A Star Wars főgonosza az Andrássy úti fényekben gyönyörködött

Adam Driver
Vágólapra másolva!
Kylo Renként dühöngve rendezte át lézerkarddal egy szoba berendezését Az ébredő Erőben, most a világ legjámborabb embereként láthatjuk Jim Jarmusch új filmjében. Adam Driver a szeptember 11-i terrortámadás után tengerészgyalogosnak állt, aztán elvégezte a legmenőbb New York-i színiiskolát, és ő lett az utóbbi évek egyik nagy színészfelfedezettje. Olyan nagynevű rendezőkkel dolgozott már együtt, mint Steven Spielberg, Clint Eastwood, Martin Scorsese és a Coen testvérek. Emellett ő alakítja a Csajok című HBO-sorozat legemlékezetesebb figuráját, a Star Wars miatt pedig tinifiúk millió rajonganak érte. Az épp New Yorkban tartózkodó Adam Driver telefonon mesélt az Origónak arról, mik voltak a legszebb budapesti emlékei, miért gondolja, hogy a film vízre íródik, mi volt a gond a párhuzamos parkolással, és Jarmuschnak melyik poénján szakadt a röhögéstől a forgatáson.
Vágólapra másolva!

Mi az első dolog, ami eszébe jut, ha Magyarországra gondol?

Próbálom felidézni a legutóbbi alkalmat, amikor Magyarországon jártam.

Adam Driver és a felesége, Joanne Tucker pár évvel ezelőtt Forrás: NurPhoto/Euan Cherry/Photoshot/NurPhoto/Euan Cherry

Már többször is járt Magyarországon?

Igen, utoljára pár évvel ezelőtt. Utazgattunk a feleségemmel Európában, Bécsből mentünk át Budapestre. A pesti oldalon laktunk, de egyszer átsétáltunk az egyik hídon Budára. Arra tisztán emlékszem, hogy elmentünk a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba, illetve megnéztük A diótörő-t az Operaházban. Karácsony előtt volt nem sokkal, nem tudom, hogy minden évben azt az előadást adják-e, abban az évben mindenesetre az ment. Nagyon szépen fel volt díszítve az Opera környéke, ez rémlik még.

Miután megnéztük a Patersont tavaly Cannes-ban, az egyik kolléganőmnek volt a filmről egy érdekes teóriája. Szerinte a feleség nem létezik, csak a főhős találta ki magának. Hisz a nőt egyszer sem látjuk Patersonon kívül mással érintkezni, a fickó minden este elmegy a kocsmába, mintha magányosan élne, és amikor felébred a film végén, a nő nincs ott mellette az ágyban. Ön mit gondol erről a teóriáról?

Nagyon érdekes elmélet. Egyszer mondjuk elmennek együtt nyilvános helyre, amikor a moziban megnézik az Elveszett lelkek szigeté-t, de tény, hogy a nő ott sem lép senki mással interakcióba Patersonon kívül. Tényleg nagyon érdekes teória, eddig még nem hallottam senki mástól. El kéne rajta gondolkodnom. Bár ha a nő nem létezik, akkor ez egy nagyon szomorú film...

Ezt a filmet receptre kellene felírni stressz ellen

Hogy lehet érdekessé tenni egy átlagembert, akivel nem történik semmi különös? Jim Jarmusch szerint mi sem egyszerűbb. Új rendezése, a Paterson bájos humorú, léleksimogató hangulatfilm, az a fajta, amibe jólesik bevackolni magunkat. Nem vonultat fel világraszóló drámákat, csak egy buszsofőrt, akiben egy költő veszett el, meg Adam Drivert, aki sokadjára bizonyítja, hogy generációja egyik legizgalmasabb színésze. Olvassa el kritikánkat!

Ön egy buszsofőrt játszik, és a szerep kedvéért hónapokig tanulta a buszvezetést. Mi volt a legnehezebb benne?

