Stallone majdnem otthon maradt a nagy szíve miatt

Sylvester Stallone
Vágólapra másolva!
Sylvester Stallone ugyan elfelejtette megemlíteni a Creed – Apollo fia rendezőjét, Ryan Cooglert és a címszereplőt, Michael B. Jordant a Golden Globe-os köszönőbeszédében, az Oscar-jelöltek hétfői fogadásán azonban már csupa szépet mondott róluk. Sőt, hogy teljes legyen a történet, illendő elárulni, hogy már a Golden Globe-on is kijavította a hibáját, és a gála reklámszünetében mondott köszönetet a rendezőnek és színésztársának. Sylvester Stallone az Oscar-jelöltek ebédjénForrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Wintermiddleon34302279 Most azt árulta el, hogy még az Oscar-gála bojkottálásán is elgondolkodott az afroamerikai Coogler és Jordan iránti tiszteletből. Az idei jelöltek kihirdetése után nagy botrány robbant ki, mivel az Akadémia már második éve egyetlen színes bőrű színészt és színésznőt sem talált érdemesnek a jelölésre. Sylvester Stallone és Michael B. Jordan a Creed - Apollo fia című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1400933 Stallone felidézte a fogadáson, hogyan kért útmutatást a 29 éves rendezőtől: „Ryan, hogyan kezeljem ezt az ügyet? Azért kérdezem, mert te vagy az oka annak, hogy a jelöltek között vagyok. Minden alkalom, amikor színészként Michael B. Jordan szemébe néztem, jobbá tette az alakításomat. Úgy érzem, hogy sokkal több tiszteletet és figyelmet érdemelt volna.”  Ha azt akarod, hogy elmenjek, elmegyek, ha azt akarod, hogy ne, akkor távol maradok.   Stallonét 1977-ben jelölték utoljára Oscarra, már ebből a tényből is érzékelhető, hogy Rocky megformálója egy rettenetesen nehéz dilemma elé állította Cooglert. Ha ez tényleg így történt, a rendezőnek kellett döntenie arról, hogy egy nemes ügy érdekében távol tartsa-e Stallonét karrierje egyik lehetséges csúcspontjától. Ez egy olyan horderejű döntés, amit jobb, ha mindenki maga hoz meg, és nem nyomaszt vele mást. Ryan Coogler, Sylvester Stalone és Michael B. JordanForrás: AFP/2015 Getty Images/Alberto E. Rodriguezmiddleon30962374 „Menj el, és képviseld a filmet. Megérdemled, a dolgok pedig idővel megváltoznak.” - mondta neki Coogler. 1973-ban Marlon Brando visszautasította A keresztapa miatt neki ítélt Oscar-díjat, maga helyett egy indián származású színésznőt küldött el, aki Hollywood indiánokkal szembeni helytelen bánásmódjáról tartott beszédet. Az akkori filmekben legtöbbször fehér színészek helyettesítették az őslakosokat vagy legfeljebb statiszta szerep jutott nekik. Ennyire ütős Rocky-filmet remélni sem mertünkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160120-ennyire-utos-rocky-filmet-remelni-sem-mertunk-creed-apollo-fia-kritika-sylvester-stallone.htmlRöhrig Géza személyesen köszönte meg Stallonénak a Rockythttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160111-rohrig-geza-szemelyesen-mondott-koszonetet-stallonenak-a-rocky-ert-saul-fia.htmlStallonét a szíve még hajtja, de a teste már nem bírjahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160106-sylvester-stallone-nem-lesz-tobbet-rambo-rocky-creed-apollo-fia-michael-b-jordan-ryan.html
Vágólapra másolva!