A nap képei augusztus 28-án

nk20150828gif
Vágólapra másolva!
Érdekes fotók az elmúlt 24 órából.
Vágólapra másolva!
Foggal, körömmel küzdenek egy kisfiú kiszabadításáért az őt lefogó izraeli katona ellen. A jelenetet egy mai, gázai tüntetésen örökítették meg. A demostráción a zsidó Hallamish telep bővítése ellen tiltakoztak, mert az palesztin területek rovására történik Forrás: AFP/Abbas Momani

Az erősember versenyeket idéző képen Venezuela területén élő kolumbiaiak kelnek át mozdítható vagyonukkal anyaországukba a két ország közötti határfolyón. Többszáz társuk követi példájukat, mert az utóbbi napokban egy határmenti incidens miatt megromlott a viszony a két dél-amerikai állam között és Venezuela elkezdte ingóságaik elkobzása mellett deportálni a területén élő kolumbiai kisebbséget Forrás: AFP/Luis Acosta

Több hónapja tüntetnek a kormány oktatási reformja Chilében, ahol a megmozdulások változatlan intenzitással zajlanak Forrás: MTI/EPA-EFE/Sebastian Silva

Az politikai válság már az államigazgatásra és a közszolgáltatásokra is rányomja a bélyegét Libanonban, ahol a szünetelő szemétszállítás miatt elárasztották Bejrut utcáit a szemét Forrás: AFP/Joseph Eid

Nem éppen hízelgő, manhattani karikatúra a közelgő Egyesült Államokbeli elnökválasztás egyik jelöltjéről, Donald Trumpról Forrás: AFP/Eduardo Munoz Alvarez

Szinte egységes, "szürke" ruházatban a belga médiamunkások, a laza szerelésben pedig a kérdéseikre válaszoló belga energetikai miniszterasszony Forrás: BELGA/AFP/Benoit Doppagne

Egy nő hűsíti magát a nyárvégi kánikulában a rendkívül alacsony vízállású Dunában, a Margit híd lábánál, Budapesten 2015. augusztus 28-án Forrás: MTI/Kallos Bea

Versenyzők a női 20 km-es gyaloglásban a pekingi atlétikai világbajnokságon Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Jelenet a belső-mongóliai Hohhot Előadóművészeti Csoport Marco Polo kalandjai című táncszínházi előadásából a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A német Marie "Chuck Airy" von Borstel a 20. Léggitár Világbajnokság selejtezőjében a finnországi Ouluban Forrás: MTI/EPA/COMPIC/Joel Karppanen

Köd az M7-es autópálya felett napfelkeltekor a Zala megyei Sormás közelében Forrás: MTI/Varga György

Afrikai pingvinek nézik a napkeltét a Burgher's walk nevű tengerparti sétányon a Fokváros közelében fekvő Simonstownban Forrás: MTI/EPA/Nic Bothma