Vágólapra másolva!
II. Erzsébet brit királynő megkoronázásának 65. évfordulóját ünneplik ma a brit nemzetközösségben. A koronázásra a Westminster Apátságban került sor 1953. június 2-án. A jeles eseményt 16 hónapnyi tervezés előzte meg és milliók követték világszerte először élőben a televíziókon keresztül ezt az ikonikus pillanatot. A királynő a BBC csatorna dokumentum filmjében beavatta a nézőket egy-két titokba. Elmesélte mennyire megszenvedett azzal a hatalmas ruhával és a majdnem 2,5 kilós koronával a koronázási ceremónia folyamán." Nem nézhet le, hogy felolvassa a beszédét, a beszédet kell felemelni. Ha másképp tenné, abba beletörne a nyaka - a korona meg leesne. Szóval van pár hátránya a koronának, de ezen kívül rendkívül fontos dolgokat hoz magával."Fontos események, ritka és olykor vicces pillanatokat ábrázoló képekből válogattunk a királynő uralkodásának 65 évéből.
Vágólapra másolva!
II. Erzsébet királynő megkoronázásának napján, 1953. június 2-án Forrás: AFP Photo

Erzsébet és férje, Fülöp herceg 3 gyermekük (balról jobbra: Anna brit királyi hercegnő, András yorki herceg és Károly walesi herceg) társaságában Balmoral-ban, 1960-ban. A képen szereplő 3 gyermek után Erzsébetnek és Fülöpnek még egy gyermeke született 1964-ben: Eduárd wessexi gróf Forrás: AFP

1969-ben, skóciai nyaralása után érkezett a King's Cross pályaudvarra, corgi kutyusaival együtt. Első corgiját, Susant Erzsébet 1944-ben kapta ajándékba a 18. születésnapjára, akkor még hercegnő volt. A királynőnek Susan óta 30 corgija volt már. Erzsébet 2015-ben azért hagyta abba a királyi corgik tenyésztését, mert nem akarta, hogy magukra maradjanak, miután ő meghal. Sajnos Erzsébet királyné utolsó corgija április közepén elhunyt, rákban szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a királyi családnak a II. világháború óta először nincsen corgija Forrás: AFP/Stf

II. Erzsébet, Fülöp herceg és a királyi család tagjai a Buckingham Palota erkélyén 1972-ben Forrás: AFP

1974-ben a királynő ellátogatott arra a Csendes-óceán déli részén található szigetcsoportra, melyet akkoriban még New Hebrides Condominium-ként tartottak számon. A szigetcsoportot a britek és a franciák gyarmatosították a 18. században. A sziget kondomíniumként 1980-ig létezett, abban az évben ugyanis függetlenedett és máig is a Vanuatu köztársaságnak ad otthont Forrás: AFP

Ellenőrzés alatt próbált ki egy fegyvert a királynő az 1993-as Army Rifle Associoation találkozóján Forrás: AFP/Tim Ockenden

A királynő és a Spice Girls együttes találkozása 1997-ben Forrás: AFP Photo/ Pool

Julie Thompson társaságában, aki annak a rockbandának az énekesnője, mely elsőként koncertezhetett a Buckingham Palotában 1998-ban Forrás: AFP/Adam Butler

2002-ben a királynő dobta be a korongot a kezdő ütéshez a Vancouver Canucks és a San José Sharks mérkőzésén a kanadai Vancouverben, 2002-ben Forrás: AFP/Kim Stallknecht

David Beckham és az angol királynő találkozása 2002-ben. Bár a királynőről köztudott, hogy nem nagy foci rajongó, mégis az angliai csapat mérkőzéseit örömmel nézte a televízióban Forrás: AFP/Kirsty Wigglesworth

A királynő és a brit hadsereg Argyll and Sutherland Highlanders ezred 1. zászlóaljának tagjai 2004-ben, Kentben Forrás: AFP/Michael Dunlea

A királynő uralkodásának 60. évfordulója és uralkodási fogadalmának megújítása alkalmából látogatott el egy norfolki általános iskolába, 2012-ben. A képen a 3 éves Isaac Minns photobombingol a királynő mellett Forrás: AFP/Arthur Edwards

2014-ben a londoni Tower-nél készült installációt látogatta meg, melyet Paul Cummins keramikusművész és Tom Piper díszlettervező készített az I. világháborúban elesett brit katonák emlékére. A londoni Tower-nél összesen 888 ezer 246 darab kerámiából készült pipacsot helyeznek el, annyit ahányan a Brit Birodalom háborúba küldött katonái közül elestek Forrás: AFP/Getty Images/Chris Jackson

A 2015-ös hivatalos németországi látogatásuk alkalmával Erzsébet királynő és Fülöp herceg ellátogattak a Berlini Műszaki Egyetemre, ahol különböző technikai vívmányokat tekintettek meg Forrás: AFP/Michael Sohn

Fülöp herceg és II. Erzsébet Donnát, az elefántot eteti az újonnan megynílt Elefánt Gondozó Centrumban a Whisnade-i állatkerben, 2017-ben Forrás: AFP/Ben Stansall

II. Erzsébet királynő Anna Wintour társaságában a 2018-as London Fashion Week-en, Richard Quinn, brit designer divatbemutatóján Forrás: AFP/Yui Mok

God save the Queen! II. Erzsébet idén ünnepelte április 21-én 92. születésnapját illetve június 2-án koronázásának 65. évfordulóját ünnepli a világ Forrás: AFP/Darren Staples