintegy harmada bizakodik, és 27 százalékuk pesszimista, ami az utóbbi háromnegyed évben a legalacsonyabb arány.

A következő hat hónapban tevékenységének bővítésére a korábbinál szélesebb vállalati kör, a válaszadók 38 százaléka lát lehetőséget. A márciusi 25 százalékkal szemben áprilisban a cégek 29 százaléka feltételezte a hazai értékesítési lehetőségek kis mértékű bővülését. Az exportpiaci értékesítés lehetőségének szinten maradását feltételezi a vállalkozások 76 százaléka, javulását 8 százalékuk.

Az Ecostat felmérése szerint némiképp javult a szektor beruházási hajlandósága, a fejlesztés lebonyolításához a cégek több mint fele hitelfelvételre kényszerül.

A nagyvállalatok nem számítanak gyors fellendülésre

Pesszimistábbak a magyar nagyvállalatok/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030331pesszimistabbak.html

Az Ecostat felmérése szerint a legnagyobb magyarországi vállalatok fél éves üzleti várakozásait jelző Top-100 konjunktúra index 52 százalék volt áprilisban, csakúgy, mint az előző hónapban.

A nagyvállalati kör áprilisban Magyarország gazdasági kilátásait többségében javulónak ítéli, az optimista várakozások aránya háromnegyed év óta most a legmagasabb. Kedvezőtlen azonban, hogy saját lehetőségeiket és teljesítményüket tekintve az optimista várakozások aránya egy éven belül most érte el a legalacsonyabb szintjét.

A cégek 52 százaléka számol rövid távon a belföldi kereslet stabilitásával, míg élénkülésével 38 százalékuk. A külföldi kereslet változásáról szóló előrejelzések borúlátóbbak a korábbinál, a megkérdezettek közel kétharmada a jelenlegi viszonyok fennmaradásával számol. A negatív tendenciák erősödésétől minden korábbinál szélesebb körben (43 százalék) tartanak a cégek.

Kedvezményes hitel fővárosi kisvállalkozásoknak/uzletinegyed/hitel/20030422kedvezmenyes.html