Vágólapra másolva!
Az EU soros, görög elnöksége április elején felkéri az Európai Központi Bank elnökét, hogy az általa tervezettnél legalább fél évvel tovább maradjon tisztségében - közölte a belga hírügynökség pénteken. Wim Duisenberg korábban úgy nyilatkozott, hogy júliusban szeretne távozni az uniós jegybank éléről, de felkészült arra is, hogy tovább marad a posztján, kiszemelt utóda ellen ugyanis büntetőeljárás folyik.
Vágólapra másolva!

Duisenberg még az Európai Központi Bank 1999-es megalakulása megállapodott a frabncia kormány képviselőjével, hogy nyolcéves megbízatásának félidejében távozik, és átadja helyét Jean-Claude Trichet francia jegybankelnöknek. Trichet ellen azonban büntetőper folyik Párizsban: a bankvezért azzal vádolják, hogy a kilencveners évek elején részt vett a Crédit Lyonnais bank eredményeinek "kozmetikázásában". Az ügyben várhatóan június 18-án hirdetnek ítéletet.