Embert eszik, de amúgy rendes kis csaj

Kiéhezettek
Vágólapra másolva!
Mit keres Glenn Close és az egyik legtehetségesebb Bond-lány egy vérben tapicskoló zombifilmben? Oda jutottak, hogy már csak agyatlan öldöklős produkciókhoz hívják őket? Az igazság ennek pont a fordítottja, mivel a Kiéhezettek messze a műfaji átlag felett teljesít. Egy ügyes trükkel rögtön berántja a nézőt, ad nekünk egy karizmatikus, egyszerre szerethető és viszolyogtató gyerek főszereplőt, és egy olyan fináléval lep meg, amin még a film után is sokáig lehet agyalni. 
Vágólapra másolva!

A vámpír- és a zombifilm műfaja az utóbbi években kiüresedett, és önismétlővé vált. A moziból vagy át kell ülni a tévé elé, és sorozatokat nézni, vagy türelmesen várni az olyan ritka gyöngyszemekre, mint a vérszívós zsánerből fergeteges viccet csináló Hétköznapi vámpírok, vagy mint a Halhatatlan szeretők, amelyben Jim Jarmusch szerzői víziójának köszönhetően váltak ismét érdekessé ezek a mitikus éjszakai lények.

Sennia Nanua a Kiéhezettek című filmben Forrás: Vertigo Media

A zombifilmmel még rosszabb a helyzet, ha csak a mozi jöhet szóba, akkor a 2007-es [Rec]-ig kellett visszamennem, hogy egy valóban kiemelkedő műfaji próbálkozást találjak. Rajtam kívül még biztosan sokan vannak vele úgy, hogy nyomós indok kell egy újabb élőhalottas vérengzés megtekintéséhez. A Kiéhezettek-et is passzolni akartam először, de aztán újból és újból lelkes kritikákba botlottam, és a nagyszerű színészgárda is azt sejtette, hogy több lesz ez egy mindent vörösre festő hentelésnél.

A Kiéhezettek forgatókönyve joggal keltette fel a hatszoros Oscar-jelölt Glenn Close figyelmét, ez a film akár egy újabb lépésként is értékelhető a zsáner evolúciójában.

Ember és zombi között talán még sohasem mosódott el ennyire a határvonal,

talán még sohasem voltak ennyire emberiek ezek a nyers hús szagától amúgy megvaduló, állkapcsukat eszelősen csattogtató lények.

Egy ügyes húzással rögtön eléri a film, hogy minden apró mozzanatára odafigyeljek. Nem kezd kiselőadásba a disztópikus jövőről, helyette a tizenéves főszereplővel, Melanie-val együtt a nézőt is bezárja egy szűk börtöncellába. A kislány kíváncsisága a mi kíváncsiságunkká válik, mi is tudni akarjuk, milyen célból tartják fogva a megfertőződött, ám emberi mivoltukból ki nem vetkőzött gyerekeket, és érdekel minket, mi van a katonai létesítmény falain túl.

Sennia Nanua a Kiéhezettek című filmben Forrás: Vertigo Media

Meglepő módon a Kiéhezettek-nek az első harmada sikerült a legfeszesebbre és a legfeszültebbre. utána már hajlamos belassulni, mintha egy olyan utazó lenne, aki mindig megáll a kilátópontoknál, és a növényzet által egyre jobban benőtt, bántóan üres nagyvárosi tájat szemléli. Ez szerencsére nem teszi unalmassá a történetet, mivel az első harmadban több olyan szereplőt is megismerünk, akinek sorsában érdekeltté válunk, és szurkolunk nekik, hogy ne végezzék zombieledelként.

A kínzó kérdések többségének megválaszolása után a jól megírt és remekül eljátszott karakterek dinamikája messze a műfaji átlag felé helyezi a filmet. Glenn Close tudósa a vírus elleni harc kulcsát látja Melanie-ban, a Gemma Arterton által eljátszott tanárnő ezzel szemben anyaként védelmezi a kislányt. A katonaként akciózó Paddy Considine kezdetben teljesen elzárkózik a megfertőződött gyerektől, idővel azonban ő is szimpatizálni kezd a jobbára vidám és talpraesett Melanie-val.

Glenn Close, Gemma Arterton, Paddy Considine és Fisayo Akinade a Kiéhezettek című filmben Forrás: Vertigo Media

Sok mindenről beszéltem már, de a lényegről még pont nem: a Kiéhezettek mindenekelőtt Melanie fejlődéstörténete, aki mosolygós, naiv kísérleti alanyból magabiztos megváltói figurává lép elő. Az újonc Sennia Nanua a legnagyobb természetességgel létezik a kamera előtt, és közben teljesen ellentétes érzéseket csal elő a nézőből:

volt, hogy én is a társaságában akartam lenni, máskor meg mentem volna minél messzebb tőle.

Ő egy szeretni való, különleges gyerek, aki néha véres arccal tér vissza a vadászatból.

Sennia Nanua a Kiéhezettek című filmben Forrás: Vertigo Media

A vége fele félő volt, hogy a nagy ambíció maga alá temeti a filmet. Szerencsére nem lépett bele a saját maga állított csapdába, nem nyomta el az üzenet a személyes drámát, inkább csak még provokatívabbá tette azt. Ahogy a legjobb zombifilmek, úgy a Kiéhezettek is értelmezhető társadalmi parabolaként, a világ jelenlegi helyzetének torz és gondolatébresztő tükörképeként.

Hogy ki mit olvas ki a film fináléjából, az leginkább attól függ, hogy mit visz magával a moziterembe. Gemma Arterton egy interjújában azt fejtegette, hogy bár a regény és a belőle készült mozgóképes adaptáció is a brexit előtt készült, ő mégis a szavazás által előtérbe került generációs szakadékot látja megjelenni a Kiéhezettek-ben: a fiatalabb és az öregebb korosztályok ellentétesen képzelik el saját és országuk jövőjét.

Sennia Nanua és Gemma Arterton a Kiéhezettek című filmben Forrás: Vertigo Media

Ebben a filmben az a legizgalmasabb, hogy nehéz elszakadni a világától, a vége után is még sokáig a látottakon, a lehetséges értelmezéseken kattogott az agyam. A Kiéhezettek szinte felkínálja magát, hogy Arterton teljesen érvényes olvasatán kívül továbbiakat gyártsunk hozzá. És hiszem azt, van olyan jó a film, hogy ezt sokan meg is fogják tenni.