Vágólapra másolva!
Honnan kapta a nevét R2D2? Miért balkezes minden rohamosztagos? Milyen Han Solo lett volna Stallone? Pontosan harmincöt évvel ezelőtt, 1979. augusztus 16-án mutatták be Magyarországon a Csillagok háborúját, ennek alkalmából összeszedtünk 35 érdekességet a filmmel kapcsolatban, amiket az átlagos mozilátogató biztosan nem ismer. 
Vágólapra másolva!

1. Bizonyára mindenkiben mély nyomot hagytak a Halálcsillagon parancsnokoló Tarkin nagymoff kegyetlen arcvonásai. Az őt játszó Peter Cushing a forgatás idején túl kényelmetlennek találta a birodalmi egyenruha részét képező csizmákat, ezért mindvégig papucsban játszotta a szerepét - ezért nem látjuk soha a lábait a felvételeken.

Peter Cushing a Csillagok háborúja című filmben Forrás: Mokép

2. Ben Burtt, a Csillagok háborúja-filmek veterán hangtechnikusa a TIE-vadászok hangját úgy alkotta meg, hogy elefántbőgést kevert össze esős aszfalton nagy sebességgel elhúzó autók hangjával.

3. "Utinni!" - hangzik a legendás kiáltás a világító szemű manók, a jawák szájából, mikor a film elején elfogják a megbénított R2D2-t. A kis lények nyelvének megalkotása szintén Ben Burtt hangszobrász nevéhez fűződik. Több afrikai nyelvű beszédet rögzített, leginkább zulut. Ezután készített egy kivonatot az általa hallott szavakból, fonetikusan egy szöveget írt belőle, majd színészekkel felmondtatta a szöveget. Már csak egy kicsit gyorsítani kellett rajta, és meg is született a jawák nyelve.

4. A Han Solóval végzetes kimenetelű összetűzésbe keveredő fejvadász, Greedo maszkja két változatban készült el. Az első elég bénára sikerült, ezért George Lucas csak távoli felvételeken merte mutatni, de aztán készült egy kidolgozottabb verzió - ez már szerepelhetett a közelikben is. Amúgy Greedo nyelve a dél-amerikai kecsua nyelvből származik.

5. A film premierjét George Lucas május 14-i születésnapja után egy hétre igazították. Ezt a szokást megtartották a további öt résznél is. (A most készülő hetedik rész a jelenlegi információk alapján már szakítani fog ezzel a hagyománnyal.)

6. A második világháborúból megmaradt repülőgépmotorok sok kellék alapjául szolgáltak. Egy Rolls-Royce Derwent nevű sugárhajtómű egyik égéstérburkolata először Owen bácsi (vagy Beru néni?) elszenesedett holtteste mellett bukkant föl, aztán a híres kocsmajelenetben italadagolóként jelent meg, de még viccesebb, hogy a következő filmben, A birodalom visszavág-ban ezt újra felhasználták IG-88, az orgyilkosrobot fejeként. (Több más fejvadász közt őt küldi Han Solo nyomába Darth Vader.)

Owen bácsiék hullái | Az italadagoló a kocsmajelenetben | Az IG-88 nevű robot A birodalom visszavágban Forrás: Mokép

7. A kocsmajelenetben hallható zene stílusát a Star Wars-univerzumban jizznek hívják.

8. A film zenei főtémáját egy Meco nevű előadó 1977-ben átírta diszkó stílusba. Jó ötletnek bizonyult: a kislemez két hétig trónolt az amerikai toplista élén, több mint egymillió példányban kelt el.

9. Yoda eredetileg nem animatronikus báb lett volna, hanem egy maszkos majom, bottal a kezében. Szerencsére erről az ötletről sikerült a stáb egyik tagjának lebeszélnie a rendezőt: felhívta a figyelmét, hogy a majom mindig levenné a maszkot, és kínszenvedés lenne az egész. Ekkor kérték fel Frank Ozt, hogy teremtse meg a mára kultikussá vált bábfigurát.

10. Han Solo szerepére többek között Sylvester Stallone is próbálkozott. A színész nemrég elmesélte, hogy a nap végén esett be a meghallgatásra, és egyből levette, hogy Lucas és a producerek nincsenek elájulva tőle. "Hadd könnyítsem meg a dolgotokat!" - mondta nekik. "Rémesen mutatnék cicanadrágban, sugárpisztollyal a kezemben. Az űrben nem olyan fickók rohangálnak, mint én." A szerepre esélyes volt még Burt Reynolds, Al Pacino, Jack Nicholson és Christopher Walken is. Utóbbi meghallgatását el is képzelhetjük Kevin Spacey paródiája alapján.

