Van valami jó film a moziban?

Itt a hétvége, de nem tudja, melyik fiilmre üljön be? Segítünk! Spielberg ismét régi fényében tündököl, az év egyik legjobb filmje pedig csak két alkalommal lesz látható Magyarországon, butaságot művel az, aki kihagyja.

Kémek hídja (Bridge of Spies)

Sosem unjuk meg a "kisember a rendszer ellen" típusú történeteket, pláne nem, ha Steven Spielberg meséli őket. A rendező most ismét régi fényében csillog, de hogy kihagyhatatlan alkotásnak minősítsük az igaz történetet elmesélő, hidegháborús paranoiával átitatott Kémek hídjá-t, ahhoz kellett a Coen fivérek ügyes forgatókönyve és Tom Hanks is, akiről megint meggyőz minket arról, hogy ő egy szálfaegyenes gerincű, megingathatatlan jellemű hős. Úgy telik el a film két és fél órája, hogy közben egy pillanatig sem lehet unatkozni.

Anilogue animációs filmfesztivál

Szerdán kezdődött és vasárnap estig tart az Anilogue animációs filmfesztivál, amelynek kétség kívül az Anomalisa levetítése a legnagyobb dobása idén. Charlie Kaufman író-rendező filmjei egytől-egyig keserédes és szürreális utazások az emberi elme mélyére. Az Anomalisa annyiban kivétel, hogy most bábokra nehezül rá az élet terhe. A filmet beválasztotta 2015 legjobbjai közé a brit Sight & Sound magazin, kétszer vetítik az Anilogue-on, aki a nagy vásznon szeretné látni, az aktivizálja magát, ugyanis nem kerül moziforgamazásba később. A fesztivál részletes programját itt találja.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2)

Az éhezők viadala befejező része irigylendő magabiztossággal szakítja át a célszalagot. Utólag még a harmadik könyv kettészedése is nyerő ötletnek bizonyult, mivel így lélegezni tudott a történet. A két és fél órás negyedik epizód egy percig sem unalmas, helyette szép, elegáns és kompromisszummentes. Jennifer Lawrence beleadott mindent, látszik, hogy fontos számára ez a karakter. Ne feledkezzünk el meg az elhunyt Philip Seymour Hoffmanról sem, aki még utoljára méltósággal, mélységgel töltött meg egy szerepet.

Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken (Microbe et Gasoil)

A szenzációsan szárnyaló fantáziájáról és az ebből adódó utánozhatatlanul egyedi filmjeiről ismert Michel Gondry legutóbbi filmjei fájóan alulmúlták a korábbi remekműveit. A Tökmag és Gázolaj azonban újra előcsalogatta a mesterből mindazt, amiért szeretjük. Egy kis növésű, Tökmagnak csúfolt szupertehetséges és egy indokolatlanul bátor és imádni valóan különc, Gázolaj gúnynevű srác barátságot köt, lakóbódénak látszó járgányt épít, és nekivág a nyári szünetnek.

Ez a barátság védőburkot von a fiúk köré, és segít elviselni a kamaszparákat: a lepattintós lányokat, a depressziós és a túlszerető anyákat, a zaklató, kiközösítő bunkókat. Gondry humora és kreativitása újra a régi, Audrey Tautou pedig háromgyerekes reformanyaként is őrülten bájos.

Szcientológia, avagy a hit börtöne (Going Clear: Scientology and the Prison of Belief)

Ez a lenyűgöző dokumentumfilm egy olyan egyházat mutat be, ami úgy védi meg adómentességét, hogy egyenként fenyegeti és zsarolja az adóhatóság embereit. Amelyik nem árulja el az eredetmítoszát a híveinek csak akkor, ha már legalább húszmillió forintot csengettek a kasszába. Amelyik a munkatársait éhbérért dolgoztatja, a sztárjait viszont istenként kezeli. És amelyik mindig készen áll bárkit megzsarolni és tönkretenni. Nagyobbat üt, mint a legizgalmasabb thriller.

A tengernél (By the Sea)

Legújabb és eddigi legjobb filmje alapján elmondhatjuk: Angelina Jolie művésszé érett, és még mindig egy rendkívül különös, egyedülálló jelenség - mintha nem is erről a bolygóról származna. Jolie és Pitt egy kívülről ellenállhatatlanul vonzó házaspárt alakítanak, akik viszont belülről rohadnak: se kommunikálni nem tudnak, se elszakadni egymástól. Kettősük a filmtörténet legnagyobb párjait idézi: Liz Taylort és Richard Burtont, Romy Schneidert és Alain Delont, Simone Signoret-t és Yves Montand-t. A Bergman és Antonioni vadászterületére tévedő film vagy beszippantja a nézőt, vagy eltaszítja magától, nincs köztes megoldás.

