Nem elég tapló ez a mackó

Spermával kosarazik és kerámiafütyköst nyel Seth MacFarlane életre kelt alpári plüssmedvéje, mégis nem sokkal röhögünk többet a Ted második részén, mint bármelyik Family Guy-epizódon. Akkor működik a Ted 2, amikor zubognak ránk a bunkó poénok, és akkor, amikor Seth MacFarlane filmje saját műfaját is szemberöhögi. Ezekből a pillanatokból sajnos kevés van, sok viszont az olcsó, ötlettelen vicc és a sablon.

Az egész világ egyre korrektebb, mindenki kínosan ügyel arra, hogy amit kimond, ne legyen sértő senki számára. Valószínűleg ezért lehet ritka jóízűt röhögni azon, amikor valaki mégis iszonyatosan gyökér. Persze úgy, hogy közben tudjuk:

a túltolt taplóság együtt jár a kikacsintással,

hiszen csak az tudja megtagadni a szabályokat, aki ismeri őket.

A túltolt taplóság együtt jár a kikacsintással - Ted 2 Forrás: UIP Dunafilm

Ezért van az, hogy a Family Guy-t kiagyaló Seth MacFarlane első nagyjátékfilmes ötletében, a most már kétrészes Ted-sorozatban nemhogy nem zavaróak az ordenáré beszólások és így vagy úgy gusztustalan poénok, de ezek működnek a legjobban. Már ha jól ki vannak találva.

Ehhez képest bosszantóan szimpla az a jelenet, amelyikben az életre kelt plüssmackó a spermabankban jár, hogy intézzen egy gyereket, és ott rádől egy teljes polcnyi ondó barátjára, Johnra (Mark Wahlberg). Ilyet mindenki tud, ehhez nem kell zseniális humorérzék.

Repül a sperma - Ted 2 Forrás: UIP Dunafilm

De ha már felbukkan egy kis MacFarlane-es- vagy Family Guy-os egyediség, stich, annak a jelenetnek máris nyert ügye van. Ehhez nem is kell sok, elég lehet egy apró geg, például mikor a kismackó véletlenül elsüt egy vadászpuskát, ami úgy pofán rúgja, hogy kirepül a képből. Vagy az a találó, mégis pofátlan poén, amikor így mutatják be Samuel L. Jacksont:

Láttál valaha bármilyen filmet? Na, ő volt benne a néger.

A Family Guy épp azért tud olyan baromi vicces lenni már tizenhat éve, mert annak epizódjaiban tulajdonképpen nem történik semmi más, mint hogy húsz percig (látszólag) teljesen esetleges sorrendben ilyen (vagy inkább jobb) poénokat pakolnak egymás mellé. Seth MacFarlane ebben jó. Épp ezért akár tökösebb is lehetett volna, és elhagyhatta volna a sztorit: aki beül az ő agymenésére, úgyis főleg - vagy kizárólag - a poénokra kíváncsi, és alighanem örömmel fogadta volna azt a punk gesztust, hogy az ökörködés oltárán feláldozzák a cselekményt.

Bonyolódik a cselekmény - Ted 2 Forrás: UIP Dunafilm

Vagy ha ez nem volt opció, lehetett volna a Ted 2 saját műfajának paródiája is - igaz, ebben meg a túl komolyan vett, de vérszegény Hogyan rohanj a veszTEDbe, MacFarlane tavaly westernje után kár volt reménykedni. Pedig

azok a részek a Ted 2-ből, amelyek mégis öniróniával forgatják ki a műfaji sablonokat, működnek.

Például amikor Seyfried erdei tábortűz mellett előadott nyálas-érzelmes dalára nemcsak a rajzfilmekben megszokott őzikék és nyuszikák bújnak elő a bokrokból, de megjelenik egy homár is, sőt még a halak is partra vetik magukat miatta. Vagy amikor Ted egy spermarabló akcióhoz Paddington mackónak öltözik, és nem hajlandó levenni a sárga esőköpenyét, mert fél, hogy "cuccos lesz a bundája".

De stílusparódia és remekbe szabott poénok hömpölygése helyett egy meglehetősen átlagos, nem is különösebben izgalmas, viszont kifejezetten sablonos történet veszi át - épp, mint az első részben. Amikor Ted és felesége gyereket akarnak örökbe fogadni, a bürokrácia rájön, mégsem teljesen kóser, hogy egy élő plüssmackó rohangál a világban, vagyis hát leginkább csak a világ kocsma meg a gandzsadíler közti szakaszán. Így Tedet vagyontárggyá nyilvánítják, amitől elvész a bankszámlája, házasságának érvényessége és a pizzériai kedvezménykuponja, úgyhogy Ted és jó barátja, John felfogadnak egy ügyvédet (ő lesz Amanda Seyfried), és perre mennek, hogy bizonyítsák, Ted is élő személy.

Átlagos, sablonos történet - Ted 2 Forrás: UIP Dunafilm

És itt kezd félremenni a dolog, még csak nem is azért, mert ne lenne jól megcsinálva a klasszikus tárgyalótermi drámába átmenő történetszál, mert az a maga nemében teljesen rendben van. Hanem mert

egy furcsa, kissé emészthetetlen hibrid jön létre.

A szereplők előbb azon poénkodnak, hogy ki tud zabpelyhet dobni egy dagadt férfi kőművesdekoltázsába, majd azon, hogy Ted nagy átéléssel szívja meg a pénisz alakú bongot. Aztán szívhez szóló szónoklatot hallunk arról, hogy aki érezni és szeretni képes, annak épp olyan jogok járnak, mint a társadalom minden tagjának. Meg arról, hogy valaha azt is ki kellett volna mondani a bíróságon, hogy a néger rabszolga nem tárgy, hanem személy - pont, mint Ted. Majd ezek után Ted szaros pelenkával dobja meg a haverját.

És ez semmivel sem hat kevésbé furának így egymás után a vásznon, mint leírva. Hiszen az inkorrekt, bunkó pénon épp akkor lehet jót röhögni, ha feltételezzük, hogy a vicc mögött amúgy emberi jó érzés, tisztességes szándék munkál. Vagyis: a vicc, az vicc, és véletlenül sem gondolják komolyan. De ha már ugyanezt a képünkbe nyomják, vége. Agyonütötték a poént.

Komolyabb elvárásaink ne legyenek - Ted 2 Forrás: UIP Dunafilm

Hogy a Ted 2 mégsem teljes kudarc, és mindennek ellenére azért elég jól és nem túl nagy szünetekkel lehet végigröhögni ezt a két órát, az azért van, mert MacFarlane azért tanúbizonyságot tesz némi arányérzékről. Legalább pár klisét rövidre zár, ha nem is az összeset. Ha egyszer úgyis tudjuk, hogy a gonosz játékgyáros úgysem boncolja fel Tedet, akkor

nem kényszerít arra, hogy fél óráig úgy kelljen tennünk, mintha izgulnánk, mi lesz a végkifejlet.

És hát az sem árt a Ted 2-nek, hogy az előző rész és a Hogyan rohanj a veszTEDbe után a józan néző már aligha ül be rá komolyabb elvárásokkal. Míg három éve még elkeserítő volt, hogy a kétórás nagyjátékfilm nem közelíti meg egy epizódnyi Family Guy röhögésfaktorát, addig most tulajdonképpen pozitív csalódás, hogy a Ted 2-n percben mérve talán még többet is lehet nevetni, mint húsz perc rajzfilmen. Még akkor is, ha nem sokkal.