11. Sir Alec Guinnes, Obi-Wan megformálója annak idején nem nagyon akarta elvállalni a szerepet, mert a forgatókönyv alapján "ostoba tündérmesének" tartotta. A film morális értéke és a duplájára emelt tiszteletdíj azonban jobb belátásra bírta. Igazi bölcs és jövőbelátó jedihez méltóan egy későbbi döntése még többet hozott a konyhára: szerződésében rögzítette, hogy a film összbevételéből is kapjon két százalékot. Ezzel 95 millió dollárt keresett. (Erről részletesen ebben a cikkben írtunk)

12. Harrison Ford szerényebb volt: ő az első filmmel mindössze tízezer dollárt keresett. A birodalom visszavág-ért viszont már tízszer ekkora gázsit kapott.

Harrison Ford a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

13. Van azonban valaki, aki a mai napig úgy keres milliókat a Star Wars-ból, hogy nem sok köze van hozzá: Steven Spielberg. A 77-es film forgatása után Lucas idegösszeomlást kapott, és semmi esélyt nem látott arra, hogy filmje sikeres legyen. Ebben az állapotban látogatta meg régi rendező barátját, aki éppen a Harmadik típusú találkozások-at forgatta. Irigykedett rá, úgy látta, Spielberg sci-fije nagyobb siker lesz, mint az ő "gyerekfilmje". Végül egy fogadást kötöttek: mindketten megkapják a másik filmjének két és fél-két és fél százalékát. Spielberg járt jobban.

14. Han Solo figuráját Lucas másik rendező barátja, Francis Ford Coppola ihlette.

15. Leia hercegnő szerepére nagy eséllyel pályázott Terri Nunn is, aki tíz évvel később a Top Gun híres betétdalát, a Take My Breath Away-t énekelte a Berlin nevű együttes frontembereként. Az alábbi videóban Nunn és Harrison Ford adnak elő jeleneteket a filmből a meghallgatáson.

16. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, az elsőként forgatott rész még mindig a legtöbb bevételt hozó film az eddig elkészült hat közül.

17. A Millennium Falcon alakja pedig akkor született meg Lucas fejében, mikor egy étteremben a tányérján heverő hamburgert és a mellette levő olívabogyót bámulta.

A Millennium Falcon makettje a Csillagok háborúja forgatásán Forrás: Mokép

18. R2D2 neve egy filmes zsargonból jött: kettes tekercs, második párbeszéd (Reel 2, Dialog 2).

19. Darth Vader szuszogó hangját egy búvárruhákhoz tartozó regulátor segítségével érték el.

20. Csubakkát Lucas alaszkai malamutja, Indiana inspirálta. És persze Indiana Jones is róla kapta a nevét.

21. Han Solo egy 1974-es korai forgatókönyvvázlatban még jedi lovagként szerepelt, aki egy nagy, ronda idegen, nincs orra, ellenben van kopoltyúja.

22. Solo fegyvere egy BlasTech DL-44 sugárvető. Alapját egy igazi, német Mauser C96-os képezte. Sőt: az egyik átalakítatlan fegyver már szerepelt korábban is filmben: a Frank Sinatra főszereplésével készült 1967-es Halálos hajszá-ban.

Harrison Ford a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

23. A vuki szó nem a Csillagok háborújá-ban hangzik el először, hanem Lucas első filmjében, a THX 1138-ban. A film főhőse elköt egy autót, és a rendőrségi rádión hallja a következő mondatot: "Az hiszem, az előbb az autópályán elütöttem egy vukit." Bár ezt a mondatot csak rögtönzte az egyik színész, Lucasnak annyira megtetszett, hogy a későbbiekben is felhasználta.

24. A legtöbb rohamosztagos balkezes. Ez is egy tervezési hibának tudható be, ugyanis egy csomó fegyvernek a rossz oldalára került a tár, és az állandóan nekiütközött a mellvértnek.

Rohamosztagosok a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

25. Csubakka igazából sosem ült a Millenium Falconban. Egy banális tervezési hiba folytán csak az első forgatási napon derült ki, hogy Peter Mayhew, a Csubit alakító színész egész egyszerűen nem fér be az ülésébe. A hibát ügyes vágásokkal és utómunkával sikerült kijavítani.

