Röhrig Géza autogramjáért tülekednek Kaliforniában

Röhrig Géza
Vágólapra másolva!
Folytatódott a Saul fia díjesője, ezúttal Röhrig Géza színészi teljesítményét ismerték el a Santa Barbara nemzetközi filmfesztiválon, többek között az Ex Machina robotlányával, Alicia Vikanderrel, Joel Edgertonnal és A szoba gyerekszínészével állt egy színpadon. Röhrig nagy utat járt be, a nyolcvanas években még egy punkzenekarral keltette a botrányt, most meg Stallonével cseveg és sztárként vonul fel a fesztiválok vörös szőnyegén.
Vágólapra másolva!

A Saul fia főszereplőjét, Röhrig Gézát a Virtouso elnevezésű díjjal jutalmazták február 6-án a Santa Barbara Nemzetközi filmfesztiválon. Rajta kívül még hat olyan filmszínészt ismertek el, akik tavaly nagyszerű alakítást nyújtottak. Röhrig mellett Az Ex Machina robotlányát és A dán lány feleségét játszó Alicia Vikandert, illetve a Straight Outta Compton-ban Ice Cube-ot megformáló O’Shea Jacksont is kitüntették. Díjazták még Joel Edgertont, Elizabeth Bankst, Paul Danót és A szoba gyerekszínészét, Jacob Tremblay-t.

A Virtuoso díj nyertesei Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

Röhrig Gézával nagyot fordult a világ egy év alatt. Tavaly ilyenkor még négygyerekes magyar költőként tengette a hétköznapjait Brooklynban, most meg az őt ábrázoló színes fényképekkel felszerelkezett rajongók próbálnak aláírást szerezni tőle a vörös szőnyegek széléről. A Saul fia cannes-i sikere után Nemes Jeles Lászlóval egyetemben ő is fesztiválról fesztiválra, interjúról interjúra jár, Telluride-ban együtt fényképezkedett Rachel McAdamsszel és Jonah Hill-lel, néhány hete a Variety nevű rangos szaklap tíz feltörekvő filmest válogatott össze, akikre oda kell figyelni 2016-ban. Röhrig Géza neve is ott van a listán.

Röhrig Géza autogramot oszt Santa Barbarában Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

Hiába készülnek futószalagon az interjúk Röhriggel, mindegyiket élmény olvasni, a színész intelligens, néha provokatív eszmefuttatásai miatt. Az már önmagában hihetetlenül vagány, hogy a The Times of Israel punk rock költőszínésznek nevezte Röhriget. „Egy nagyon punkos, önpusztító csapat. Majdnem minden koncertünkről lecsapták az áramot, mentőautó állt az épület előtt” - mesélte még régebben a Saul fia főszereplője a Huckleberry nevű, a nyolcvanas években aktív zenekaráról.

Amikor megkérdezték, hogy a film sikere milyen új lehetőségeket teremtett számára, a Sylvester Stallonéval való találkozásáról kezdett mesélni. „Stallone a vécéről jött vissza, amikor leszólítottam, hogy köszönjek neki. Amiből aztán egy negyedórás beszélgetés lett. Valószínűleg több mint százszor láttam a Rocky-t kamaszként. Akkoriban én is bokszoltam, ez az eltört orromon is látszik."

Röhrig nagy érzékenységgel vall interjúiban zsidó identitásának megtalálásáról, az Eye For Filmnek felelevenített egy anekdotát Camus-ról, aki azt súgta Elie Wiesel fülébe, hogy „irigyellek Auschwitzért”, aztán egy meggyőző elmélettel is előállt, hogy mit jelenthetett ez a meghökkentő mondat.

Röhrig Géza és Elizabeth Banks a Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

Különösen érdekes volt olvasni Röhrig lesújtó véleményét a Becstelen brigantyk-ról, Tarantino alkotását gyűlöli a leginkább a holokauszttal foglalkozó filmek közül: „Valójában az történik, hogy a zsidók nácikká válnak benne. Ugyanolyan kegyetlennek és erőszakosnak mutat be egy csapat zsidót, mint amilyennek a nácik voltak. Ez lenne a megoldás? Ugyanolyan kegyetlennek lenni, fogni egy baseball-ütőt és beverni vele a nácik fejét?”.

Röhrig a legnagyobb valószínűség szerint folytatja a színészi pályafutását. Már őt is ugyanaz a nagy hollywoodi ügynökség képviseli, ami Nemes Jeles Lászlót is, és a Santa Barbara Independentnek megemlítette, hogy éppen egy izgalmas szerep miatt jár meghallgatásokra, de azt sajnos nem árulta el, hogy mi ez a szerep.