Sokba kerülhet Zimánynak Jude Law csókja

Jude Law, Zimány Linda
Vágólapra másolva!
Szóba sem állhatott volna Jude Law-val. A csók miatt büntetésre számíthat.
Vágólapra másolva!

Nagy árat fizethet azért Zimány Linda, amiért múlt héten Jude Law-val csókolózott. A Blikk információi szerint a modell statisztaszerepet kapott Jude Law Budapesten forgatott filmjében, a hozzá hasonló szereplők szerződése pedig határozottan kimondja, hogy semmilyen kapcsolatba sem kerülhetnek a főszereplőkkel. Ennek megszegése komoly következményekkel járhat: a szereplőt azon túl, hogy a filmből is kirúghatják, magas kötbér fizetésére is kötelezhetik.

"Linda és Jude nem is találkozhattak volna. Minden statiszta aláírja, hogy szinte meg sem szólíthatja a művészeket, ha mégis megteszik, akár a forgatásról is repülhetnek. Úgy tudnám jellemezni, mintha tanár-diák viszonyban lennének, az ilyen kapcsolat egyszerűen nem megengedett. A csókolózás pedig egyértelműen kimeríti a szerződésszegés fogalmát – mondta a Blikknek az egyik stábtag. Szerinte ez magyarázza azt, hogy Zimány Linda miért akarta minden áron levetetni a titokban készített felvételt az Oxox.hu oldalról.