Bűnözésre lettek kiképezve

A fiatalkorúak börtöne olyan, mint egy iskola, amely bűnözői szakképesítést ad - mondják a Káin gyermekei alkotói, akik filmjükben három, harminc évvel ezelőtt gyilkosság miatt elítélt kamasz mai életét mutatják be. Szerintük Magyarországon mindenki a börtönlét örökségét cipeli. 

Monory Mész András 1985-ben mutatta be Bebukottak című, a fiatalkorúak tököli börtönében forgatott dokumentumfilmjét, amelyben gyilkosságért elítélt kamaszok és fiatal felnőttek szólaltak meg. A filmet betiltották, a büntetés-végrehajtástól több embert kirúgtak miatta, és szakmai körökben is vitákat generált, amikor kiderült, hogy több jelenet megrendezve, rekonstruálva mutatta meg az intézet hétköznapjait. A Bebukottak 1985-ben, a torinói filmfesztiválon elnyerte a legjobb külföldi film díját.

Harminc évvel később két fiatal alkotó, Gerő Marcell rendező és László Sára társszerző-producer eldöntötték, hogy utánajárnak: mi lehet most a fiatalságukat rácsok között töltő, azóta már középkorú férfiakkal. A Káin gyermekei hármójuk életét mutatja be: Pál az apját ölte meg, Gábor a nevelőtanárát, Zsolt pedig a saját barátját. Az ő kilátástalan helyzetüket, életstratégiájukat bemutató filmet először az A kategóriás San Sebastian-i filmfesztiválon vetítik le. A két készítővel beszélgettünk.

Gerő Marcell és László Sára Fotó: Bielik István - Origo

Miért ti csináltátok meg a filmet, és miért nem Monory Mész András?

László Sára: Nulladik lépésként, amint megfogalmazódott bennünk a film terve, Andrást hívtuk fel. Találkoztunk is vele; azt mondta, ő már megcsinálta a maga filmjét, és ezzel számára vége a történetnek, de örül neki, ha ez bennünket inspirál, és szívesen segít is, ha kell.

Kértétek a segítségét bármiben?

Gerő Marcell: Amiben az első időszakban segítségre lett volna szükségünk - a szereplők felkutatásában -, abban nem tudott segíteni, mert sem ő nem emlékezett semmire, sem senki más a stábból.

LS: Mindenki segítőkész volt, de akkoriban még minden papíralapú volt: volt, aki többször költözött azóta, volt, aki nem találta meg a papírokat a padláson, jegyzetei pedig senkinek nem voltak.

GM: Még a neveket sem tudták, mert a Bebukottakban az egyetlen fiú, akinek lehet tudni a nevét, Nagy József néven mutatkozik be, ami a leggyakoribb vezeték- és keresztnév - ráadásul, mint kiderült, csak odabent szólítják Józsefnek, szabadlábon a második nevét, a Gábort használja keresztnévként. Végül egy másik film segített: Sopsits Árpád Céllövöldé-je a Bebukottak-ban is szereplő Pásztor Pál történetén alapszik. Beszéltünk Sopsitscsal, aztán Fábry Sándorral, a film dramaturgjával, aki keresetlen szavakkal küldött el melegebb éghajlatra. Senki nem emlékezett semmire, illetve több, egymásnak ellentmondó nevet mondtak. Annyit tudtunk meg, hogy Bacsó Péter egy újságcikket lobogtatva ment oda Sopsitshoz, hogy "ebből csinálj filmet" - tehát Pál bűncselekményének híre benne kellett, hogy legyen valamelyik napilapban. Úgyhogy napokig ültünk Sárival a Szabó Ervin könyvtárban, és lapozgattuk az akkori újságokat.

LS: Már épp kezdtük feladni, fél órát adtuk még magunknak. És amikor az utolsó büfézés után felkiáltottam, hogy basszus, megvan, Marcinak a levegőben volt a keze lapozás közben, és a következő lapon ő is megtalálta a hírt.

De ez még mindig csak egy dátum és egy hír.

GM: Meg egy hely: Miskolc, ahol a megyei bíróságon megvolt az ügy dossziéja, amit anonimizálva átolvashattunk. Abból kiderült egy-két apróság, amiből továbbmehettünk. Visszanézve teljes naivitás volt az egész; botcsinálta nyomozók voltunk. Olyan része is volt a dolognak, hogy egy külvárosi bevásárlóközpontban találkoztam egy magánnyomozóval teljes titokban. Nyilván azt gondolta, hogy figyelik; a kávézóban felcsavartatta a zenét, és összehajolva kellett beszélgetni. Igazából szórakoztató volt kicsit detektíveset játszani.

LS: Egy ponton arra is rájöttünk, hogy a telefonkönyvben még nem hívtuk végig az összes Pásztor Pált. Úgyhogy megtettük ezt is.

