Vágólapra másolva!
Totális őrületnek tűnik a Kingsman: A titkos szolgálat című kémfilmparódia a nemrég kiadott előzetes alapján. A főgonosz megbízható verőembere például egy nő, aki kardszerű protéziseket visel a lába helyén, és futás mellett gyilkolásra is előszeretettel használja azokat. Akinek a felturbózott erőszak láttán a Ha/Ver ugrott be, az jó nyomon jár, ugyanis ez is egy Mark Millar képregény-adaptáció (The Secret Service), és a Kingsmen-t is Matthew Vaughn rendezte. Samuel L. Jackson egy vértől irtózó megalomániás gonosztevőt alakít, Michael Caine ugyanazt a figurát veszi elő, mint az elmúlt tíz évben bármikor, de hát őt ezért szeretjük, Colin Firth pedig ismét azt adja, amit a legjobban tud, a kifogástalan angol úriembert, azzal a módosítással, hogy most a szokásosnál sokkal többet fog verekedni és lövöldözni. Taron Egerton játssza a Firth által beszervezett újoncot, akinek radikális elképzelései vannak arról, hogyan is öltözködjön egy kém, és a J.B. monogrammról sem a leghíresebb titkosügynök jut az eszébe. A Kingsman: A titkos szolgálat-ot február 12-től kezdik vetíteni a mozik. 
Vágólapra másolva!