Anyám és más futóbolondok a családból

Fekete Ibolya filmje középiskolai tananyag kellene, hogy legyen. Filmnek ugyanis nem elég jó, de könnyed hangvételben, humorral mondja fel a huszadik századi történelemleckét, a soha ki nem beszélt, mégis unásig ismert nemzeti traumákat. Kellemes és elgondolkodtató moziélmény, utána mindenki felfejthetné a saját családtörténetét. Régimódisága miatt elsősorban az idősebb generációkat érintheti meg a film. Megmutatkozik benne a régimódi filmek azon erénye, hogy jól bánik a színészekkel, fontosnak tartja őket. Ónodi Eszter és Gáspár Tibor játékos, laza, tele vannak mély érzelmekkel.

Macbeth

A Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével készült legújabb Macbeth-feldolgozás bebizonyítja, hogy a Trónok harca is Shakespeare köpönyegéből bújt ki: két kalandfilmsorozatra elegendő vérengzés, királyölés, szex és politikai ármánykodás van benne ugyanis. Justin Kurzel rendező nem fejti ki, mitől aktuális ma a Macbeth, inkább a két főszereplő motivációit értelmezi újra, illetve elmerül a múlt minél lélegzetelállítóbb rekonstruálásában, a várakkal és falvakkal pöttyözött ködös skót táj úgy néz ki, mintha egy depressziós, éppen LSD-tripen lévő természetfilmes rögzítette volna őket. Vizuálisan elsőrangú teljesítmény, és a két színész jutalomjátékot mutat be.

Dheepan - Egy menekült története

Amikor Jacques Audiard filmje idén májusban elnyerte a cannes-i filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát, sokan fanyalogtak, hogy csak a menekültügy aktualitásának, valamint Audiard korábbi remek, de a fődíjról lecsúszott filmjeinek (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont) szólt a kitüntetés, de fél évvel később, a menekültkrízis eszkalálódása után a Dheepan - Egy menekült története nagyon is előremutatónak tűnik.

Egy Srí Lanka-i tamil férfiről szól (frissítő, hogy végre nem afrikai vagy közel-keleti muszlimokat tettek meg főhősnek), aki miután aktívan részt vett az ottani véres polgárháború borzalmaiban, összeáll egy ismeretlen nővel és egy kislánnyal, hogy hamis útlevelekkel, családnak tettetve magukat, Európába utazzanak. Egy Párizs környéki lakótelepen megpróbálnak beilleszkedni és boldogulni, de a helyi alvilág és a múltbéli traumák együttesen lehetetlenné teszik a tiszta lappal újrakezdést. Születtek a közelmúltban jobb bevándorló témájú filmek is, de provokatívabb végkicsengésűek aligha.

Sicario - A bérgyilkos

Az Emily Blunt által játszott FBI-ügynöknél nem fog keményebb nőt látni idén a moziban. Ő vezeti a rajtaütést, és ő mondja a hullák láttán hányingerével küzdő társának, hogy menjen ki a levegőre. A magabiztosságot sugárzó felvezetés után azonban egy olyan rettenetes és kiszámíthatatlan világba kerül az ügynök, ami még őt is az összeroppanás szélére sodorja. A Sicario egy hihetetlenül erős hangulatú thriller, amely a mexikói határvidéken tomboló drogháború mocskába nyomja bele a néző fejét. Már akkor a torkunkban ver a szívünk, amikor még egyetlen lövés sem dördült el, és még csak ott tartunk, hogy egy autókonvoj áthaladt a határon.

Bíborhegy (Crimson Peak)

Először is nézze meg a film előzetesét, gyönyörködjön a gyertyafénnyel megvilágított ódon, recsegő-ropogó kísértetházban, aztán pedig felejtse el azt, amit a trailer sugalmaz. A Bíborhegy nem horror, annak nem elég félelmetes. Guillermo Del Toro (Hellboy, A Faun labirintusa) valójában egy csodaszép, ugyanakkor néha meghökkentően gótikus románcot készített, amelyben nem azért vannak szellemek, hogy ránk hozzák a frászt, hanem hogy a múlt bűneire emlékeztessenek. Gondolja azt, hogy a Jane Eyre rémálomszerű verziójára váltott jegyet, és hagyja, hogy a túláradó érzelmek által keltett gyilkos örvény, illetve és a hihetetlen látványvilág elragadja.

