Megvan a magyar keret, Storck öt csatárt visz az Eb-re

Leogang, 2016. május 30. Pintér Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása sajtóértekezletre érkezik a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra készülő csapat ausztriai edzőtáborában, Leogangban 2016. május 30-án. (MTI/EPA/EXPA/JFK)
Vágólapra másolva!
Bernd Storck kihirdette a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon részt vevő 23-as, végleges keretét.
Vágólapra másolva!

A négy kapus közül a Getaféban a szezont végig a kispadon töltő Megyeri Balázs maradt ki. Ez azt jelenti, hogy Király Gábor, Dibusz Dénes és Gulácsi Péter lesz a három utazó kapus.

Király Gábor az Eb-n tovább gyűjtögetheti válogatott meccsei számát Forrás: MTI/EPA/EXPA/Johann Groder


A védelemből Korcsmár Zsolt (Vasas) és Kocsis Gergő (Puskás Akadémia) került ki. Bernd Storck már korábban kijelentette, hogy a Sionban szereplő Vanczák Vilmossal, illetve az FTC-ben futballozó Leandróra nem fog számítani az életkoruk miatt az Eb-n. A hét hátvédből öt is az NB I-ben szerepel.

A középpályások közül a 20 éves Vida Máté (Vasas) és a 19 éves Sallai Roland (Puskás Akadémia) nem lesz ott az Eb-n.

A csatárok között feltüntetett Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin) sem utazhat az Eb-re,

ott lesz viszont öt vérbeli befejező csatár:

Szalai Ádám, Németh Krisztián, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás és Böde Dániel.

Storck az utolsó pillanatig kivárt a keret megnevezésével Forrás: MTI/EPA/EXPA/Jfk

A keret:
kapusok:
Király Gábor (Swietelsky-Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva)

középpályások:
Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Pintér Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg)

támadók:
Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (al-Gharafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros).

A program

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott szombaton 18 órakor a világbajnok német csapattal találkozik Gelsenkirchenben. Az Eb-n június 14-én elsőként Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, végül 22-én Portugália lesz az ellenfele Lyonban.

Olvasóinkat megkérdeztük, ha az öt csatárból négyet vinne csak Storck, akkor ők kit hagynának ki. A válaszadók elsöprő többsége - 68 százaléka - Szalai Ádámra voksolt, a Bundesliga-légiós megelőzte Böde Dánielt (12%), Priskin Tamást (9%), Nikolics Nemanját (6%) és Németh Krisztiánt (5%).

A 23 fős kereten csak sérülés vagy betegség esetén lehet változtatni.

Erre az első csoportmérkőzésig van lehetőség, és csak abban az esetben engedélyezett, ha az Európai Labdarúgó Szövetség orvosi bizottsága jóváhagyja.

Leogangban remek körülmények között készülhetnek a magyarok Forrás: MTI/EPA/EXPA/Johann Groder

A torna kezdete után már csak abban a speciális esetben van lehetőség a cserére, ha több kapus megsérül, ekkor az UEFA engedélyt adhat egy új kapus behívására.

A vb-selejtező is cél

"Az volt az elképzelés, hogy azzal a 29 játékossal, akiket meghívtunk, ne csak az Eb-re, hanem a vb-selejtezőkre is készüljünk, ezért akartam fiatalokat is behívni, akiket megismerhetek" – mondta Bernd Storck az M4-nek a kerethirdetés alkalmával adott interjújában. "Volt néhány problémánk, például sérülések, és meg kellett nézni, ezt a hiányt hogyan tudjuk pótolni" – tette hozzá.

Storck kijelentette, legszívesebben mindenkit elvinne az Eb-re, aki ott volt az edzőtáborban, mert az elmúlt három évben valamennyien nagyon jók voltak, de "sajnos csak 23-at tudok". Hangsúlyozta, az edzőtábor az ő esetükben is hasznos volt, "tudjuk, hogy hányadán állunk velük,

A kapusokról szólva azt mondta a kapitány, Megyeri Balázs nem játszott olyan sokat az utóbbi időben, ezért maradt ki, akárcsak Bogdán Ádám. "Olyan játékosok kellenek, akik rendszeresen szerepeltek mostanában, a csapatukban folyamatosan játszottak, ezen a poszton ez különösen fontos. A bennmaradó három kapus mind meccsben van, és jó teljesítményt is nyújtott" – magyarázta.

A meglepetésember

A védelemben nincsenek nagy meglepetések, "legfeljebb csak Bese Barnabás" – említette a német szakember. Beséről azt mondta, nagyon jó benyomást tett rá, "az egyik leggyorsabb játékosunk, egyre többet tanul, és jó, hogy ha Fiola Attila kiesik, van, aki betöltse a helyét". Ráadásul őt támadóbb pozícióban is lehet használni.

A középpályán Elek Ákos esetében nehéz volt a döntés a sérülése miatt, de

– mondta Bernd Storck. Hozzátette, az edzésen látottak alapján kell még neki valamennyi idő, hogy százszázalékos formába kerüljön. Hogy Németország ellen, június 4-én játszani fog-e, még nem tudni.

Pintér Ádám Forrás: MTI/EPA/EXPA/Jfk


A csatároknál is volt gond, ott Németh Krisztián sérült meg. "Különböző pozícióban próbáljuk játszatni a csatárokat, a 4-2-3-1-et alkalmaztuk eddig, meg kellett tanulniuk alkalmazkodni hozzá, de látnunk kell, kit hol lehet játszatni" - mondta a kapitány. A kimaradó Gyurcsóról úgy vélekedett, "nagyon érdekes játékos, vannak még terveink vele".