A párhuzamos parkolás. De azt is iszonyú nehéz volt megtanulni, hogy bizonyos ívű kanyarhoz mennyire kell elfordítani a kormányt. A forgatás alatt csak párszor kellett vezetnem a buszt, de akkor is örülök, hogy elvégeztem azt a két hónapos tanfolyamot, mert közelebb vitt a karakter megértéséhez.

Adam Driver buszt vezet a Paterson című filmben Forrás: Cirko Film

Amikor a szerepre készült, gondolt arra, hogy ön is megpróbál pár verset írni?

Igen, és írtam is! Az előkészületek és a forgatás alatt is végig írtam a verseimet. De mind borzalmas lett, nem is mutattam meg őket senkinek. A forgatás utolsó napján nagyon figyeltem arra, hogy mindenképpen magamhoz vegyem a kis verses füzetemet, nehogy idegen kézbe kerüljön.

Az önnel készült interjúk alapján olyan embernek tűnik, aki nagyon óvja a magánéletét. Hezitált azon, hogy megengedje-e Jim Jarmuschnak, hogy használja azt a fotót, ami önről készült, amikor a tengerészgyalogságnál szolgált? Mégis egy személyes emlék, ami így egy filmben kötött ki.

Nem is tudom. Jim a forgatás előtt pár héttel hívott fel a fotó ötletével, és amikor elmagyarázta, hogy miért lenne erre szükség, akkor egyetértettem vele. Mert egyszer megemlítik a filmben, hogy korábban katona volt, de az könnyen elkerülhette volna a néző figyelmét, a fotó viszont egy erős emlékeztető.

Az is tetszett, hogy nincs túlhangsúlyozva. Hogy megtudhatunk egy ilyen dolgot a főhősről, mégsem ez az, ami meghatározza őt. Pont ezt szeretem ebben a filmben és Jim munkáiban általában, hogy folyton ellenébe megy a nézők elvárásainak. Finoman megpendíti, hogy Paterson katona volt, de mégse ez a fő jellemzője a figurának, nem mutatja, amint gyakorlatozik a szobájában, szalutál egy zászlónak, vagy ilyesmi. Ő egy költő, aki, mit ad isten, közben egy buszsofőr is. De ez fordítva is ugyanannyira igaz. Szeretem Jimben, hogy nem ítélkezik a hősei felett, és nem zárja őket skatulyába.

Olvastam, hogy ön soha nem szokta megnézni a saját filmjeit, de egy cannes-i díszbemutatón ezt nehéz elkerülni. Ott kénytelen volt végignézni a Patersont?

Nem, és azóta sem láttam.

Kislisszant a cannes-i díszbemutatóról?

Igen. Amikor leoltották a fényeket, azonnal kiszaladtam, és csak a vége előtt egy perccel mentem vissza a helyemre.

Egy csomó nagyszerű filmben szerepelt az utóbbi néhány évben. Lincoln, Frances Ha, Llewyn Davis világa, A 40 az új 20, Star Wars: Az ébredő Erő, Némaság és persze a Paterson. Nem dühítő, hogy ön csak amiatt nem láthatja ezeket a szuper filmeket, mert játszik bennük?

Nem igazán. Mert ott voltam, amikor készültek, tehát van egy elég pontos elképzelésem arról, hogy milyenek lehetnek. Amúgy szerintem végül meg fogom nézni őket. Dolgozom azon, hogy képes legyek rá, de még nem tartok ott.

A Paterson nagyon különös zenhangulatba ringatja a nézőt, ami kitart a vetítés után még pár óráig. Mondhatjuk, boldoggá teszi a nézőket. Ez az egyik célja a munkájával? Boldoggá tenni az embereket? Ez a legjobb, ami történhet?

Nem tudom, hogy konkrétan pont boldoggá. Amikor elvállalok valamit, nem az jár a fejemben, hogy hú, remélem, ez majd boldoggá teszi az embereket. Ha mégis így történik, annak csak örülni tudok.

Adam Driver a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Gondol egyáltalán a közönségre, amikor egy filmet csinál?