Legenda

A Mad Max: A harag útjá-ban Tom Hardy csak egy szenzációs összetevő volt a sok közül, a Legendá-ban viszont mát kétségtelenül ő áll a középpontban. Ráadásul duplán, ugyanis egy londoni gengszterikerpár mindkét tagját ő alakítja. Most aztán minden lehetősége megvan arra, hogy megmutassa, mesteri fokon űzi a színészmesterséget. A külső hasonlóság csalóka, míg Reggie hideg fejjel építi fel a gengszterbirodalmukat, addig Ronnie egy kezelhetetlen pszichopata, akivel csak a baj van.

Mentőexpedíció (The Martian)

Már javában benne járunk az őszben, de jött még egy utolsó nyári látványfilm. Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál után ismét megmutatta, hogy az űrutazás és az idegen bolygók az ő terepe, egy kiváló könyvre támaszkodva intézett ódát a tudományhoz, az egyéni bátorsághoz és leleményességhez. Az egészen kicsi szerepekben magyarokat, a mellékszerepekben hollywoodi sztárokat láthatunk, Matt Damon pedig - ahogy az várható volt - kitűnő alakítást nyújt hétköznapi amerikai jófiúként.

45 év (45 Years)

Egy negyvenötödödik házassági évfordulóra készülő pár életét fenekestől felforgatja a férfi egykori menyasszonyának a svájci Alpokban előkerült holtteste. A 45 év című filmnek nincs egy hamis pillanata sem, és az is a javára válik, hogy két színészóriás, Charlotte Rampling és Tom Courtenay játssza a házaspárt. Teljesen univerzális, bárki számára befogadható és élvezhető dráma, amely éppúgy szól az unokákhoz, mint a nagyszülőkhöz.

A kezdő (The Intern)

A kezdő a klasszikus hollywoodi vígjátékok legjobb fajtájából való, és azzal a kellemes tanulsággal szolgál, hogy a generációk között van átjárás, mindenkinek van mit tanulnia a másiktól. Robert de Niro ismét bebizonyítja, hogy milyen nagy színész, Anne Hathaway pedig Az ördög Pradát visel óta nem kapott ennyire jó szerepet. Ha megnézi, pár napig megint hinni fog abban, hogy vannak még bensőséges emberi kapcsolatok és örök értékek.

Everest

Már azelőtt ámulatba ejt, hogy elérnénk a filmben a világ legmagasabb csúcsának az aljához, később meg olyan képeket mutat, hogy a székben ülve is tériszonya lesz az embernek. Az Everest fenséges látványvilágát moziban kell megtapasztalni, de készüljünk fel arra, hogy egyben pusztító élmény is lesz. A telefonba síró nőket és a fagyott szakállú férfiakat ugyan nem tudja közel hozni hozzánk, de ez most nem akkora gond, hiszen a hegy a film igazi főszereplője - és egyben nagyszerű főgonosza.

Agymanók (Inside Out)

Ez a rajzfilm megmutatta, hogy igenis érdemes eredeti ötlettel benevezni a folytatások és rebootok által uralt filmes népszerűségi versenybe. Az Agymanók egy iszonyúan komplex, de ezzel együtt bűbájosan aranyos mese a bennünk dúló érzelmekről, személyiségünk kialakulásáról. Ez a film úgy szórakoztat, hogy közben szembesít is önmagunkkal. Sokat elmondhat az emberről, hogy melyik érzelmet megszemélyesítő manó a kedvence. Én a néha lángcsóvát kilövő Haragot imádtam a legjobban.

Saul fia

Nemes Jeles László filmje elsősorban egy mesteri módon elkészített thriller, amely az első percben torkánál ragadja a nézőt, és ezt a szorítást még a film vége után is sokáig érezhetjük. Nem ad biztonságos távolból felvett totálképeket, a hosszan kitartott, szűkített nézőpontból felvett snittekkel bedob minket a káosz sűrűjébe. A képzeletünkkel kell kitöltenünk a földi pokol homályosan hagyott részleteit, és ettől válik igazán borzongatóvá az élmény. Magyar film harminc éve nem aratott akkora sikert nemzetközi szinten, mint a Saul fia. Erre nyugodtan lehetünk nagyon büszkék, de ha tanácsolhatok valamit, emiatt ne kezeljék szent tehénként, vagy utasítsák el elvből. Inkább nézzék meg, és úgy alkossanak róla véleményt!

A Dheepanról szóló részt Onozó Róbert írta. A Macbeth-ről szóló rész Kovács Bálint, a Kémek hídja, A tengernél, az Anyám és más futóbolondok a családból és A kezdőről szóló bekezdés Gyárfás Dorka, a 45 évről szóló rész Onozó Róbert, Az éhezők viadala befejező részéről és a Mentőexpedíció-ról szóló bekezdés pedig Huszár András kritikája alapján készült.