Fáj vajon az embernek, ha orkcsajjal smárol?

Warcraft
Vágólapra másolva!
Hatalmasra dagadt legendárium áll a Warcraft: A kezdetek mögött, ám ebből az alapanyagból sem sikerült kihozni egy élvezhető filmet. Hollywood továbbra is képtelen úgy feldolgozni a nagy rajongótáborral bíró számítógépes játékokat, hogy azok moziban is megállják a helyüket. Elveszett annak az öröme, hogy mi irányítjuk a szereplőket, helyette ügyetlenül tálalt fantasysablonokat kell néznünk, illetve azt, hogy a CGI-orkok lejátsszák a vászonról a szürke és unalmas embereket. Fenntartások nélkül egyedül az orkok elképesztően részletgazdag kidolgozottságát lehet dicsérni.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb félelmeim alaptalannak bizonyultak a Warcraft: A kezdetek-kel kapcsolatban, ez nem egy kétórásra felpuffasztott átvezető animáció a számítógépes játékhoz, nem szüntelen hentelésből áll, helyette megpróbált világot és karaktereket építeni. Egyszer az emberekhez tartozó, griffmadár hátán repkedő Lothar (Travis Fimmel), máskor meg a Vérfarkasok törzsfőnökének, az ork Durotan (Toby Kebbell) szemszögéből láthatjuk a háborúhoz vezető eseményeket.

A kék szín a jókat jelzi - Ben Schnetzer és Travis Fimmel a Warcraft: A kezdetek című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Szimpatikus volt, hogy nem küldött rögtön a csatamezőre a film, helyette Lothar és egy szökött mágustanonc (Ben Schnetzer) nyomozását figyelhettem, illetve Durotan rokonszenves vonakodását, aki a portálon átkelt orkok többségével ellentétben nem tartja tisztességes dolognak falvak felégetését, nők és gyerekek elhurcolását. Tetszett, hogy nem rekedt meg a film annál a leegyszerűsítő szembeállításnál, hogy a csillogó páncélú emberek a jók, a fogakból készült ékszereket viselő, vad és bizonyára büdös orkok pedig a rosszak.

Mélységet nélkülöző karakterek - Warcraft: A kezdetek Forrás: UIP-Duna Film

Örömöm azonban nem tartott sokáig. Rá kellett jönnöm, hogy bármiféle mélységet nélkülöző karakterek népesítik be a vásznat, akik képtelenek céljuk beteljesítésére, vagyis arra, hogy berántsanak a Warcraft világába, hogy érdekeltté tegyenek az eddig békés Azeroth sorsában. Hiába volt a népszerűsége csúcsán tizenkét millió előfizetője a World of Warcraft-nak,

a moziba járók többsége most fog először találkozni Azeroth lakóival, és bizony senkit nem fog találni, aki miatt szívesen visszatérne.

Sehol egy Legolas és Gimli valószínűtlen barátságához fogható, jól felépített, szívderítő mellékszál.

A Trónok harca bonyolult érzelmi pályát bejáró, sok meglepetést tartogató hősei mellett egy fantasykártya-pakliból kihullott lap mélységével bírnak a Warcraft karakterei. A profilkép alatt pár pontszám, és ennyi. Szinte mindenkit el lehet intézni egyetlen jelzővel: az emberek királya bölcs, Lothar hősies, Durotan felelősségteljes, az ork varázsló aljas, és így tovább. A helyzetet súlyosbítja, hogy a karizmával is hadilábon álltak a színészek.

Előszeretettel cserélgette a köpönyegeit - Ben Foster a Warcraft: A kezdetek című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Többnél is azt éreztem, hogy ha hátulról előre rángattak volna egy statisztát, erre a pislákoló gyertyaláng erősségéhez mérhető jelenlétre ő is képes lett volna. Még a királyság legfőbb védelmezője, az Őrzőnek hívott mágus sem tudott kitűnni, pedig erre számos lehetősége lett volna. Így az maradt meg belőle számomra a legélesebben, hogy imádta a köpönyegeit váltogatni.