Nem igazán, mert nem hiszem, hogy az javára válna a munkának. Az én feladatom, hogy a magam számára értelmezzem azt, ami le van írva a forgatókönyvben. És néha ezt a közönség is megérti, máskor meg nem. De nem gondolkozhatok azon, hogy mi lesz a végeredmény, és annak milyen hatása lesz a nézőkre. Csak annyit tehetek, hogy kis részekre bontom, és próbálom őket megoldani.

Sok színész mondja, hogy azt élvezi a munkájában, hogy egy csomó olyan helyzetet eljátszhat, ami amúgy soha nem történik meg vele az életben, és ez felszabadító számára. Ön viszont úgy szokott beszélni a színészetről, mint egy szolgálatról, amivel abban segít, hogy rendező megvalósíthassa az elképzeléseit. Tehát ön számára nincs semmi felszabadító abban, ha eljátszik egy olyan figurát, mint Adam a Csajokban, Kylo Ren a Star Warsban, vagy mondjuk Paterson?

De, mindkét dolog megvan bennem. Nagyszerű érzés valaki másnak a bőrében élni, megtanulni buszt vezetni, vagy fénykarddal harcolni. Ilyen élményeim sosem voltak azelőtt. A filmek miatt van ilyenekre időm és lehetőségem, és ezt nagyon élvezem. Közben meg a rendező vízióját kell, hogy szolgálja, amit csinálsz. Azt kell tenned, amitől világosabbá válik a történet.

Adam a Csajokban, Kylo Ren a Star Wars: Az ébredő Erőben Forrás: HBO / Fórum Hungary

Amikor először olvasta a Paterson forgatókönyvét, nem találta furcsának, hogy itt ez a két főhős, akik nagyon szeretik egymást, mégis egyszer sem szexelnek a történet szerint?

Szexelnek ők, csak azt mi nem látjuk. Szerintem Jim azért akarta kihagyni a filmből, mert olyan sokféle módon szexelhet két ember. És ahogy egyetlen tette nem határoz meg egy embert, úgy az sem, ahogy az ágyban viselkedik. Mert az minden alkalommal más.

Mivel a film egy hét alatt játszódik, csinálhatták volna úgy, hogy minden este máshogy szexelnek.

Igaz, de az egy másmilyen film lett volna.

A film végén történik egy olyan dolog az ön figurájával, amit a legtöbb ember tragédiaként fogna fel, mégis úgy tűnik, mintha Paterson nem borulna ki ezen különösebben. Ön szerint mi zajlik le akkor az ő fejében?

Szerintem őt is felzaklatja, és egy kicsit meg is gyászolja a dolgot. De van egy mondatom a filmben, ami idevág: "csak szavak voltak, vízre írt szavak". Ez számomra sokat elárul az életfilozófiájáról, arról, hogy hogyan nézi a dolgokat.

Kicsit a filmkészítés is ilyen. Mindenki összegyűlik egy helyen, hogy elmeséljünk egy történetet. Távol vagyunk a családunktól, valaki egy csomó pénzt fizet nekünk, hogy ott legyünk. Egy-két próbálkozásunk van csak, hogy kihozzuk belőle a maximumot, aztán menni kell tovább. És aztán nem lehet visszacsinálni, vagy összejött, vagy nem. A film is vízre íródik.

Tehát nekem ez ugyanaz, ahogy Paterson nézi a világot: történnek dolgok, nem lehet visszamenni, és újracsinálni, nem tehetsz mást, mint elfogadod, és mész tovább.

A filmet Paterson városában forgatták, biztos vagyok benne, hogy az ottaniak egészen különleges módon fognak viszonyulni hozzá.

Remélem, tetszeni fog nekik. Szerintem a film nagy szeretettel mutatja be ezt a várost, aminek olyan gazdag a történelme, és építészeti szempontból is nagyon érdekes.

Tudna példát mondani egy olyan dologra, ami csakis egy Jim Jarmusch-film forgatásán történhet meg?

