Wimbledonból kap erősítést a magyar válogatott

Bacsinszky Tímea, tenisz, foci, foci-Eb
Bacsinszky Tímea, tenisz, foci, foci-Eb
Vágólapra másolva!
Óriási dilemmával kellett megküzdenie Bacsinszky Tímeának, a svájciak magyar származású teniszcsillagának, a női világranglista 12. helyén álló játékosnak ugyanis szombat délután akkor kellett megtartania az első sajtótájékoztatóját Wimbledonban, amikor a svájci futballválogatott Lengyelország ellen éppen hosszabbításban küzdött az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.
Vágólapra másolva!

„Arra gondoltam, hogy nem érek oda időben, mert egy svájci Eb-mérkőzés mégiscsak fontosabb, mint az én blablám” – írta Twitter-oldalán.

De természetesen odaért az interjúszobába, ahol a svájci újságírókkal közösen megnézték a mérkőzés végét. "Sohasem gondoltam, hogy valaha ezt fogom tenni" – mondta.

Attól, hogy a svájci válogatottért nem szoríthat, még nem mond le a futballról, hiszen mostantól tiszta erőből szoríthat Magyarországért. „Rendkívüli módon szorítok a magyaroknak is, mert hihetetlen, amit eddig csináltak” – idézte Bacsinszkyt a Blick.ch portál.

Ha szeretne többet megtudni a teniszcsillag magyar gyökereiről, akkor olvassa el az Origo tavalyi interjúját!