26. A mára már klasszikussá vált, csillagos háttér előtt kúszó sárga nyitófelirat a harmincas évek Flash Gordon-filmjeire való utalás: azok is hasonlóan indultak. A konkrét szöveg nagy részét Brian De Palma írta meg Lucas helyett, segítségképpen, miután látta a film félkész verzióját.

27. A Star Wars-filmek sikerének egy részét sokan abban látják, hogy Lucas úttörő módon egy kopott világot (used universe-ként utalnak rá) jelenített meg a filmekben, és a korábbi, hasonló stílusú filmek sterilitásával szakítva hihetőbb és emberközelibb világot teremtett a rozsdás űrhajókkal, a poros droidokkal, a durva vászonruhát a holografikus megjelenítővel ötvöző egyedi látásmóddal.

28. A film alacsony költségvetése miatt a stáb amerikai része (beleérve Lucast is) a turistaosztályon repült Angliába, ahol a stúdiófelvételek folytak. Mikor erről Debbie Reynolds, a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher anyukája tudomást szerzett, felháborodva hívta fel a rendezőt, hogy milyen dolog az, hogy a lánya nem első osztályon utazott. A telefonhívásnál jelen volt Carrie Fisher is, aki elkérte Lucastól a kagylót, és ezt kiabálta bele: "Anya, én a turistaosztályon akarok utazni, úgyhogy kopj le!", azzal lerakta.

Carrie Fischer a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

29. A film címe egy korai forgatókönyv-változatban még így szerepelt: Luke Starkiller kalandjai - a Whillek krónikái alapján, Első Saga: A csillagok háborúja. A Whillek krónikája Lucas korábbi tervei szerint egy olyan alapvető történetgyűjtemény lett volna, amiben megtalálható a Galaktikus köztársaság, de legfőképpen a Skywalker család története. A Whillek Őre rögzítette száz évvel az endori csata után, R2D2 elbeszélései alapján. Tehát a rendező egy olyan narratív történetmesélős keretben képzelte el a filmet, ahol egy mesélő emlékszik vissza az eseményekre, hasonlóan például Tolkien A Gyűrű Ura-könyveihez.

30. A tatuini jelenetek első forgatási napján a sivatagbolygó helyszínéül szolgáló Tunéziában ötven éve nem látott felhőszakadás tört ki, ezért pihenőnapot kellett beiktatni.

A Csillagok háborúja stábja a tunéziai forgatáson Forrás: Mokép

31. Egy pletyka szerint a sith-ek neve eredetileg az elátkozottak (The Damned) lett volna, de 1977-ben egyre sikeresebb lett az azonos nevű angol punkzenekar, ezért utólag lecserélték az utalásokat a sith szóra.

32. A film elején Threepio elhalad egy a homokban fekvő csontváz mellett. Ezt a filmben krayt sárkánynak hívják, és a mesterséges csontvázat a stáb helyezte el a sivatag dűnéin, majd a forgatás bejeztével ott is hagyták. 2002-ben, amikor A klónok támadásá-t forgatták, a stáb ellátogatott a helyszínre, és a csontvázt ott találták, ahol több mint huszonöt évvel korábban hagyták.

Threepioés a krayt sárkány csontváza a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

33. Kenny Baker, a törpe színész, aki R2D2 belsejében ült, arra emlékezett vissza, hogy a forgatási ebédszünetekben a stáb többi tagja gyakran megfeledkezett arról, hogy ő bent ül a bádogdobozban. Másfelől a többiek kedvességből meztelencsajos fotókkal tapétázták ki a droid belső falát.

34. Nem csak a Yoda-majom próbált megszabadulni jelmezétől, de a buckalakók hátasa, a bantha is, ami a valóságban egy Mardji nevű, idomított ázsiai elefánt volt szőrrel borítva és műtülkökkel. Rengeteg nehézséget okozott, hogy az állat állandóan leszedte magáról a jelmezt, de végül sikerült fölvenni a jeleneteket. A film legelső verzióin még ki is látszódik néha az elefánt eredeti agyara, de a felújított változatokban már digitális figurára cserélték le; illetve a további részekben is számítógéppel generált lények szerepeltek.

A bantha a Csillagok háborújában Forrás: Mokép

35. És ha már Tatuin: a bolygó neve egyszer sem hangzik el a filmben, és a nyitószövegben sem szerepel. Úgyhogy a nézőknek az 1980-as A birodalom visszavág-ig kellett várniuk, hogy megtudják a bolygó nevét.