Pásztor Pál a Káin gyermekei című filmben Forrás: Campfilm

Hogyan fogadták a felkérést a szereplők? Nem ódzkodtak egy újabb filmszerepléstől?

LS: Pásztor Pál az összeismerkedéskor, miután Marci pár mondatban elmondta a film tervét, úgy tíz perc után már igent is mondott. A többieknél fokozatosabban dőlt el, hogy megadják-e nekünk a bizalmat. Gábornak - aki Nagy Józsefként mutatkozik be a Bebukottak-ban - először az anyukájával beszélt Marci, gyakorlatilag ő vizsgálta le őt, és ezt követően is csak több találkozás után egyezett bele a szereplésbe.

GM: Zsolttal volt a legnehezebb, őt egészen valószínűtlen véletlenek sorozata után találtunk meg: megtudtuk, hogy egyszer régen bejelentkezett egy hajléktalanszállóba, ahol az egyik munkatárs kapcsolatban állt vele, és bár mindig más telefonszámon jelentkezett, épp a megkeresésünk előtt egy nappal beszéltek egymással, így vissza tudtuk hívni. Zsoltnak nagyon sok problémát okozott annak idején a Bebukottak, sokat kellett miatta utána verekednie. Ő úgy gondolja, hogy a Bebukottak úgy lett összeollózva, hogy kiforgatja a szavait - ebből fakadt egy mindent átható bizalmatlanság velünk szemben is, ami a mai napig nem múlt el igazán. De sok-sok beszélgetés után hajlandó volt közelebb engedni magához.

Mivel tudtátok meggyőzni őket? Mit mondtatok, miért fontos számotokra a film elkészítése?

GM: Igazából magunk számára is nehezen tudtuk megfogalmazni. Csak annyi volt biztos, hogy szeretnénk feldolgozni, mi történt velük az eltelt harminc évben, és főleg, hogy mi van most velük. Gabesz úgy a tíz-tizenkettedik forgatási napon, azaz nagyon sok együtt töltött idő után nekem is esett, hogy tulajdonképpen mit is keresünk mi ott, mit akarunk tőle.

Gábor a Káin gyermekei című filmben Forrás: Campfilm

Azóta megfogalmaztátok magatok számára, hogy mit is akartatok elérni, kifejezni a filmmel?

LS: A kiindulási pont az a hat arc volt a Bebukottakból, amelyek olyan, érzelmeken alapuló érdeklődést váltottak ki belőlünk, hogy úgy éreztük: de jó lenne utánajárni, hogy mi lett ezekkel az emberekkel! És aztán rájöttünk, hogy ennek tulajdonképpen nincs semmi akadálya.

Marcell azt nyilatkozta a filmről, hogy "ha sikerül felkutatnunk a szereplőket, akkor az ő harminc éven átívelő történetük révén az emberi létet alapjaiban érintő kérdésekhez jutunk". Milyen kérdésekre gondoltál?

GM: Sorsra, szabadságra, örökségre, meg arra, hogy mit ad tovább az ember. Ezeket a fogalmakat eleinte biztos, hogy nem tudtuk volna ilyen tudatosan kimondani, de biztos, hogy ott voltak az agyunkban. A Bebukottak az elmesélt történetek által és azokon túl az előző rendszer allegóriája tudott lenni, mivel a szabadság hiányáról szól. Bennem volt egy igény - amiről Sári nagyon helyesen le akart beszélni -, hogy a Káin gyermekei ezzel szemben szóljon a szabadságról, és ha nem is a mostani rendszerről, de arról, hogy az az örökség, ami számukra a börtön, az számunkra az ötven év diktatúra. Nekem az az érzésem, hogy ahogyan a Káin főszereplői nem tudnak szabadulni a múltjuktól, az igaz a mi társadalmunkra is: akarva-akaratlanul hajlamosak vagyunk visszatalálni arra a társadalmi viselkedésre, ami egy elnyomó rendszerben szocializálódott emberre jellemző. Ilyen értelemben mindannyian egy börtönlét örökösei vagyunk.

Gerő Marcell és László Sára Fotó: Bielik István - Origo

Hogy látjátok ennyi együtt töltött idő után, mi változott elsősorban a három szereplőben harminc év alatt?

GM: Mindenki azt mondja, hogy akik életük legmeghatározóbb, fiatalkori részét börtönben töltik, azok sosem nőnek fel, mert nem esnek át azon a felnőtté válási folyamaton, mint azok, akik a szabad világban töltik el a fiatal korukat. Egy picit mindannyian azok a kamaszok maradtak, csak megöregedtek, és történt velük egy csomó minden. De valahol mélyen belül ugyanolyan naivak, bizonyos értelemben tájékozatlanok, tapasztalatlanok az őket körülvevő világgal kapcsolatban - miközben sok szempontból sokunknál sokkal nagyobb élettapasztalattal bírnak.

