Nesztek, a világ legnyomasztóbb hepiendje!

Félidején túl már egyértelmű, hogy nagyon erős a cannes-i filmfesztivál 70. jubileumi programja, de kevés a toronymagasan kiemelkedő teljesítmény. Michael Haneke nem valószínű, hogy harmadjára zsinórban Arany Pálmát nyerne a Happy Enddel, de szép karrier-összegző búcsú is lehet a filmből.

A 70. jubileumi versenyprogram névsora minden filmrajongónak beindította a nyálelválasztását és a fesztivál félideje után egyértelműen látszik, hogy nem okoztak csalódást a nagy nevek és a feltörekvő tehetségek sem. Egy-két kivétellel minden idei versenyfilm olyan, amit bátran ajánlhatunk, ezért nehéz is úgy kiemelkedni a mezőnyből, mint az sikerült az előző években a Toni Erdmann-nak, az Adèle életé-nek, a Drive-nak, a Saul fiá-nak, vagy éppen Hanekétől a Szerelem-nek.

Fantine Harduin, Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Laura Verlinden, Toby Jones és Mathieu Kassovitz a Happy End című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Hanekének persze óriási elvárásokkal kellett szembesülnie, hiszen mindkét előző látogatásakor (A fehér szalag, Szerelem) fődíjjal távozott a Croisette-ről. Ez a veszély most úgy tűnik, nem fenyegeti, de a Happy End láttán nyilvánvaló, hogy nem is akart a nézők kedvében járni, hanem a Szerelem humanizmusa után visszatért borúlátó, mizantróp látásmódjához. Sőt, a korábbi film főszereplője, Jean-Louis Trintignant karaktere mintha egy alternatív befejezést élne itt át: a Szerelem volt a szívhez szóló, megható verzió az öregségről, az ironikus című Happy End pedig a keserű, lehangoló, de bizonyos szempontból realisztikusabb változat.

Jean-Louis Trintignant a Happy End című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Trintignant egy calais-i nagypolgári család pater familiasa, lánya (Isabelle Huppert, ki más?) vette át a családi építőipari vállakozást, fia (Matthieu Kassovitz) pedig egy boldogtalan házasságból mocskos szex-üzenetekkel keresi a kiutat. Ott van még Huppert karakterének a bekattant fia, az algériai cselédek és a méregkeverő kisunoka, akiben a halálváró nagypapa azonnal meglátja a fantáziát.

Vidám kompániának hangzik, ugye? És akkor a calais-i migránsokat még nem is említettük, akikről az előzetesen kiadott tartalomleírás alapján azt lehetett hinni, hogy nem szerves részei lesznek a történetnek, de inkább csak nyomasztó kontrasztként szolgálnak a letűnt időket idéző arisztokrata család mindennapjaihoz.

A tablószerű narratíva nem működik tökéletesen. Több jelenet funkciótlannak (ki számított például egy Sia-számra előadott karaoke jelenetre Hanekétől?) vagy egyenesen unalmasnak hat és hiába a parádés szereposztás, Trintignanon kívül senkinek sem sikerül igazán emlékezetes alakítást nyújtania. Hanekének nagyon szimpatikus tulajdonsága, hogy semmit sem próbál túlmagyarázni, de a migráns-vonal és az internetes/mobiltelefonos társadalomkritika enyhén szólva is elcsépeltnek számít 2017-ben, főleg a cannes-i versenyprogramban.

Michael Haneke, Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert és Mathieu Kassovitz május 22-én a cannes-i filmfesztiválon Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Philip Rock

Ráadásul ő maga már érintette ezeket a témákat ihletettebb módon a korábbi filmjeiben (Benny videója, Funny Games, Az ismeretlen kód, Rejtély) és kicsit best-of önreferenciának hatnak most. Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy direkt karrier-összegzésre készült és a Happy End-et a saját hattyúdalának szánta. Nagy kár lenne, de a nézőket kardba dőlésre késztető (bár némi fekete humorral fűszerezett) végkicsengés után felmerül a kérdés, hogy ezek után érdemes-e még bármit mondania a világról.

Moziplakát a Happy End című filmhez Forrás: Cannes Film Festival