Kétmilliárd forintból készül a Kincsem-film

Hidalgo
Vágólapra másolva!
A Toldi-film végül nem valósult meg, de most egy másik nagyszabású történelmi produkció kétmilliárd forintot kapott a Filmalaptól. A Kincsem a legendás versenyló pályafutását eleveníti fel, mozgatórugója pedig egy öntörvényű magyar nemes és egy modern és felvilágosult osztrák nő szerelme lesz. Ilyen nagy támogatást még egyetlen film sem kapott a Filmalaptól. Andy Vajna szervezete amúgy ismét bizalmat szavazott a Toldi rendezőjének, Pálfi György most egy sci-fit akar csinálni.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Filmalap 2 078 000 000 forinttal támogatja a Kincsem munkacímen készülő film gyártását, a forgatás július végén kezdődik. A világhírű magyar csodakanca történetét feldolgozó modern kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr ádáz küzdelme lesz. A főszerepet Nagy Ervin alakítja, aki edzett, lovagló leckéket vett és lefogyott a film kedvéért - mondta el az Origónak.

Nagy Ervin interjút ad 2015-ben Fotó: Bielik István - Origo

Toldi helyett csodaló

Az 1848-49 szabadságharcot követő Habsburg megtorlás éveinek Magyarországán és Európa lóversenypályáin játszódó film mozgatórugója a szerelem. Az öntörvényű Blaskovich és az osztrák főúr modern és felvilágosult lányának, Klárának a viharos kapcsolata, valamint Kincsem páratlan és mesébe illő pályafutása elevenedik meg Herendi Gábor legújabb művében, aki többek között a Valami Ameriká-t és a Magyar Vándor-t rendezte.

A legmodernebb technikával készülő film forgatásának fő helyszínei a dégi és a keszthelyi Festetics-kastélyok, az alagi lóversenypálya, valamint a bécsi Prater eredeti formájában megőrzött lóversenypályája lesz, mely az egykori események tényleges helyszíne volt.

A Kincsem olyan lovas filmek nyomába eredhet, mint a Vágta, a Hadak útján vagy a Hidalgo, a tűz óceánja (képünkön). Forrás: InterCom

A Kincsem című film forgatásán a hazai filmgyártásban szokatlanul magas számú statiszta működik közre. A lóversenyeken játszódó jeleneteket 10-15 kamera rögzíti majd a legizgalmasabb pillanatok felvétele érdekében. A Kincsem operatőre a többszörös díjnyertes Szatmári Péter lesz (Csapd le csacsi, Csinibaba, Dealer, Womb - Méh, Liza, a rókatündér). A forgatás július végén kezdődik, a hazai közönségen túl a külföldi nézőket is meg szeretnék szólítani a filmmel.

Kincsemből több is van

Egy másik Kincsem-film megvalósulása több éve húzódik. Ez a projekt Filmalap nélkül nemzetközi koprodukcióban és nemzetközi sztárokkal (Martin Freeman, Madds Mikkelsen) valósulna meg, és a Star Wars díszlettervezőjeként Oscar-díjat nyert, de később Arany Málna-díjat bezsebelő Roger Christian rendezné. Múlt év augusztusában azt közölték, hogy októberben kezdődik a forgatás.

Ez elmaradt, és azóta nagy a csend a projekt körül. Christian már egy másik filmet próbál tető alá hozni, a Black Angel című fantasyt, amelyet több más ország mellett Magyarországon akar forgatni idén ősszel.

Pálfi és a Filmalap viharos kapcsolata

A Filmalap eddigi legviharosabb történetének főszereplője Pálfi György volt, akinek a Toldi-filmje több évnyi tervezgetés és huzavona után végül mégsem valósult meg. Most ismét bizalmat szavaztak neki, harmincmillió forint gyártás-előkészítési támogatást szavaztak meg az új filmjének, amely Stanislaw Lem Az Úr hangja című könyve alapján készül.

Hangulatfotó A Hang című filmhez Forrás: KMH Film

A filmterv múlt évben díjat nyert Torinóban, a forgatókönyvet Pálfi György, Nagy V. Gergő és Ruttkay Zsófia írta. 2013-ban így nézett ki a történet: egy középkorú magyar férfiról szól, aki sosem találkozott Amerikába disszidált apjával, de saját családalapítása küszöbén elhatározza, hogy elutazik az Egyesült Államokba, és megkeresi. Lem regényéből azt a szálat emelték át, hogy az apa egy kutatócsoportban tagjaként az űrből érkezett hangokat vizsgálja, bizonyítékot keresve arra, hogy van-e intelligens élet a Földön kívül.

Feszült vagyok, a vidéki élet majd segít

A Kincsem-en kívül még egy magyar film forgatása kezdődik el a nyáron. Kostyál Márk eddig reklámokat rendezett, a Kojot című játékfilmes bemutatkozása meglepő vizuális koncepcióval fog mesélni a felnőtté válás folyamatáról. A Kojot nagyvárosi élettől feszült főszereplője egy váratlan örökség folytán egy dunántúli kis faluban kezd új életet, ahol telekspekulációs ügybe keveredik, és kénytelen harcba szállni a vidék kiskirályával. A forgatókönyvet Lengyel Balázs, Lovas Balázs és a rendező közösen jegyzi.

A hazai mozinézők számára még ismeretlen, határon túli színházakban játszó színészek főszereplésével készül a Kojot. A forgatás július közepén kezdődik, a Filmalap 320 560 000 forinttal támogatja a filmet.

Forrás: Filmunió