Mihalik Enikő nem akármilyen filmben színészkedik

Mihalik Enikő
Vágólapra másolva!
Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjének stáblistáját bogarászva megakadt a szemünk egy néven: Mihalik Enikőén. A 29 éves szupermodell a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült drámában mutatkozik be színésznőként, bikinit fog viselni a Haumann Péterrel közös jelenetében. A Jupiter holdja világpremierje a jövő héten lesz a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában, Mihalik színművésznői kirándulása kapcsán megnéztük azt is, melyik magyar topmodellek tűntek fel a mozivásznon a közelmúltban.
Vágólapra másolva!

A topmodellek hazai kiválósága, Mihalik Enikő csupa új dologba kezdett bele az idén. Belekóstolt a ruhatervezésbe – a Sugarbirddel közösen adtak ki egy ruhakollekciót –, emellett pedig színészként is kipróbálta magát, a nevét a Jupiter holdja című magyar film stáblistáján szúrtuk ki. Mundruczó Kornél menekültdrámája május közepén fog debütálni a cannes-i fesztivál versenyprogramjában.

Couldn't be happier #NewOrleans

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés,

Nem mondhatnánk, hogy a Delta és a Fehér Isten többszörösen díjnyertes rendezője különösebben kimozdította volna a komfortzónájából Mihalik Enikőt: olyan szerepet adott neki, amit nagy valószínűséggel parádésan fog megoldani. A harmincadik születésnapját most csütörtökön ünneplő szupermodell egy Anna nevű nőt alakít a Jupiter holdjá-ban, aki a Haumann Péter által játszott gazdag úr barátnője – tudtuk meg a produkcióhoz közeli forrásoktól. Mihalik egyetlen jelenetben tűnik fel, bikinit visel, és ha minden igaz, még szövege is lesz.

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés,

Mihalik kiválasztása egyáltalán nem meglepő húzás Mundruczótól, hiszen a Deltá-ban főszerepet adott a szintén más téren (hegedűművészként) már korábban világhírre szert tevő Lajkó Félixnek.

A rendező amúgy is szeret amatőrökkel dolgozni, korai filmjei (Afta, Szép napok) főhősét, Polgár Tamást egy nevelőintézetben találta meg magának, ahogy a Szelíd teremtés – A Frankenstein terv-ben szereplő Frecska Rudolfot is. Ez utóbbi filmnek a női főszereplője, Csíkos Kitty pedig egy tatabányai szakmunkásképzőből érkezett a film világába.

Csíkos Kitty, Mundruczó Kornél és Frecska Rudolf a 2010-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Mihaliknak annyi előnye mindenképpen van a többiekkel szemben, hogy a kamerák közelségét már rég megszokta, hiszen számtalan reklámfilmben szerepelt azóta, hogy 15 éves korában egy békéscsabai plázában felfedezték. Az alábbi parfümreklámban például a Fekete hattyú-t és A pankrátor-t jegyző Darren Aronofsky rendezte, a partnere pedig Vincent Cassel volt.

Híres magyar modellek a moziban

Mihalik Enikő természetesen nem az első magyar modell, aki szerencsét próbált már színésznőként. Ha csak az utóbbi tizenöt évet nézzük, elsőként Görög Zita jut eszünkbe, akit vámpírkirálynőként az egész világ láthatott az Underworld-ben és folytatásában.

Görög Zita az Underworld című filmben Forrás: SPI

Görög játszott főszerepet is egy romantikus komédiában (Fej vagy írás), illetve loboncos hajú, enyhén értelmi fogyatékos cigánylányként szinte felismerhetetlen volt a Szőke kólá-ban. A kétezres évek közepén, első gyermeke megszületése után hátat fordított a színészetnek.

Egy másik magyar topmodellt, Cseh Anna Máriát rögtön a mélyvízbe dobták: egy drámai főszereppel kezdett a 2005-ös A fény ösvényei-ben, ahol olyan színészóriások mellett állt helyt, mint Cserhalmi György, Kovács Lajos és Törőcsik Mari. Két évvel később ismét Törőcsikkel játszott együtt a legendás színésznő férje, Maár Gyula által rendezett Töredék-ben, amelynek Tarr Béla volt a producere. Legutóbb Paolo Sorrentino, a Jupiter holdjá-hoz hasonlóan a cannes-i versenyben bemutatkozó Ifjúság című drámájában tűnt fel egy nyúlfarknyi szerepben, amiről alaposan ki is faggattuk ebben az interjúban.

Cseh Anna Mária és Törőcsik Mari A fény ösvényei című filmben Forrás: Mokép

A legnagyobb médiafigyelmet kapó hazai szupermodell, Palvin Barbara is túl van már az első filmszerepén, a Magyarországon forgatott Herkules című hollywoodi szuperprodukcióban bukkant fel pár pillanatra Joseph Fiennes feleségeként.

Palvin Barbara a Herkules című filmben Forrás: Fórum Hungary

Palvin többször nyilatkozta, hogy a modellkedés után szívesen átnyergelne a színészi pályára, ezért is bosszantó, hogy egy remek lehetőséget tudtán kívül szalasztott el: Zomborácz Virág rendező mesélte a Filmklub podcast egyik adásában, hogy Barbarát szerette volna megnyerni az Utóélet evezős lányának a szerepére, de sehogyan sem tudta eljuttatni az ajánlatát a menedzserek és ügynökök által védelmezett modellhez, ezért végül Trokán Nóra ülhetett bele a csónakba a filmvégi jelenetben.

Palvin Barbara a Julieta című Almodóvar-film díszbemutatóján a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A 24 éves Palvin amúgy már hat alkalommal pávázott a vörös szőnyegen cannes-i díszbemutatón, és ha a fesztiválpalotába érve nem slisszolt ki a vetítés kezdete előtt, ezeket a filmeket tekintette meg a világ legfontosabb filmfesztiválján:

  • 2012 - Fékezhetetlen
  • 2013 - Túl a csillogáson, Minden odavan
  • 2014 - A keresés
  • 2015 - Ifjúság
  • 2016 - Julieta

Nála öt évvel idősebb kolléganője, Mihalik Enikő ezzel szemben még egyszer sem lépett rá a cannes-i vörös szőnyegre, pedig többször is részt vett a fesztivál ideje alatt a franciaországi üdülővárosban tartott amfAR jótékonysági gálán.

From the red carpet with this bombshell @vitasidorkina #amfAR2016 #Cannes #societysquad

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés,

Reméljük az idén végre a fesztiválon is tiszteletét teszi, és együtt vonul majd végig a vörös szőnyegen Mundruczó Kornéllal, Cserhalmi Györggyel, Balsai Mónival és a Jupiter holdja alkotógárdájának többi tagjával.