A Saul fia az anti-Schindler listája

Claude Lanzmann és Nemes Jeles László
Vágólapra másolva!
Claude Lanzmann, a holokausztról szóló kilenc és fél órás Soá című dokumentumfilm legendás rendezője a cannes-i nagydíjas magyar filmről nyilatkozott egy francia magazinnak. A 89 éves francia filmes pont azért volt kíváncsi a Saul fiára, mert az magyar, Nemes Jeles László rendezőt okos fiúnak tartja, filmjéről pedig nem tud rosszat mondani.
Vágólapra másolva!

Amikor azt kérdeztem Nemes Jeles Lászlótól a Saul fia cannes-i díszbemutatója után egy nappal, hogy kinek a véleménye jelentene neki a legtöbbet, először Claude Lanzmann nevét említette. A Soá című monumentális holokauszt-dokumentumfilm 89 éves rendezője azóta beült a magyar filmre, és interjút adott a francia Telerama magazinnak, amelyben kizárólag a cannes-i nagydíjas alkotásról kérdezték.

Claude Lanzmann és Nemes Jeles László Cannes-ban Forrás: Thierry Frémaux.- Twitter

A francia rendező elmesélte, hogy lemaradt a Saul fia első húsz percéről, mert a fesztivál által küldött autó késve érkezett (ezt nagyon sajnálhatja, mert a film második snittje egy filmtörténeti jelentőségű szekvencia), de nagyon szeretné megnézni az egész filmet, és Nemes Jeles László - akinek Lanzmann állítólag azt súgta a fülébe: "A fiam vagy" - már ígért is neki egy DVD-t.

Lanzmann, aki a Le Monde-ban 1994-ben megjelent Holocauste, la représentation impossible (Holokauszt, az ábrázolás lehetetlensége) című cikkében támadta a Schindler listájá-t, most úgy fogalmazott, hogy szereti Spielberg filmjeit, de annak idején az amerikai rendező nem gondolkodott eleget sem a holokausztról, sem a filmkészítésről, illetve arról, hogyan kellene ötvözni a kettőt. "A Saul fia az anti-Schindler listája" - folytatja Lanzmann. "Nem a halált mutatja, hanem azok életét, akiket arra kényszerítettek, hogy másokat küldjenek a halálba."

Steven Spielberg a piros ruhás kislányt viszi a Schindler listája forgatásán Forrás: UIP Dunafilm

"Itt nincs miért" - szólt Lanzmann híres manifesztójának címe, amelyben lefektette azokat az irányelveket, melyek mentén megfelelő módon és kellő tisztelettel lehet közeledni a holokauszthoz mint témához. Fő állítása, hogy a holokauszt kontextusában

minden egyes miérttel kezdődő kérdés az abszolút obszcenitás aktusa,

mert a holokauszt semmilyen más történelmi esettel nem hasonlítható össze, így mindenféle megértés vagy arra irányuló szándék felesleges.

Lanzmann elutasítja a képek használatát a holokauszt ábrázolásával kapcsolatban (a Soá-ban nincsenek is archív felvételek, csak a halálgyárban érintettek visszaemlékezései). A Telerama újságírója rá is kérdez, hogy ha így gondolja, miért akarta látni a Saul fiá-t.

Nemes Jeles László vasárnap este a cannes-i díjkiosztó ceremónián Forrás: AFP/Antonin Thuillier

Lanzmann furcsálja a kérdést, azt mondja, ő semmilyen filmet nem ítél el látatlanban. "Ha a cannes-i filmfesztiválon levetítenek egy magyar filmet, ami egy auschwitzi Sonderkommandósról szól, azt nekem semmi okom nem megnézni. Sosem mondtam, hogy alapból el kéne utasítani minden filmet, ami a témával foglalkozik, és

elsősorban azért érdekelt a Saul fia, mert magyar.

A magyarországi holokauszt nagyon speciális eset: később kezdődött, csak 1944 tavaszán, és a nácik pár hónap leforgása alatt 400 000 magyar embert likvidáltak."

Lanzmann szerint Nemes Jeles elég okos volt ahhoz, hogy ne próbálja meg ábrázolni a holokausztot, mert tudta, hogy nem lehet, és nem is szabad. "Ez a film nem a holokausztról szól, hanem a Sonderkommandón belüli életről. Amikor azt mondtam, hogy képtelenség ábrázolni a holokausztot, arra gondoltam,

nem lehet bemutatni, milyen volt meghalni a gázkamrákban.

A

Saul fia
ezt meg sem kísérli (érdekes lenne megtudni, mit gondolna Lanzmann a film már korábban említett második jelenetéről, amelyben igaz, nem megy be a kamera a gázkamrába, de halljuk a haldoklók jajveszékelését és dobogását - V.F.)" - mondja Lanzmann.

Az interjú zárókérdésére, miszerint a Saul fia segíthet-e abban, hogy a holokauszt emléke ne merüljön feledésbe, Lanzmann azt válaszolja: bizonyos értelemben igen. "Fél órára találkoztam Nemes Jeles Lászlóval Cannes-ban, fiatal, intelligens, helyes srác, és egy olyan filmet csinált, amiről semmi rosszat nem tudnék mondani. A Saul fia díjat is érdemel" - szólt a látnok Claude Lanzmannból, ugyanis az interjú még a cannes-i díjkiosztó előtt készült.

A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban

Nemes Jeles László Saul fia című filmje kapta a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztivál záró ceremóniáján vasárnap este. Ez az első magyar film, amely elnyerte a világ legrangosabb filmfesztiváljának második legfontosabb díját, és ez a legjelentősebb elismerés, amit magyar film bezsebelt az elmúlt három évtizedben.

Olvassa el cikkünket a cannes-i magyar sikerről!