A nap képei január 27-én

Vágólapra másolva!
A nap  legérdekesebb képei az Origo képszerkesztőinek válogatásában.
Vágólapra másolva!
A megsemmisítő tábor egyik túlélője az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor főkapuja fölötti hírhedt az "Arbeit macht frei" (A munka felszabadít) felirat előtt a lengyelországi Oswiecimbe, az auschwitz-birkenaui láger felszabadításának 70. évfordulóján Forrás: AFP/Odd Andersen

Baráth Fábián szobrász bronzöntés közben Szolnokon. Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását, Aba-Novák Vilmos festőt, grafikust ábrázoló egészalakos szobrot huszonöt darabból öntik ki, majd a következő hetekben összeállítják és cizellálják. A szobrot Székesfehérváron állítják fel a tavasszal Forrás: MTI/Mészáros János

Egy koszovói szerb miniszter lemondását követelik tüntetők Pristinában. Az Önrendelkezés nevű ellenzéki párt tüntetői amiatt tiltakoznak, hogy a miniszter szerint nem követtek el háborús bűnöket az albánok ellen a koszovói albán gerillák és a szerb biztonsági erők közötti 1998-99-es háborúban Forrás: MTI/AP/Visar Kryeziu

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a díszszázad előtt Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium II. objektumában, a XIII. Lehel úton. Az objektumban tartják az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletet Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kilencedikes diákok a kolloidok tulajdonságait szemléltető kísérletet végeznek a Bányai Júlia Gimnázium természettudományi laboratóriumában Kecskeméten. A 215 millió forint uniós és hazai forrásból készült laboratóriumot 17 másik iskola diákjai is használhatják Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A vajdasági származású drMáriás (Máriás Béla) Kék Duna keringő című új tárlatának képei között a fővárosi A38-as hajó kiállítóterében. A tárlat február 15-ig tekinthető meg Forrás: MTI/Illyés Tibor

A nem hivatalos szakácsvilágbajnokság, a Bocuse d'Or (Arany Bocuse) európai döntőjének első napja Lyonban Forrás: MTI/EPA/Eddy Lemaistre

Az L.A.C. Holding érdekeltségébe tartozó CER Hungary új technológiával Romániában készült Transmontana típusú mozdonya az avatóünnepségen Budapesten, a Magyar Vasúttörténeti Parkban Forrás: MTI/Marjai János

Fiatalok hógolyóznak a New York-i Time Squeren Forrás: AFP/Jewel Samad

Manökenek Karl Lagerfeld német divattervezőnek a Chanel francia divatház részére készített 2015-ös tavaszi-nyári kollekcióját mutatják be a Párizsi Divathéten Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon