Mozog a föld

Mast, Lluis FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása sérülés sportbaleset sportoló SZEMÉLY
Lluis Mast, a Caja csapat spanyol versenyzőjét látják el, miután kerékpárjáról leesve megsérült a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny mezőnye 4., a Betanzos és San Andres de Teixido közötti 163,5 kilométeres szakaszának végén
Vágólapra másolva!
Lluis Mast, a Caja csapat spanyol versenyzőjét látják el, miután kerékpárjáról leesve megsérült a Vuelta a Espanan
Vágólapra másolva!

Romokon

Egy részben leomlott templom közelében megy el egy mianmari buddhista szerzetes a Mandalajtól délkeletre fekvő Baganban, miután a Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés rázta meg a térséget. A földmozgás epicentrumát Mandalaj városától mintegy 200 kilométerre délnyugatra, 84 kilométer mélyen mérték Csauk városának közelében Forrás: MTI/EPA/Naing Tun Vin

A földrengés következtében részben leomlott Szulamani buddhista templom a Mandalajtól délkeletre fekvő Baganban, a Közép-Mianmart sújtó, a Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földmozgást követő napon. A természeti katasztrófa négy halálos áldozatot követelt, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül. A térség egyik fő turista látványosságaként számon tartott Szulamani templomot Narapatisithu király építtette 1183-ban Forrás: AFP/Ye Aung Thu

Gyakorlat

A japán hadsereg szárazföldi önvédelmi egységeinek páncélozott harci járművei tüzérségi éleslövészeten vesznek részt a Higasi Fudzsi gyakorlóterepen, a Tokiótól északnyugatra fekvő Gotemba közelében Forrás: AFP/Toru Yamanaka

A keresés nem áll le

A mentőegységek tagja egy összedőlt épület romjainál az Olaszország középső részét hajnalban sújtó, 6,1-es erősségű földrengés egyik helyszínén, Amatricében. A természeti csapás következtében legkevesebb 120-an életüket vesztették, 368-an megsérültek, és több százan eltűntek Forrás: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Segítségnyújtás

Lluis Mast, a Caja csapat spanyol versenyzőjét látják el, miután kerékpárjáról leesve megsérült a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny mezőnye 4., a Betanzos és San Andres de Teixido közötti 163,5 kilométeres szakaszának végén Forrás: MTI/EPA/EFE/Javier Lizon

Startra készen

Versenykamionok a kamion Európa-bajnokság hétvégi magyarországi futamáról tartott sajtótájékoztatón a fővárosi ’56-osok terén. A kamion Eb-futam mellett két másik sorozat, a Blancpain GT Series, valamint a Swift Cup Europe versenyeit is megrendezik a Hungaroringen Forrás: MTI/Marjai János

Körmenet

Ortodox apácák gyertyás körmeneten vesznek részt a Via Dolorosán, vagyis Jézus kereszthordozásának útvonalán Jeruzsálem óvárosában, tíz nappal a Nagyboldogasszony ünnepe után. A Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Hazatérés

A 2016-os riói olimpia férfi 200 méteres síkfutás versenyszámában bronzérmet nyert holland Churandy Martina fényképezi magát a holland olimpiai küldöttség hazaérkezése alkalmából az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren Forrás: MTI/EPA/ANP/Jerry Lampen

Égbolt

Kirándulók nézik a Tejutat a Grande Dent de Morcles-hegy 2969 méteres tengerszint feletti magasságú csúcsán, a svájci Alpokban Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Anthony Anex