Bandaháborúk és lázadások tizedelik a brazil fogvatartottakat

Brazilia börtön börtönlázadás
Natal, 2017. január 25. Elítéltekre felügyel egy katonai rendőr, amikor konténerekből építenek válaszfalat az észak-brazíliai Natal közelében fekvő Alcacuz nevű börtön udvarán 2017. január 24-én, tíz nappal azután, hogy véres leszámolás tört ki a rivális csoportok között. A bandák a kokain forgalmazásának joga miatt csaptak össze, a leszámolásban legkevesebb harmincan életüket vesztették. (MTI/AP/Felipe Dana)
Vágólapra másolva!
Brazíliában túlzsúfoltak a börtönök, a büntetés-végrehajtási intézeteket emellett évtizedek óta éles bírálatok érik a középkori állapotok és az emberi jogok megsértése miatt. A foglyok a fegyintézetekben bandákba tömörültek, az egymással rivalizáló bandák között sorozatosak az összecsapások, több börtönt felgyújtottak, sokan megszöktek. Az év eleje óta 130 rab halt meg a brazil börtönökben kirobbant összetűzésekben, de a hatóságok szerint - akik különböző bűnszervezeteket vádolnak az atrocitások kirobbantásával - nincs összefüggés az ország börtöneiben történt erőszakos cselekmények, bandaháborúk között.
Vágólapra másolva!
A felgyújtott Bauru börtönből 150 rab szökött meg Forrás: AFP/Aceituno Junior

Bandaháború a börtönudvaron az észak-brazíliai Natal közelében fekvő Alcacuz fegyintézetben Forrás: AFP/Andressa Anholete

Gyújtogatás az Alcacuz börtönben Forrás: AFP/Andressa Anholete

A tetőre másztak fel a gyújtogatás után a rabok az Alcacuz börtönben Forrás: AFP/Andressa Anholete

A rendőrség különleges egységei az Alcacuz börtönben égő barikádoknál Forrás: AFP/Andressa Anholete

Különleges rendőri egységek őrzik éjszaka a börtönfalakat Forrás: AFP/Andressa Anholete

Egy, a bandaháborúban megsebesült elítéltet húznak ki a fegyőrök Alcacuzban Forrás: AFP/Andressa Anholete

Elítéltek figyelik a sebesültek mentését Forrás: AFP/Andressa Anholete

A rohamrendőrökkel alkudozik az Alcacuz börtön egyik elítéltje Forrás: AFP/Andressa Anholete

Rendőrök őrzik a börtönfalon ütött lukat Alcacuzban Forrás: AFP/Andressa Anholete

Konténerekből építenek válaszfalat katonai rendőrök az észak-brazíliai Natal közelében fekvő Alcacuz nevű börtönben. A bandák a kokain forgalmazásának joga miatt csaptak össze Forrás: MTI/AP/Felipe Dana

Az elítéltekre felügyel egy katonai rendőr, mialatt konténerekből válaszfalat építenek az észak-brazíliai Natal közelében fekvő Alcacuz börtön udvarán Forrás: MTI/AP/Felipe Dana

Különleges rendőri erők a visszafoglalt Anísio Jobim büntetőintézetben, ahol 56 áldozata volt a bandaháborúnak Forrás: AFP/Raphael Alves

Aggódó hozzátartozók az Alcacuz büntetőintézet kerítésénél Forrás: AFP/Johannes Myburgh

Hálaimát mond egy hozzátartozó a Desembargador Raimundo Vidal Pessoa büntetőintézet előtt, hogy rokona nincs a 4 áldozat között Forrás: AFP/Raphael Alves

Koporsók érkeznek a Legal Orvosi Intézethez Manausban, ahová az Anisio Jobim büntetőintézetben meggyilkolt foglyokat szállították Forrás: Agęncia Estado/Copyright © Agęncia Estado. Todos os direitos reservados/Daniel Teixeira