Vágólapra másolva!
Moziba menne, de tanácstalan, hogy mire üljön be? Segítünk! Válogathat a múlt vasárnapi Oscar-gála díjnyertes filmjei közül, megnézheti az új magyar csodát, a vállalkozó kedvűeknek pedig egy cannes-i nagydíjjal jutalmazott méhes, mágikus olasz filmet ajánlunk. 
Vágólapra másolva!

Focus - A látszal csal

Will Smith lerázta magáról A Föld után szörnyű terhét, és egy élénk színekben pompázó, lazasággal átitatott, a nézőt sokszor az orránál fogva vezető szélhámosfilmmel lopja vissza magát a közönség bizalmát. Kellett ehhez a tündöklő Margot Robbie (A Wall Street farkasa), aki méltó partnere a szupersztárnak, és néha még túl is ragyogja. Kellemes kis semmiség a film, amely bárkit, aki erre kicsit is kapható, nyári délutáni hangulatba ringat.

---

Csodák (Le meraviglie)

Alice Rohrwacher második filmjében a hagyományos paraszti világ eltűnésén szomorkodik, de közben nem felejtkezik el a földműveléssel járó nehézségek bemutatásáról sem. Egy világtól, elzárt méhészettel foglalkozó család élete fordul fel gyökerestül, mikor felbukkan egy német fiú a gazdaságban, és a család lánygyermekeit megismerkednek a közelükben forgatott, Falusi csodák című televíziós vetélkedővel. A műsorvezetőt Monica Bellucci alakítja, a film múlt évben elnyerte a cannes-i zsűri nagydíját.

---

Liza, a rókatündér

Bárcsak rendszeressé válnának a remekül sikerült magyar filmek. Nem is volt olyan rég, amikor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ért lehetett teljes szívből lelkesedni, most pedig itt van a Liza, a rókatündér, és a helyzet ugyanaz. Pihe-puha, retrós fantáziavilág diszkógömbbel és két forintos expresszóval, amiben már szuper érzés elmerülni, de mellette még felváltva szól a japán beat- és a finn westernzene, és a kedvesen bukdácsoló karakterek is jókedvet sugároznak belénk. Jó, hogy van nekünk egy rókatündérünk.

---

Amerikai mesterlövész (American Sniper)

Egy gyilkost dicsőítő, primitív propagandaalkotás, középszerű háborús dráma vagy egy megrendítő portré egy hősként tisztelt katonáról? Az Amerikai mesterlövész megosztó film, de akárhogy is ítéljük meg, érdemes róla vitázni. Ha elmegy rá, legközelebb már érdemben hozzá fog tudni szólni az Amerikai mesterlövész-t érintő beszélgetésekhez. Egy dolog biztos, Clint Eastwood sok millió amerikai lelkébe talált bele ezzel a filmmel.

---

Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)

Akik akik szerint a búval bélelt komolykodás ellentétes a James Bond-filmek lényegével, és a hatvanas-hetvenes évek könnyedebb, játékos hangulatát sírják vissza, azok most nagyon figyeljenek. Ebben a parodisztikus kémfilmben Colin Firth egy kifogástalan modorú titkosügynököt alakít, aki az esernyőjével teszi ártalmatlanná az ellenfeleit. Színes, harsány, tele van őrült ötletekkel és durva poénokkal - a Kingsman a Skyfall teljes ellentéte.

---

Káin gyermekei

Az 1985-ös Bebukottak című dokumentumfilmben gyilkosságért elítélt kamaszok és fiatal felnőttek szólaltak, harminc évvel később pedig elkészült a folytatás. Megtudhatjuk mi lett a meginterjúvolt emberekből, akik súlyos teherrel kell, hogy leéljék életüket, és akik fiatalságuk jelentős részét börtönben töltötték. Gerő Marcell rendező és László Sára társszerző-producer szerint (interjúnk) az emberi létet alapjaiban érintő kérdésekhez lehet eljutni, ha odafigyelünk ennek a három embernek harminc évet átívelő élettörténetére. Ritkán jut el magyar dokumentumfilm a mozikba, becsüljük meg.

---

Whiplash

Az idén Oscar-díjat kapott amerikai filmek legjobbika is megy a mozikban. A Kódjátszmá-n és A mindenség elméleté-n meghatódik az ember, a Birdman elkápráztat a vágásnélkülinek tűnő fényképezésével, a Whiplash azonban ennél is többet ad. Szédületesen intenzív utazásra visz, amely során konkrétan le lehet izzadni. A srác (Miles Teller) a legjobb jazzdobos akar lenni, a szadista tanár (J.K. Simmons) pedig a legdurvább módszerektől sem riad vissza, csak hogy kihozza tanítványaiból a zsenit. Kettejük küzdelme egy thriller hatásmechanizmusát követve bontakozik ki, és jut el a csúcspontig, amikor már csak a zene számít.

- - -

Esélylesők (Il capitale umano)

Először is felejtsük el a filmhez egyáltalán nem illő magyar címet, sokkal komolyabb és maradandóbb alkotás az Esélylesők annál, mint amit a címe sugall. Paolo Virzi már több filmjében is bizonyította (Előtted az élet, Caterina a városba megy), hogy az olasz társadalom minden rezdülését ismeri, és erről szórakoztató módon képes mesélni. Most a Magnóliá-hoz hasonlóan sok karakter között ugrál, és közben mindig újabb és újabb megvilágítást kapnak emberek, akikről már azt hittük, hogy kiismertük őket. Végig izgalomban tart és leköt, míg végül eljutunk odáig, hogy ki okozta és miért történt az a film eleji, titokzatos autóbaleset. Hátra lehet dőlni: Olaszországban sem egyszerű az élet.

- - -

Kódjátszma (The Imitation Game)

Hihetetlen, de igaz történet Alan Turing matematikusról, aki megalkotta a számítógép ősét és az Enigma-kód feltörésével évekkel lerövidítette a második világháborút. Mégsem kapta meg a hősöknek kijáró tiszteletet, ellenben a homoszexualitása miatt elítélték az ötvenes években. Tragikus élete Benedict Cumberbatch maximálisan elkötelezett és hiteles alakítása segítségével elevenedik meg, munkatársát és menyasszonyát Keira Knightley játssza. Oscar-díjra kalibrált megható dráma, de az igényes, profin kivitelezett fajtából.

- - -

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

Ez is Oscar-mintafilm, ezúttal Stephen Hawking életéről, de ahogy a Kódjátszma esetében, úgy ezzel sincs baj, mert kategóriáján belül pompásan eltalálta az arányokat. A mindenség elmélete egy klasszikus ívű, lágybarna és aranyfényű film, melyben minden esztétikus és biztonságos: még a betegség, a leépülés, a szex és a szívfájdalom is. Szinte csak érinti Hawking tudományos elméleteit, helyette a feleség, a család és a szerelem kap nagy szerepet. Mindkét főszerepet játszó színész csodálatos, Eddie Redmayne-t és Felicity Jonest egyaránt Oscarra jelölték, az előbbi meg is nyerte múlt vasárnap.

- - -

Birdman - Avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Michael Keatonra már régóta ráfért egy jó szerep, és ezt most hatványozottan megkapta. Egy hozzá hasonló karrierpályát leírt színészt alakít, aki vissza akar térni a rivaldafénybe, de az önbizalomhiány és a paranoia eluralkodik rajta, és a tudatalattijából mind gyakrabban tör elő az általa sokszor eljátszott Birdman nevű szuperhős. A színészek mellett ez a bravúros technikai megoldások filmje, a vágásokat elrejtették, és olyan az egész, mintha egész végig ott loholnánk Keaton, Norton, Stone, Watts és a többiek mögött a színház szűk folyosóin. Hatásvadász, de különlegessége miatt nagy hiba lenne kihagyni.

---

5. Frankofón Filmnapok

Világszínvonalú programot hoztak össze francia, illetve francia kötődésű filmekből. A magyarországi premier előtt lehet megnézni a nős férfit ostromló Sophie Marceau-t az Elemi szerelem-ben, az Életrevalók rendezőinek új filmjét vagy a katonai kiképzőtáboros tinirománcot, A küzdők-et. De lesz sok olyan film, amelyet valószínűleg csak most nézhetünk meg moziban. Nagy kalandnak tűnik a Kurdisztánban játszódó modern western és a vándorcigányokról szóló krimi is. Itt bővebben olvashat a fesztiválról.