A nap képei november 26-án

a nap képei november 26
Vágólapra másolva!
A nap képei az Origo képszerkesztőinek válogatásában.
Vágólapra másolva!
Angelina Jolie amerikai színésznő háborús veteránok között az általa rendezett Rendíthetetlen (Unbroken) című életrajzi dráma bemutatóján Londonban. Az Oscar-díjas Angelina Jolie Louis Zamperini amerikai sportoló, második világháborús hős életéről készítette a filmet Forrás: MTI/AP/Vianney Le Caer

A Debreceni Egyetem főépületének díszüvegteteje. Megújult az intézmény díszudvara feletti üvegtető több mint nyolcvan év után, mivel az elmúlt évtizedekben balesetveszélyessé vált. A díszüvegek felett lévő nyeregtető cseréjéhez 240 darab üvegtáblát használtak fel. Az egyetem a 150 millió forintos beruházást saját forrásból finanszírozta Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Koszovói Védelmi Erők Pristinában ünneplik fenállásuk hatodik év fordulóját Forrás: AFP/Armend Nimani

Kelen Anna és Barki Gergely művészettörténészek, valamint Virág Judit galériatulajdonos Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című, kilenc évtized után hazatért, elveszettnek hitt festményéről, a képvadászat részleteiről és a festményhez kapcsolódó szerelmi történetről tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Virág Judit Galériában Forrás: MTI/Kallos Bea

Kovács Éva Gilda, Kelemen Dániel Sparafucile és Veress Orsolya Maddalena szerepében Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban. A darabot 2014. november 28-án mutatják be Szőcs Artur rendezésében Forrás: MTI/Vajda János

Rendőrök és a Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalmat támogató tüntetők állnak egymással szemben egy úttesten Hongkong Mongkok negyedében. A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek utcai tiltakozásokba szabad jelöltállítást követelve a 2017. évi kormányzóválasztáson Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre

Farkasnak öltözött ember egy birkával tüntet Strasburgan a a farkasok védelme ellen Forrás: AFP/Frederick Florin

Egy férfi nézi a Rajna-völgyben megtelepedett ködtakarót a kelet-svájci Wartauban Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Gian Ehrenzeller

Nemzeti gárdisták állnak sorfalat a rendőrség épülete előtt aMissouri állambeli St. Louis Ferguson városrészében. A városban előző nap zavargások kezdődtek azt követően, hogy a nagyesküdtszék úgy határozott, nem emel vádat Darren Wilson fehér rendőr ellen, aki lelőtte Michael Brown 18 éves fegyvertelen fekete bőrű tinédzsert augusztusban Forrás: MTI/EPA/Tannen Maury