Jim azt szokta mondani a forgatáson, hogy gyerekek, ezt tényleg muszáj pöpecre megcsinálnunk, mert emberek tucatjai nézik a filmjeimet! Ezen mindig röhögtem. Ritka egy csapat olyan elhivatott emberrel találkozni, akik tényleg mindent beleadnak a munkába, mint Jim munkatársai. De persze nekem ezt nehéz kijelenteni, mert sok olyan forgatáson volt szerencsém dolgozni, ahol ugyanilyen remek csapat jött össze.

Jim Jarmusch és Adam Driver tavaly novemberben New Yorkban Forrás: AFP/2016 Getty Images/Matthew Eisman

Harrison Ford pár hónapja Magyarországon forgatta a Szárnyas fejvadász folytatását. Ő mogorva ember hírében áll, itt mégis biciklivel járta be a vidéket, és közös szelfiket csinált boldog-boldogtalannal. Ön is így viselkedik, amikor egy idegen országban forgat?

Az attól függ. Persze, ha az ember kimegy az utcára, onnantól már nem tudja irányítani az eseményeket.

Ilyen esetekben nem esik nehezére vadidegenekkel bájologni?

Nem, ellenkezőleg. Imádok kapcsolatba lépni idegenekkel, nem érzem furcsán magam ilyen helyzetekben. Általában ezek jól szoktak elsülni. Persze attól függ, mit akarnak tőlem.

Volt olyan, hogy valaki nagyon furán viselkedett, amikor felismerte önt?

Előfordult, de még nem történt olyan, ami ne lett volna kezelhető.

Harrison Ford és Adam Driver a Star Wars: Az ébredő Erő forgatásán Forrás: Fórum Hungary

Rövid időn belül nagyon sok filmet csinált, és arról beszélt egy interjúban, hogy némelyik forgatás kevésbé volt élvezetes az ön számára. Ahogy múlik az idő, egyre jobban megválogatja, hogy milyen projektben vesz részt?

Igen, mondjuk úgy, hogy mostanra eljutottam egy olyan pontra, amikor már válogatósabb lehetek. Amikor az ember elkezdi ezt a szakmát, még nem súlyoz, mert bármiben szerepet kap, az csak hasznos lehet. Én is eleinte csak arra koncentráltam, hogy megkeressem a kenyeremet, hogy mindig legyen munkám. De aztán remélhetőleg eljön az a pont, amikor már megválogathatod, hogy milyen munkákban akarsz részt venni.

A rendező személye a legfontosabb egy projekt kiválasztásánál?

Igen, számomra az a legfontosabb. A film a rendezők médiuma. De persze akarhatok nagyszerű rendezőkkel dolgozni, ha a lehetőség nem merül fel, akkor nem tudok. Én eddig nagyon szerencsés voltam, a legtöbb filmemben kiváló rendezőkkel dolgozhattam.

Adam Driver, Martin Scorsese és Liam Neeson a Némaság egyik New York-i vetítésén Forrás: AFP/2016 Getty Images/Rob Kim

És kik azok a rendezők, akikkel még nem dolgozott, de szeretne?

Pedro Almodóvar szerintem briliáns rendező. Úgy gondolom, Michael Haneke egy olyan nagyszerű filmes, akivel szuper lenne együtt dolgozni. Quentin Tarantinót is nagyra tartom, szóval jó sokan vannak.

És például olyasvalaki, mint Wes Anderson vagy Paul Thomas Anderson?

Simán, az összes Anderson jöhet!

Ön meg fog próbálkozni valaha a rendezéssel?

Nem. Inkább csak maradok ezeknél a nagyszerű rendezőknél, mert én sosem tudnám úgy látni a világot, ahogy ők. Ahogy én látom a világot, az nem elég érdekes, úgyhogy inkább meg sem próbálom.

Adam Driver a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Látott valami jó filmet mostanában?

Semmit nem tudtam megnézni az utóbbi időben, kábé egy évvel vagyok lemaradva az aktuális filmekhez képest. Pár hete néztem meg egy olyan filmet, ami több mint egy éve jött ki, ez volt a Tangerine. Nagyon tetszett.