Paula Patton félig ember, félig ork, így igazából egyik néphez sem tartozó tolmácsa lehetett volna a legizgalmasabb szereplő, de szegénynek a zöld maszk mellett az utóbbi évek egyik legügyetlenebbül megírt szerelmi szálával is meg kellett birkóznia. Még ennek a súlyos tehernek a dacára is,

egyedül Pattonnak sikerült valami váratlant fecskendeznie a filmbe.

Amikor az őt bámuló mágustanoncról kijelenti a tábortűznél, hogy ez a fickó vele akar hálni, pár pillanatra élettel telt meg ez a sablonokból összerakott fantasy.

Ebből csók lesz - Travis Fimmel és Paula Patton a Warcraft: A kezdetek című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Amúgy, ha már testiség, érdekes lett volna látni, hogy a kiálló, nagy méretű alsó metszőfogai mennyire akadályozzák a smárolásban Pattont. Meg hogy a félig ork nőbe belezúgó embernek vajon mennyire fáj mindez. De sajnos vége lett a jelenetnek azelőtt, hogy erre sor kerülhetett volna. Idiótán hangzik mindez, de ez volt a legizgalmasabb probléma, amit a film felvetett.

Kétségtelenül a párbeszédek a film leggyengébb pontjai. Mintha egy fantasyrajongó, fellegvárakról és párbajokról álmodozó, ám az íráshoz nem különösebben konyító lelkes kamasz vetette volna papírra őket.

Mintha egy zagyva fan fictiont húztak volna elő, hogy aztán csillagászati összeget költsenek a megvalósítására.

A valóságban persze nem egy amatőrre, hanem a Hold című remek sci-fit és a Forráskód-ot jegyző Duncan Jones író-rendezőre bízták a fantasyt.

A fárasztóan komoly hangvételt pár óvatos poénnal próbálta megtörni a Warcraft, de riasztó volt az a csend, amely ezekre a gegekre válaszul jött a moziteremből. „Pedig jó lettél volna bundának” – mondta az eltakarodott, óriási farkas után Lothar, és ez még a vállalhatóbb viccek közé tartozott.

Az orkok kidolgozottsága előtt le a kalappal - Toby Kebbell a Warcraft: A kezdetek című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Maradt a látvány, ami megmenthetné ezt az iszonyú sok pénzből készült szuperprodukciót. De még ebben sem érdemes bízni túlzottan, ugyanis a külcsín terén maximum félsikert ért el a Warcraft. Az emberek világa a lehető legunalmasabb módon szép, mintha egy frissen átadott, steril középkori kalandparkba terelték volna be a színészeket. Az orkok kidolgozottsága viszont valóban lenyűgöző.

Az egyik kedvenc elfoglaltságom a barbár lények testékszereinek, például a metszőfogra húzott gyűrűknek a fürkészése volt.

Valószínűleg nagyot nyelnék, ha kiderülne, összesen mennyi időt töltöttem a Warcraft első három részével. Teljesen rákattantam az orkok és emberek harcára. Ez persze már régen volt, a következő résszel, a World of Warcraft-tal stratégiai játékból online szerepjátékba váltott át a sorozat, és én ott ki is szálltam belőle. Így nem tudom megmondani, hogy mennyire lett hű a WOW-hoz a film, de azt igen, hogy a régi idők varázslatát nem hozta vissza.

Griffmadár hátán megy harcba - Travis Fimmel a Warcraft: A kezdetek című filmben Forrás: UIP-Duna Film

A Warcraft: A kezdetek az elbaltázott videojáték-adaptációk sorát gyarapítja, ennek ellenére az utolsó perceiben korrekt lezárás helyett elhibázott magabiztossággal ágyaz meg egy második résznek. Ha rajtam múlna, inkább a folytatás nélkül maradt John Carter-nek adnék még egy esélyt, még abba a nagyot bukott fantasybe is több izgalom és élet szorult, mint ebbe.