Mégis lesz Shop-stop 3

Shop-stop 2
Vágólapra másolva!
Kevin Smith évek óta hiába próbálja tető alá hozni első nagy sikerének, a Shop-stop-nak a harmadik részét. Azt hihetnénk, hogy legújabb filmjének, a Tusk-nak a bukása miatt csak még reménytelenebbé vált a folytatás megvalósulása, de nem, a Justin Long főszereplésével készült horror ismét ráirányította a figyelmet a rendezőre, és hirtelen előkerült egy finanszírozó, aki biztosítja a film hatmillió dollárra becsült költségvetését. Legalábbis erről mesélt Smith a rendszeresen jelentkező podcastjában.Először még leforgathatja Johnny Depp-pel a Yoga Hosers-t, amelyben két jógaőrült tinilány (őket Depp és Smith lányai fogják játszani) házibuliba akar menni, de közben egy ősi gonosz teremtmény is előkerül a föld alól. Ha ezzel megvan, a jövő év első felében már csinálhatja is a Shop-stop 3-at. Smith szerint ez lesz a trilógia Birodalom visszavág-ja, annak ellenére, hogy ez már a harmadik rész.Jason Mewes és Kevin Smith a Shop-stop 2-benForrás: Budapest Filmmiddle 
Vágólapra másolva!