Undorító és szánalmas, amit a magyar szurkolók Ronaldóval tettek

Ők a foci EB legdögösebb játékosai - Nézelődj kedvedre! Cristiano Ronaldo trend
Vágólapra másolva!
A fenti szavak a spanyol sajtóban jelentek meg, az AS és az El Mundo Deportivo is beszámolt arról, hogy a magyar drukkerek megtalálták maguknak a Portugália elleni Eb-meccsen (3-3) az ellenfél legnagyobb sztárját.
Vágólapra másolva!

„Cristiano, homosexual, homosexual” - kiabálták a magyar szurkolók már a stadionba menet minden egyes alkalommal, amikor megláttak egy portugál drukkert, akik azonban nem vették magukra a dolgot, és szinte kivétel nélkül jót nevettek rajta.

Ezt a tömeggel vonuló tudósítónk is jelentette aznap Lyonból, majd a meccs alatt is hallotta, hogy a Real Madrid klasszisának többször ordították a nemi identitását kérdőre vonó rigmust.

Az AS spanyol napilap is megjegyzi, hogy Cristiano Ronaldo egészen biztosan hallotta a magyar szektorból jövő bekiabálásokat, és mellé a lap online kiadása egy néhány másodperces hangfelvételt is közölt.

Ez még kevésbé lenne bizonyító erejű, de az El Mundo Deportivo hosszabb bejátszásban is foglalkozott az üggyel, ezen teljesen tisztán látszik, hogy a magyar drukkerek a meccsen teli torokból üvöltöttek Ronaldo felé.

„Undorító és szánalmas, amit a magyar szurkolók tettek” - mondta a videón a riporter.

Az UEFA egyelőre nem jelezte, hogy foglalkozna az üggyel. A magyar szövetséget szurkolói rendbontások és pirotechnikai eszközök használata miatt már az Ausztria és Izland elleni meccs után is megbüntettek, így visszaesőként komoly büntetést kaphat, ha az UEFA nem megy el szó nélkül a trágár bekiabálások mellett.

Persze nevetség tárgya is lett Ronaldo és az üzenet, amit a magyarok elleni meccsen kapott a szövetségi kapitánytól:

Nem ez volt az első eset, hogy hasonlót kiabáltak be a magyar szurkolók Ronaldónak, a 2009-es világbajnoki selejtezőn a Puskás-stadionban is előfordult ugyanez: