Modoros tinifilmet csináltak az új Ben-Hurból

Az örökérvényű Ben-Hur legújabb mozgóképes feldolgozásának alkotói bizonyára örültek volna, ha művüket egy lapon emlegetnék a Gladiátorral, azonban az elkészült film együgyű párbeszédeivel, túlzásba vitt modernségével és halovány főszereplőjével inkább a szandálos filmek Áve, Cézár!-ban látott paródiájára emlékeztet. A fogatverseny viszont kétségkívül nagyot szól.

A történelmi eposz, amely a negyvenes és ötvenes években Hollywood közkedvelt műfajának számított, napjainkban sokkal inkább tetszhalott, mint az ezerszer eltemetett western. A Gladiátor-nál egy kósza pillanatig úgy tűnt, az amerikai filmesek rákapnak a szélesvásznú antikvitásra, ám sem Wolfgang Petersen (Trója), sem Oliver Stone (Nagy Sándor) nem tudta megismételni a bravúrt. A stilizált, képregény-esztétikájú 300 fémjelezte trend szintén zsákutcának bizonyult, fantasyelemekkel dúsított utánzói sorra elhasaltak.

Jack Huston a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Manapság jobbára a kutyát sem érdeklik az ókori keleti, görög vagy római sztorik, akkor sem, ha szörnyekkel csapnak össze a héroszok. Nem csodálkoztam volna, ha Timur Bekmambetov ez utóbbi megközelítést választja – a rendező a vámpírok és varázslók háborújáról szóló Őrség-sorozat adaptációjával várt ismertté –, de ezúttal mellőzte a természetfelettit, elbeszélésmódjában klasszikus, tálalásában modernizált Ben-Hur remake-et készített.

Csak az nem világos, mi szükség volt rá. Vagy ha volt is, egész biztosan nem ilyen formában.

Van a filmnek egy nagy szerencséje, mégpedig az, hogy az immár negyedszer feldolgozott történet markáns, jól dramatizálható alapokon nyugszik, még ma is nagyszerűen megállja a helyét. A forgatókönyvírók nem is nyúltak nagyon bele, csak a hangsúlyokat helyezték át: itt lecsíptek egy mellékszálat, ott sűrítettek, amott kibontottak egy jelzésértékű karaktert.

Denise Tantucci és Nazanin Boniadi a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Aki látta az 1959-es Charlton Heston-filmet, esetleg olvasta Lew Wallace regényét, azt sok meglepetés tehát nem fogja érni. Júda Ben-Hurt (Jack Huston), a gazdag zsidó herceget megint megvádolják, hogy merényletet kísérelt meg egy római elöljáró ellen, megint gályarabságra ítélik, ahonnan egy tengeri ütközet után megszabadul, majd egy arab sejk (Morgan Freeman) szolgálatában végül indul a nagy fogatversenyen, ahol bosszút állhat családja elhurcolásáért egykori legjobb barátján, a római Messalán (Toby Kebbell).

Lám, mennyit számít, van-e mire támaszkodni. A fogadott testvérek szétforgácsoló barátsága, majd esküdt ellenséggé válása; a politikai és vallási villongások; az emberi kaland hátterében megszülető kereszténység – ezek mind olyan motívumok, amelyek az új változatban is elég erős vezérfonalat szolgáltatnak ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha egy jól összerakott filmet látnánk, ami javarészt a szuperhősfilmek szüzséjét követi, á la Ben-Hur: Kezdődik.

Jack Huston (bal szélen) a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az alkotók arra is odafigyeltek, hogy minden jelenetben feszüljön valamilyen világnézeti ellentét a szereplők között. Noha meglehetősen iskolásan ütköztetik az álláspontokat, de becsületükre legyen mondva, egész sokrétű viszonyrendszert rajzolnak fel. Konfliktuskerülő Júda kontra forrófejű zelóták, az eleinte mérsékelt Messala kontra szadista parancsnokok, Ben-Hur kontra mentorok (a spirituális messiás és a pragmatikus sejk).

Sajnos ezek a konfliktusok lebutítva, nyögvenyelős és didaktikus párbeszédekkel, közhelyes módszerekkel kerülnek vászonra.

Rögtön az első tíz percben a nyakunkba zúdítanak egy nagy adag narrációt, ami tételesen felsorolja a karakterek mozgatórugóit, meg mindazon háttérinformációkat, amiknek a közlésére ezer és egy elegáns filmes megoldás létezik. A szereplők ezután is mindig kimondják, amit gondolnak, hiába kapargatjuk a felszínt, nem találunk alatta mélyebb jelentésrétegeket.

Rodrigo Santoro a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

A cselekmény felépítésén, tempóján szintén lehetett volna méretre igazítani, szűkíteni, és azt is hibás döntésnek tartom, hogy az ’59-es változattal ellentétben megmutatják Jézust, sőt, külön mellékszálat szentelnek neki, ami mesterkélten ágyazódik a filmbe. Egyfelől elvész a figura misztikussága, másfelől sem az írók, sem az őt alakító Rodrigo Santoro nem adnak hozzá annyi pluszt, amitől emberként gazdagodna más színekkel, így tehát egy generikus, húsvétkor műsorra tűzött tévéfilmek szintjén mozgó evangéliumi történetet kapunk.

Ilyenkor még abban reménykedhetünk, hogy egy-két profi színész esetleg felhúzza a produkciót, de a Ben-Hur épp ezen a téren teljesít a legrosszabbul. Kezdve Jack Hustonnal, aki a Gengszterkorzó-ban demonstrált karizmatikusságát színtelen-szagtalan középszerre cserélte, és mivel Ben-Hur eredendően passzív karakter, egy idő után azt kívántam, bár a dinamikusabb Messala volna a főszereplő, pedig Toby Kebbell sem nyújtott maradandót.

Toby Kebbell és Jack Huston a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Dicséretes, hogy a szereplőgárda etnikai összetétele tükrözi a korabeli viszonyokat. Ben-Hur feleségét iráni származású színésznő alakítja, az anyját az izraeli Ayelet Zuret, és a núbiai sejk sem cipőkrémmel színes bőrűre mázolt fehér ember.

Azonban mindenkinek zavarbaejtően huszonegyedik századi feje van, ami unos-untalan kizökkentett abból, hogy elvileg egy ókori történet elevenedik meg a szemem előtt.

Ráadásul a szereplők zömmel huszonévesek és harmincasok, a római légió tejfelesszájúak gyülekezete, mintha nagyítóval sem találtak volna idősebb színészt. Szinte sokkoló, amikor felbukkan a A rettenthetetlen-ből és a Trónok harcá-ból ismert James Cosmo vagy a vén rasztafárinak öltözött Freeman, aki robotpilóta-üzemmódban alibizza végig a filmet.

Jack Huston és Morgan Freeman a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

A modern arcok tengere banális, gyakran anakronisztikus szövegekkel párosul – „Rengeteg vért vesztett”; „Én is végigmentem a 'minden rómainak meg kell halnia'-időszakon” –, ettől olyan érzésem támadt, mintha a Ben-Hur tinisorozatverzióját nézném, ahol már öregnek számít az, aki betöltötte a negyvenet.

A szerelmi drámázással kibélelt első fél óra minimális változtatással beillett volna egy Narancsvidék-epizódnak, csak most nem Ryan Atwoodot fogadja be egy gazdag kaliforniai család, hanem Messala a balhés árva gyerek az első századi Jeruzsálemben.

Moises Arias és Jack Huston a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Amit Bekmambetov elszúrt a szereposztásnál és a színészvezetésnél, azt autentikus helyszínekkel és az ötletesen levezényelt akciókkal ellensúlyozza. A tengeri ütközetnél ellenáll a csábításnak, nem mutatja nagytotálokban az összecsapást, lent marad a gálya gyomrában, így mi is csak annyit szűrhetünk le a csatából, amennyit az evezősök (a véletlenszerű Mad Max-utalást mondjuk nem tudtam mire vélni).

A Ben-Hur csúcspontja, a Halálos iramban-osított fogatverseny pedig az idei év izgalmasabb akciójelenetei közé tartozik: a szekerek és lovak sűrűjében elhelyezett kamerák, a praktikus trükkök túlsúlya, a dramaturgiailag megszerkesztett ív révén abszolút érvényesül a verseny nyers brutalitása.

Toby Kebbell és Jack Huston a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

De még ezt is sikerül eltékozolni a kínosan giccsesre hangszerelt epilógussal. Holott az írók az utolsó percekre tartogattak egy váratlan, valóban érdekes fordulatot. Ez az egyetlen változtatás, ami azt sugallja, hogy a szolgai reprodukción és a rókabőr lehúzásán túlmenően akartak állítani valami újat, eredetit a megbocsátás fontosságáról, a krisztusi üzenet erejéről. Majdnem megmozdult bennem valami. Aztán felcsendült egy negédes popsláger, hogy emlékeztessen, ez még mindig a napfényes Kalifornia, bébi.