Valaki kapcsolja már ki Johnny Deppet!

Transzcendens
Vágólapra másolva!
A Transzcendens forgatókönyvét olyan igényességgel dobták össze, mintha egy megfáradt sci-fi-sorozat sokadik epizódja lenne, nem pedig egy százmillió dollárból készült film A-listás sztárokkal. Fogalmunk sincs, hova tűnt Johnny Depp mimikája, de már azelőtt robotnak néz ki, hogy átalakulna virtuális csodalénnyé.
Vágólapra másolva!

Az igazán jó filmeket számomra nem lehet elspoilerezni, mert a sztori alakulása mellett még annyi mindent adnak, hogy egyáltalán nem zavar, ha előre tudom, mi fog történni. De miközben a Transzcendens-t néztem, azt kívántam, bár ne láttam volna már korábban az előzetest, mert akkor talán legalább az fenntartaná az érdeklődésemet, hogy vajon merre megy a sztori, ha már más érdekes nincs ebben a filmben.

Johnny Depp a Transzcendens című filmben Forrás: Pro Video Film

Pedig a felütés még jó: a Max nevű tudóst alakító Paul Bettany egy internet és elektromosság nélküli jövőben kószál, egy elvadult kertben nézegeti a napraforgókat, és közben egykori barátai, Will (Johnny Depp) és Evelyn (Rebecca Hall) járnak a fejében. Aztán visszaugrunk öt évet az időben, hogy belevessük magunkat Willnek, a feleségének Evelynnek és Maxnek az úttörő mesterséges intelligencia-kutatásaiba. Annyira leszek csak spoileres, mint az előzetes: Willt technológiaellenes terroristák majdnem megölik, de Evelyn és Max egy számítógépbe feltöltve megmentik a tudatát. Ám sajna a test nélkül továbbélő Will egy idő után át akarja venni az irányítást az egész bolygó felett, ami már nemcsak a terroristáknak nem fekszik.

Az alapötlet nem érdektelen, de a színészek annyira tompán játszanak, a dramaturgiában olyan kevés az erő, a képek pedig annyira jellegtelenek, mintha egy bárgyú sci-fi sorozat aktuális epizódját néznénk. Azt kívánom, bár inkább az internet utáni jövőről szólna a film Max-szel, abban még volt potenciál. Azt viszont a film első félórája alatt abszolút nem tudják nekem eladni az alkotók, hogy a következő másfél órában izgalmas lesz végignézni, Will hogyan alakul át virtuális főgonosszá. És tényleg nem az: a film egyre nevetségesebbé válik, ostobasága egyre jobban eltávolít.

Paul Bettany és Rebecca Hall a filmben Forrás: Pro Video Film

Számomra egyetlen pillanat volt, amikor úgy éreztem, van tétje annak, ami a vásznon történik: amikor Evelyn és Max először keltik életre a virtuális Willt, Max rögtön megsejti, hogy veszélyes dolgot művelnek, és le akarja fújni a kísérletet, Evelyn viszont érthető módon nem akar megválni attól, ami a férjéből maradt, és ragaszkodik a folytatáshoz. Kettejük összecsapásában van annyi indulat, szeretet és eltökéltség, hogy egy kicsit elhiszem a filmet, de akkor meg elkezdem azt kívánni, bár tűnne el Will, és szólna a film a továbbiakban Evelyn és Max kapcsolatáról. Annál is inkább, hogy a béna rendezés nem tudja elhitetni, hogy virtuális Will és Evelyn közt igazi érzelmi kapocs van, csak egy nőt látok, aki végzi a dolgát, és közben folyamatosan beszél egy számítógéphez. Ahhoz Spike Jonze-kaliberű rendező kell, hogy egy ember és egy szoftver szerelmét elhiggyem.

Rebecca Hall és Johnny Depp a filmben Forrás: Pro Video Film

A sztoriban talán az a legzavaróbb, hogy még valamiféle ködös kamumagyarázatot sem próbál adni arra, hogy virtuális Will hogyan terjeszti ki a hatalmát a fizikailag létező világra. Amikor átalakulása után nem sokkal romantikus gyertyafénnyel és lemezjátszóról szóló zenével várja egy este Evelynt, bambán néztem, hogy virtuális Will vajon hogyan gyújtotta meg a gyertyát és tette fel a lemezt. Később ennél sokkal nagyobb horderejű dolgokat művel, de az alkotók nem bajlódnak a részletekkel, simán elvárják, hogy kétkedés nélkül elfogadjuk, Will gyakorlatilag bármire képes, és kész.

A buta forgatókönyv mellett Johnny Depp a film másik legnagyobb problémája. Nem tudom, mi történt a fejével az elmúlt évek során, és nem is érdekel, hogyan próbálja megőrizni a fiatalságát, de iszonyatosan zavaró, hogy nagyjából a 2010-es Az utazó magasságában gyakorlatilag eltűnt a mimikája. Igaz, hogy a film jelentős részében csak a kétdimenziós mása beszél hozzánk egy monitorról, de amikor testi valójában van jelen, akkor sem lehet érzelmeket leolvasni az arcáról, ezért lehetetlen akár egy kicsit is azonosulni vele.

Rebecca Hall a filmben Forrás: Pro Video Film

Arról viszont nem Depp tehet, hogy a figurákat nem dolgozták ki rendesen, ami főleg Evelynnél problematikus. Oké, hogy nem bír elszakadni élőhalott férjétől, de az már kevésbé hiteles, hogy egy szempillantás alatt, gondolkodás nélkül átvedlik virtuális Will monomániás terveinek elkötelezett megvalósítójává, aztán pedig nagyjából ötpercenként gondolja meg magát azzal kapcsolatban, hogy most akkor végül is szuper dolgot művelnek Will-lel, vagy éppen romba döntik az emberiség jövőjét. Feltűnő, hogy az elsőfilmes forgatókönyvíró, Jack Paglen (rejtély, hogyan bízták rá egy 100 millió dolláros film megírását) csak odáig jutott, hogy nagy zötyögősen elkormányozza béna sztoriját A-ból B-be, de arra már nem fordított gondot, hogy a figurákat hiteles motivációk mozgassák. Érdekes, hogy ez senki mást sem zavart a film készítői közül.

Morgan Freeman, Cillian Murphy, Johnny Depp és Rebecca Hall a filmben Forrás: Pro Video Film

Ha ez egy középkategóriás tévéfilm lenne, nem is bajlódnék ilyen kérdésekkel, a Transzcendens-t rendező Wally Pfister viszont eddig Christopher Nolan operatőre volt, és a filmet executive producerként Nolan és partnere, Emma Thomas jegyzi. (Gyanítom, a filmben felvonultatott sztárokat is Nolan neve győzte meg arról, hogy jó ötlet leszerződni erre a marhaságra.) Óhatatlanul az ember eszébe jut, hogy a Transzcendens kiindulópontja majdnem olyan agyas sci-fit ígér, mint az Eredet, de míg Nolan iszonyatosan precízen építi fel a világait, és mindig érvényes lélektani megfigyelések húzódnak meg a sztorijai mögött, Pfisternél már az összetákolt felszín is repedezik-rogyadozik, mélység pedig aztán egyáltalán nincs mögötte. És semmi sem rosszabb, mint egy buta film, ami még okosnak is próbál tűnni.