Erről nyilván rengeteg statisztika és tanulmány készült, de ti személyesen, ilyen közelről nézve mit láttatok: mit tesz az emberrel a börtön és a múltbeli gyilkossággal való szembenézés?

GM: Ez két nagyon különböző dolog. A saját tettük terhét, bélyegét a mai napig nyilvánvalóan cipelik, mert haragszanak saját magukra, és nem tudnak megbocsátani önmaguknak. Gabesz rendezett életet élő családból, rendezett környezetből érkezett, tulajdonképpen bármelyik nap megváltoztathatná az életét. Többször volt olyan érzésem, hogy ő egy önállóan választott száműzetésben él.

A börtön más kérdés. A 14 és 22 éves kor közti időszak az, amikor mindannyian megtaláljuk magunkat, és megtanuljuk, hogyan kell majd élni, viselkedni és ügyeket intézni a felnőtt életünkben. Amíg én gimnáziumba jártam és a legtöbbet tanultam az életről, addig ők bent voltak olyan emberek között, akik szintén különböző bűncselekmények miatt voltak börtönben; ők is tanultak, de mintha ők a bűnözőképzőben töltötték volna ezt az időszakot. Ők erre lettek kiképezve; abba a suliba jártak, ami ilyen végzettségű embereket dob ki. Ez nyilván predesztinálja az embereket arra, hogy milyen életet folytathatnak. Persze kell egy saját döntés is; biztos, hogy ki lehet törni ebből, de borzasztóan nehéz. Nem elítélően mondom, de ők tényleg ehhez értenek - szomorú, hogy gyerekeket társadalmilag erre képzünk ki.

LS: Amikor megfogalmazódott bennünk a film ötlete, arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, amit feltettél. De a szereplők pont a börtön közegéről meséltek a legkevésbé szívesen és a legkevésbé érdekesen, és mi is rájöttünk, hogy nincs értelme erről beszélni, hiszen a Bebukottaknál erőteljesebben ezt úgysem lehetne ábrázolni. Hamar átkerült a hangsúly a gyilkosságok előzményeire és a börtön utáni periódusra.

GM: A Káin gyermekei tulajdonképpen nem is a Bebukottak folytatása, hanem az előzményfilmje.

Létezik jobb megoldás a bűnhődésre a börtönnél?

GM: Erre egyáltalán nem tudom a választ. Én hiszek abban, hogy az embernek vállalnia kell a felelősséget a tettei után. Fontos azonban, hogy különbséget tegyünk általában a börtönök és azok között az intézmények között, ahová fiatalkorúak kerülnek be. Egészen máshogy kell bánni egy gyerekkel, mint egy felnőttel.

LS: Engem a forgatás alatt leginkább a kisgyerekek sorsa érintett meg; a Pali körül élő gyerekekkel intenzív kapcsolatba kerültünk. Az ő néhány történetüket hallva, az életüket látva az ember úgy érzi, hogy tényleg semmi másba nem érdemes fektetni, mint az ő lelki fejlődésük segítésébe, a családok védelmébe, az oktatásba.

Káin gyermekei Forrás: Campfilm

Milyen viszony alakult ki köztetek és a három főszereplő között?

GM: Én mind a mai napig majdhogynem heti rendszerességgel beszélek mindhármukkal. Ez szükségszerű velejárója ennek a munkamódszernek, és ezt egy pillanatig sem sajnálom, már csak azért sem, mert a Káin készítése alatt körülbelül annyit tanultam az engem körülvevő világról, mint az azt megelőző tizenöt évben összesen.

LS: Ugyanakkor az elejétől fogva teljesen világos volt, hogy mi a film miatt vagyunk velük, nekünk ez a munkánk. Kialakult egyfajta baráti viszony, és volt olyan is, hogy karácsonykor lementünk Paliékhoz - de akkor is a filmről beszélgettünk.

A film közben szerzett tapasztalataitok alapján mit gondoltok, hogyan tudja valaki feldolgozni az általa elkövetett gyilkosságot?

GM: Mindhármukon úgy láttam, hogy már az elkövetés utáni másodperc óta folyamatosan bánják, amit tettek, még ha volt is rá okuk. De így nem lehet leélni egy életet, úgyhogy ezt a kérdést inkább félretették.

Gerő Marcell Fotó: Bielik István - Origo

Gábor az egyik jelenetben rákiált Marcellre, mondván, ő ezt az egészet úgysem értheti, úgysem tud semmit arról, milyen egy gyilkosság árnyékával együtt élni. Tényleg: tudhatunk mi erről bármit?

GM: Nem, és még azt sem mondanám, hogy a film készítésének négy éve alatt megtudtam volna róla valamit - és ezzel nincs is semmi baj. Most már legalább tudom, hogy nem tudok róla semmit, és ha valaha találkozom még egy hasonló élettörténettel, biztos, hogy máshogyan fogok hozzáállni. Igazi büszkeséggel töltene el, ha a nézőkkel is ugyanez történne.